Kötődések a királyi városhoz

2014. február. 10. Kitekintő
Kötődések a királyi városhoz

Csurgai Horváth József

Szekfű és Székesfehérvár

/Megjelent: A Negyedik nemzedék és ami utána következik. Szekfű Gyula és a magyar történetírása 20. század első felében. Szerk. Ujváry Gábor Budapest, Ráció Kiadó, 2011. 9-13./


Székesfehérvár számos jeles személyiség szülővárosa, de kétségtelen, hogy a történetírók, a történettudomány nagyhírű művelői közül csak kevesen kötődnek a városhoz. A névsorból a teljesség igénye nélkül Horvát István nyelvészt és történészt, Schvarcz Gyula történészt, kultúrpolitikust, Goldzieher Ignácot a neves orientalistát, és Szekfű Gyulát említhetjük. Nevezettek székesfehérvári születésűek és a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai voltak.

Szekfű Gyula[1] és Székesfehérvár kapcsolata csak részben feltárt, és e vonatkozásban kevés forrással rendelkezünk. Szülővárosi kapcsolatrendszerére vonatkozóan kevés tanulmány látott napvilágot. Ezek közül említhetjük Glatz Ferenc Szekfű Gyula a ciszterciták gimnáziumában című dolgozatát.[2] E munka alapvetően Szekfű gimnazista diákéveit, s mindenekelőtt azt mutatta be, hogy a gimnáziumi oktatás milyen hatást gyakorolt Szekfű későbbi történetírói munkásságára, egyúttal közölte Szekfű önképzőköri dolgozatát is.

E tanulmány nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Szekfű-családról, az alábbi kép alakuljon ki: erősen katolikus beállítottságú, köztiszteletben álló família, fegyelmezettség és rendkívüli szorgalom jellemzi a tagjait, nem túl nagy vagyoni háttérrel rendelkeznek, jelentős társadalmi kapcsolataik nem voltak, hiszen édesapja nem tartozott a befolyásos és vagyonos ügyvédek közé. Utóbbiak egyébként többnyire a Székesfehérvári Függetlenségi Kör tagjai voltak, s részt vettek a városi politika alakításában, sőt a századfordulót követően, 1908 után ők irányították a várost. 

Természetesen a fent említetteket jelentősen befolyásolta a városról kialakult kép is, amennyiben Székesfehérvárt általában katolikus kötődésű, agrárius befolyású településként említették. Bár a dualizmus korában, a felekezeti megoszlásban jelentős változások történtek, ám ezek nem befolyásolták a római katolikusok többségi helyzetét, még akkor sem, ha számottevően növekedett az izraeliták, majd a reformátusok lélekszáma. Ugyancsak megfigyelhető a változás a foglalkoztatási viszonyok vonatkozásában, de e területen sem volt olyan mértékű az átalakulás, amely a korábbi viszonyokat gyökeresen átalakította volna.

Az a környezet, amelyben a fiatal Szekfű Gyula töltötte a napjait, jelentős mértékben eltért a városi átlagot tükröző statisztikák adataitól, hiszen a belvárosi közeg volt számára a meghatározó.

A Szekfű család genealógiájával Kállay István foglalkozott Fehérvár regimentuma című munkájában.[3] A város mindennapjait bemutató kötetben a 18. századtól az 1840-es évekig tekintette át a Szekfű család státusát és vagyoni ügyleteit, de nem tisztázta egyértelműen Szekfű Gyula felmenőit. E vonatkozásban Somkuti Éva Szekfű Gyula genealógiája című írása ad számos értékes részletet.[4]

A Szekfű családról mindezek ellenére kevés adattal rendelkezünk. A családra csekély számú levéltári forrás található, amelyek elsősorban a felekezeti anyakönyvekben, a népszámlálási iratokban, az árvaszéki iratokban lelhetők fel, és a városi sajtóban is kevés szó esett a családról és Szekfű Gyula tevékenységéről, munkájáról. Az itteni lapokban elsősorban A száműzött Rákóczi című munkája kapcsán jelentek meg írások, s elsősorban a függetlenségiek kritikája kapott komoly visszhangot.[5]

A család tősgyökeres fehérvárisága Somkuti Éva írásából vezethető le. A kutatást nehezíti az is, hogy Szegfű és Szekfű névváltozattal folyamatosan találkozunk, az összeírásokban Szekfű Ignác nevét is több alkalommal Szegfű-nek írják. Somkuti lényeges pontra világított rá, amikor kiderítette, hogy a család egyik ága Mórra került. Szekfű István csizmadia mester (Szekfű Gyula ükapja) ugyanis – bár 1764-ben Székesfehérváron született – Mórra költözött, s ott alapított családot. A következő generációt Szekfű János csizmadia és felesége, Nagy Katalin képviselte, mindketten római katolikus vallású móri lakosok voltak. Szekfű János Móron született és itt hunyt el, felesége velegi származású volt.

Szekfű Gyula Ignác édesapja, Szekfű Ignác 1844. április 8-án született Mórott. A család visszaköltözéséről nem rendelkezünk pontos adattal, de a kiegyezést követően már Székesfehérváron éltek. 1869-ben Szekfű Ignác édesanyja, özvegy Szekfű Jánosné az Uri utca[6] 19. szám alatti bérelt házban lakott, testvérével Ilkával (aki ugyancsak Móron született, 1858-ban). Rajtuk kívül több bérlő is élt a három szobás belvárosi lakásban, hiszen tudjuk, hogy az özvegy tanulók „tartásából” fedezte családja megélhetését.[7] Szekfű Ignác már ekkor jogvégzett fiatalember volt, az ügyvédi kamarának azonban csak 1885-ben lett tagja.[8]

Szekfű Ignác 1882. július 4-én kötött házasságot Vaigl Máriával (Irma),[9] akiről szintén keveset tudunk. A család a Fejér megyei Nagyperkátáról származott, legalábbis ezt támasztja alá Vaigl Mária testvérének, Vaigl Imrének a Fejér megyei Takarékpénztár könyvelőjének hagyatéki ügye.

Szekfű Ignác és családja valószínűleg az 1880-as években költözött a belvárosi Megyetér[10] 3. szám alatti épületbe. A ház, amelyben 6 lakás (a földszinten 4 lakás, az emeleten 2 lakás) volt, Végh Károly örököseinek tulajdonába tartozott. Az ingatlan bérlői gyakran változtak. Az 1869. évi népszámláláskor többek között itt lakott Fekete János megyei főjegyző, az emelet egyik lakásában a tulajdonos, Végh Károly ügyvéd, és ugyancsak az emeleten rendezték be a Magyar Királyi Távírda helyiségeit. Az ingatlant a későbbiek során is ismert személyiségek, így többek között Farkasdy Dezső és Posztoczky Lajos ügyvédek, valamint Lechner Ignác járásbíró bérelték.

Szekfű Ignác, bár nem tartozott a városi elithez, családjának biztos megélhetését mégis előteremtette. Nevével a városi törvényhatósági bizottság virilis tagjai között nem találkozunk, ellenben szomszédja, Farkasdy Dezső hosszabb ideig jelen volt a testületben. A törvényhatósági bizottság összetételének fontos jellemzője volt a jogvégzettek magas aránya, s egy részük virilis alapon került a testületbe. Szekfű Ignác, bár egyes adatok szerint kötődött a fehérvári Függetlenségi Párthoz, nem játszott komoly szerepet a helyi politikai közéletben. Mindez azonban érthető, hiszen felesége halálát követően a családfenntartónak más kötelezettségei is voltak. Vaigl Mária 1890. február 19-én hunyt el, tüdőlob betegségben.[11] Gyermekei ekkor még valamennyien kiskorúak voltak. Az özvegy családfenntartó, Szekfű Ignác néhány évvel később másodszor is megnősült Fejér Franciskát vette feleségül.[12]

Szekfű Ignác nevével az egyleti élet egyik fontos színterén, a Székesfehérvári Katholikus Körben találkozunk, ahol a háznagyi tisztséget töltötte be. Az 1895 januárjában alakult kör a külvárosokban is fenntartott fiókokat, és a Katolikus Néppárthoz kötődött. Szekfű Ignác 1905. április 20-án hunyt el Székesfehérváron.[13]

A család katolikus, vallásos gyökereit igazolja, hogy Ignác, aki 1886. május 3-án született, a papi hivatást választotta. 1908-ban szentelték pappá. Hittanár, majd a Szent Imre Kollégium prefektusa (1925–1926) volt. Később püspöki titkár, majd szemináriumi tanár (dogmatikamorális), s egyben az Egyházművészeti Tanács tagja volt. Több etikai és esztétikai tanulmányt is jegyzett, 1936-ban hunyt el.

Szekfű Gyula fehérvári kötődése történetírói munkásságában is tetten érhető. Erre az elemzésre elsősorban a Magyar Történet ad lehetőséget. Számos ponton említi Székesfehérvárt és Fejér megyét. Megjelenik a város a királykoronázások alkalmával, az országos események bemutatásakor; a város elestét, visszafoglalását, majd újbóli elestét is említi, a törökkor időszakában a vásárok kiemelkedő szerepéről szól. Szekfű figyelmet fordított a törökkort követő új városi berendezkedés kialakításának bemutatására, s nem utolsó sorban a város privilégiumlevelét is ismertetette. Fehérvár mellett foglalkozott a Fejér megyét érintő kérdésekkel, így a betelepítéssel, többször érintette a rácok kereskedelmi tevékenységét, és lassú asszimilációját, amelyet a görög keleti ortodox hittel magyarázott. Fejér megyei vonatkozásban figyelmet fordított a mezőgazdaság modernizálódására is.

A Magyar történet azonban részben szubjektív véleményt is megfogalmazott Székesfehérvárról: „Jellemző, hogy az idegen, aki Fehérvárt e korban megtekinti – a szerző a XVIII. század második feléről ír –, annak kellemeit elsősorban a szőlőhegyen találja meg, amely szinte egész város, nagy présházakkal, köztük a püspök palotaszerű nyaralójával, kápolnával. Szüretkor az egész város három hétig kinn lakik, sok bor terem, mely nem olyan kvalitású, hogy el lehet adni, s ezért kiki megissza a maga termését [...].”[14] Amint a fentiekből is kitűnik, a város polgárai szinte kivétel nélkül rendelkeztek szőlőbirtokkal a szőlőhegyen, vagy a városkörnyéki községekben, így Úrhidán, Csókakőn, Pátkán, Iszkán[15], és a Balaton környékén is. Megjegyezzük, hogy a feudális kori városi polgárok identitásában nagy jelentőséggel bírt, hogy volt-e szőlőbirtokuk. E hagyomány részben a filoxéravésznek köszönhetően átalakult, illetve megszűnt.

Lényeges azonban, hogy a Szekfű-család is ezt a városi hagyományt folytatta, hiszen Szekfű Ignác 1887-ben a szőlőhegy egyik frekventált részén, a Belsőhegyen vásárolt közel 800 négyszögöl szőlőt, s a birtokon nagyobb présház is állt. A szőlő értékét emelte, hogy a szőlőhegy városhoz közeli részén feküdt a birtok, és ezzel magyarázható, hogy a közvetlen közelében találjuk Havranek József polgármester és a város legvagyonosabb családjának a Karl családnak a szőlőbirtokát is.

Édesanyjuk halála után a szőlőbirtok felét a gyermekek örökölték, majd Szekfű Ignác halálával az a gyermekek tulajdona lett. Megtartani azonban nem tudták, így 1907-ben, vagy 1908-ben eladták a szőlőbirtokot, amelyet ekkor már szántónak minősítettek, tekintettel arra, hogy a kipusztult szőlő újratelepítése nem vagy részlegesen történt meg.

A magyar bortermelő lelki alkata című munkájában fehérvári vonatkozást ugyan nem találhatunk, de a Fejér megyei Tabajd községet említi, mint olyan települést, amely a hagyományos keretek között folytatja a szőlőtermesztést és a borászkodást, bár mindezt bizony kevés eredménnyel teszi.

Szekfű Gyula fehérvári kapcsolatai között említhetjük, hogy segített Lauschmann Gyula Székesfehérvár történetének megírásában.[16] Adatokat szolgáltatott a bécsi levéltárakban végzett kutatásairól, pontosabban a Székesfehérvárra vonatkozó 1763–1779 közötti iratok jegyzékét küldte meg Lauschmann-nak, de Székesfehérvár 1544. évi elestére vonatkozóan is szolgáltatott adatokat. A közöttük lévő kapcsolat nem ismert előttünk, kétségtelen azonban, hogy jól ismerhették egymást a jelenős korkülönbség ellenére is – Lauschmann 22 évvel volt idősebb –, hiszen Lauschmann sokat foglalkozott monográfiájának megírása előtt is a város történetével, s számos más, egészségügyi és színháztörténeti írása is megjelent. A város kulturális életében is jelentős szerepet játszott. Lauschmann polgári foglalkozására nézve orvos volt, ráadásul a Szekfűékkel szomszédos házban lakott.

A fentiek alapján az a véleményem, hogy Szekfű jellemének és magatartásának kialakulására nem elsősorban a városi átlag-közeg hatott, ahogy ezt korábban feltételezték. Szocializációjára elsősorban a belváros sajátos arculata nyomta rá a bélyegét, s nem utolsó sorban édesanyja és édesapja korai elvesztése formálták személyiségét. Édesanyja elvesztésekor a legidősebb gyermek, Szekfű Gyula 7 éves, s édesapja elvesztésekor is csupán 22 éves volt, joggal feltételezhető, hogy a család ellátásában és fenntartásában is szerepet kellett vállalnia.

E néhány, imént közölt adaton túlmenően a fehérvári vonatkozások még feltáratlanok. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Szekfű Gyula tartotta a kapcsolatot a családdal, és néhány gimnazista osztálytársával is levelezett, de ennek bemutatását a Fehérváron található források nem teszik lehetővé.

Arra vonatkozóan, hogy a visszatelepült Szekfű család tartott fenn kapcsolatot a család Fehérváron, s ezen belül a Felsővárosban élő rokonaival, nem rendelkezünk, adatokkal. Kétségtelen azonban, hogy a rokoni kapcsolat nem jelentkezett a gyermekek keresztszülői kapcsolataiban sem.

 

[1] Szekfű Gyula Ignác 1883. június 4-én keresztelték meg. Testvérei: Jenő Károly szül.: 1884. július 13., Ignác szül.: 1886. május 3., Katalin Mária Alojzia szül.: 1887. május 20, István Károly szül.: 1888. szeptember 1.

Gyula Ignác keresztszülei: Tóth Pál jogász, titkár utóbb biztosítási hivatalnok, végül biztosítási társulati igazgató és Vaigl Katalin.

Katalin Mária Alojzia keresztszülei: Tóth Pál és Vaigl Teréz.

Ignác keresztszülei: Tóth Pál és Vaigl Katalin.

Jenő Károly keresztszülei: Tóth Pál és Vaigl Katalin, valamint Dám Ida.

István Károly keresztszülei: Tóth Pál és Vaigl Teréz.

Székesfehérvár Város Levéltára (továbbiakban: SZVL) SZVL  F. IV-B. 1423. Székesfehérvár város felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye. Belvárosi születési anyakönyvek

[2] Glatz Ferenc: Szekfű Gyula a ciszterciták gimnáziumában In: Fejér megye Történeti Évkönyv 10. köt. Székesfehérvár, 1976. 131-150. pp.

[3] Kállay István: Székesfehérvár regimentuma. In: Fejér megyei történeti Évkönyv 18. köt. Székesfehérvár, 1988.

[4] Somkuti Éva: Szekfű Gyula genealógiája. In: Levéltári szemle 1982. 32. évf. 2-3. szám. 441-444. pp.

[5] Székesfehérvár és Vidéke XLII. évfolyam. 72. szám. 1914. április 18. 3. p. Székesfehérvár és Vidéke XLII. évfolyam. 132. szám. 1914. július 18. 3. p.

[6] Ma Jókai utca

[7] SZVL F- IV. B. 1107. c.)  Népszámlálási iratok 1869. Belsőváros No. 19.

[8] Zlinszky János: Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és története Fejér megyében. In: Fejér megyei történeti évkönyv 8. köt. Székesfehérvár, 1974. 124. p.

[9] Vaigl Mária 1850. január 29-én született Perkátán.

[10] Ma Szent István tér

[11] SZVL F. IV-B. 1423. Székesfehérvár város felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye.  Belvárosi halálozási anyakönyv 1890. No. 63.

[12] Szekfű Ignác haláláról a sajtó nem tett említést. Házasságot 1894. február 3-án kötöttek. Fehér Fanni 1847. március 19-én született Bakonyszombatban. Szülei Fehér István és Kuncz Karolina. Tanúk: Vaigl Imre és dr. Fehér Imre ügyvéd. Fehér Imre nevével nem találkozunk a Székesfehérvári Ügyvédi Kamara névsorában. E kamara Fejér és Veszprém megyére terjedt ki.

[13] SZVL F. IV- B. 1408. Székesfehérvár thj. Város Árvaszékének iratai 1905. No. 1612.

[14] Hóman Bálint –Szekfű Gyula: Magyar történet. Bp., 1936. V. köt. 241-242. p.

[15] Iszkaszentgyörgy

[16] E munka évtizedekig kéziratban maradt, a monográfia kiadása az 1990-es években történt meg. Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története. I–IV. kötet. Székesfehérvár, 1993-1996. 

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat