Média és tematikus hét

2019. október. 22. Hangoskodó
Média és tematikus hét

Kustra Ádám – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam

Hírek és sikerfilmek Fókuszban

 

Minden tanévben tartanak előadásokkal teli tematikus hetet a Kodolányi János Egyetemen. A különböző kötelező és szabadon választható programok során a hallgatók megismerkedhetnek a tanszékek által meghívott szaktekintélyekkel, akik nem csak előadásokat tartanak, hanem kötetlen beszélgetésekre is vállalkoznak.

A televíziós műsorkészítő szakos hallgatók első programja egy hétfő reggeli beszélgetés volt az Index egyik újságírójával SIXX-szel, azaz Varga Attilával. Az előadás kötetlen és számos, a médival kapcsolatos témát érintő volt. Szóba kerültek filmek, sorozatok, egyszóval valamennyi diák be tudott kapcsolódni valamelyik ponton a beszélgetésbe.

A második program keddre esett, amikor Gyuricza Péter tartott előadást a hírekről. Ez az előadás is hasznos volt azok számára, akik később médiamunkásként kívánnak érvényesülni. Volt szó a rosszul megírt hírekről, a jól megírt hírekről, illetve az egész média morális kérdéseiről.

A harmadik program azoknak volt érdekes, akik a rádiózás világát szeretik. László G. Gerzson tartott előadást a kereskedelmi rádiók szerkesztési elveiről és gyakorlatairól. Az előadó kiemelte a kereskedelmi médiumok jelentőségét, és hatását a világra. A konkurencia fontos eleme a fejlődésnek, mondta az előadó.

A rádiós előadás után egy filmes előadás következett. A sikerfilmek történetvezetéséről beszélt Szekeres Csaba a Kivonulás a Paradicsomba rendezője, forgatókönyvírója és operatőre. Konkrét példákkal szemléltette a történetvezetés elemeit. Az előadás interaktív volt, Szekeres Csaba bevonta a hallgatókat a jelenetek és a történetvezetés elemzésébe, akik éltek is a lehetőséggel.

Az utolsó előadást Jakab Ádám tartotta, aki huszonkét éve az RTL klubnál dolgozik és tizenhárom éve a Fókusz című műsor szerkesztője. A program során egyebek mellett a szerkesztői munkáról, a televíziós műsorkészítés szépségeiről esett szó. Az előadó kiemelte, hogy egyáltalán nem esélytelen a pályakezdők számára sem bekerülni egy nagy tévétársasághoz. Részletesen beszélt arról a gyakornoki programról, amelynek segítségével folyamatosan fogadják a jelentkezőket. Az előadáson résztvevő kodolányisokat is arra biztatta, hogy mérettessék meg magukat.

Ezeket a tematikus heteket a diákok nagy része kapcsolatteremtésre használja, hiszen szót válthatnak, kapcsolatot építhetnek olyan szakemberekkel, akik azon a területen dolgoznak, amit ők tanulnak. 

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat