Könyv a viszkisről

Kardos Ernővel közösen írták 2000-ben a Whiskys szökésben, avagy a szabadság fogságában című könyvet, illetve a 2017-es A viszkis című kötetet. Miért választott szerzőtársat a munkához és mi volt a munkamegosztás?

A munka nem úgy kezdődött, hogy a Viszkis választott minket, hanem ez fordítva történt, hiszen Ambrus Attila 2000-ben őrizetben volt. A Gyorskocsi utcai előzetesből megszökött, hónapokig bujkált, közben kirabolt egy bankot. Ernővel úgy gondoltuk, hogy ez elég érdekes történet lehet. Tudtuk, hogy minden hazai jelentős médium arra hajt, hogy ki tud elsőként interjút készíteni Ambrus Attilával. Mi ekkor a TV2-ben dolgoztunk, és elhatároztuk, hogy a Napló című műsorba, illetve a Forró nyomon című bűnügyi magazinba készítünk exkluzív anyagot. Továbbá erről egy könyvet is szerettünk volna írni. Ez utóbbi furcsa és különös körülmények történhetett csak meg, hiszen Ambrus fogságban volt, mi pedig szabadon. Azt a megoldást választottuk, hogy Ambrusnak leírtuk vázlatpontonként, mit szeretnénk, hogy kidolgozzon, vagy milyen fejezeteket írjon meg. Amilyen fejezeteket megírt a börtönben, azokra a helyszínekre elmentünk. Beszéltünk a biztonsági őrrel, a pultos hölggyel, akinek a halántékához szorította a revolvert, bankhoz érkező rendőrökkel, tehát akivel csak lehetett. Gyakorlatilag úgy állt össze a történet, hogy Ambrus Attila elkezdett mesélni egyes szám első személyben, hogy ő ezt vagy azt hogyan élt át, utána ezt kiegészítettük. Így állt össze ez a könyv.

Tizenhét évvel az első könyv megjelenése után újra visszanyúltak a témához. Milyen koncepció alapján döntöttek egy újabb „viszkis” könyv megírása mellett?

Az előző könyvet nagyon szerette a közönség. Eladtuk tizenötezer példányban, ami a mai könyvviszonyok között hallatlanul nagy szám. Az elmúlt években sokszor felvetődött az is, hogy filmet készítenek Ambrus Attila életéről, s az idén ez meg is történt. Arra gondoltunk, hogy érdemes lenne újabb könyvet írni. Ez év januárjában elhívtuk egy kávéra Ambrus Attilát, mit szólna hozzá, hogyha folytatnánk a munkát. Érdekesnek tartottuk, hogy az azóta történt eseményekkel kiegészítsük a történetet, tehát hosszabb beszélgetések legyen arról, hogy milyenek voltak a börtönévek, és milyenek azok az évek, amikor úgymond jó útra tért Ambrus Attila. Új fotókat is kértünk tőle. Ekkor már csak azon gondolkoztam, hogy ki fogja kiadni a könyvet. Elmentünk a Kossuth Kiadó vezérigazgatójához, aki azt mondta, hogy: „Gyerekek, csináljátok meg!”.

Amikor elkezdték a közös munkafolyamatot, hogyan viszonyult Ambrus Attilához, és a munka előrehaladtával milyen irányba változott a véleménye róla?

Én Ambrus Attilát mindig bankrablónak tartottam, és egy bankrabló azért a társadalmi elismertségnek nem a pozitív skáláján áll. Ugyanakkor, ahogyan Ambrus Attila bankokat rabolt, az mégiscsak rendhagyó dolog. Olyan különös helyzet állt elő akkoriban Magyarországon, hogy macska egér harcot folytatott a rendőrséggel és voltak bizonyos pillanatok, amikor úgy tűnt, hogy a társadalom jobban szurkolt a bűnözőnek, mint a bűnüldözőnek, ami azért mégiscsak abszurd egy társadalomban. Ez a helyzet érdekelt bennünket, de én nem akartam őt közel engedni magamhoz. Megérteni akartam, és amikor leírta a sztorit, elolvastam. Akkor azt mondtam, hogy hát ez egy fifikás és rafinált fickó. Alapvetően Ambrus Attila számomra bűnöző volt. Azóta, hogy kiengedték, leülte a büntetését, onnantól kezdve azt mondtam, hogy szívesen leülök ezzel az emberrel, szívesen beszélgetek vele. Nagyon érdekelt, hogyan lehet tizenévnyi fogság után úgy elkezdeni az életet Magyarországon, ahogy az nagyon keveseknek sikerült, mert általában a börtönből lefele szokott vezetni az út. De Ambrus Attila megkapaszkodott, úgy él, ahogyan egy normális embernek élnie kell. Szép háza van, dolgozik, vásárokra jár, árusítja a kerámiáit. Számomra ő most szimpatikus ember, aki persze nem tud a viszkis rabló imidzsétől megszabadulni. Miközben nagyon szeretné, hogy a különböző vásárokon azért vegyék meg a kerámiáit, mert szépek, ahelyett azért veszik meg, mert azt Ambrus Attila készítette.

Mi lehet az oka annak, hogy az emberek szinte népi hősként tekintenek Ambrus Attilára, holott egy bűnözőről van szó?

A rendszerváltás után a magyar rendőrség még nem ment át az azon a professzionális átalakuláson, ami mára már jellemzi. Ebben a helyzetben az emberek örültek annak, hogy van valaki, aki ki tud fogni a rendőrök ügyességén és tehetségén. Nyomozókkal és rendőrökkel is beszéltünk, szinte már az őrületbe kergette őket Ambrus, hiszen az ország vezetése, mégiscsak azt várta el a rendőrségtől, hogy egy bankrablót el kell fogniuk. Mindig kicsúszott a kezeik közül, és ez az embereknek egy darabig tetszett. Olyannyira tetszett, hogy annak a háznak az oldalára, ahol az Ambrus bujkált, felírták, hogy 29 : 2. Tehát huszonkilencszer Ambrus nyert, annyiszor nem fogták őt el, és kétszer sikerült csak elfogniuk.

Napjainkban Ambrus Attila kerámiaművészként tevékenykedik, főiskolát végzett a börtönévei alatt. Mire jutottak a könyvben, akár példaként is lehetne állítani őt?

A börtönben nagyon tudatosan képezte magát, kitanult egy szakmát. Ugye, ő előtte sportoló volt, de már nem mehet vissza jégkorong kapusnak ötven évesen. Tehát valamit kezdeni kellett az életével. Elvégezte a Dunaújvárosi Főiskola médiaszakát. Ambrus Attila ma újságíró is lehetne, de ebből nagyon hamar kiszeretett és megtanulta a kerámia mesterséget és úgy látszik, hogy ebben megtalálja a számítását.

A mai fiatalok számára mért lehet érdekes és izgalmas téma Ambrus Attila története?

A mai fiataloknak Ambrus Attila egy legenda. A mai fiataloknak, hogy mit jelent, lehet, hogy majd nekik kell megválaszolni. Én úgy gondolom, hogy Ambrus Attila ma egy film. Tehát sok vonatkozásban konkrét eseteket lehet vele bemutatni, de nyilván a filmben is sok fikció lesz. A fikció, a fantázia világa, a filmművészet minden korban érvényes és az új generáció számára is érvényes. Nem véletlen, hogy a film tele van akciójelenetekkel, tele van olyan fordulatokkal, amelyek a mai fiatalokat akarják megérinteni vagy megszólítani. Ettől lehet érdekes a film a fiatalok számára. A másik, ha például egy ilyen könyvet a kezükbe vesznek, mint amilyet írtunk, abból pedig a valóságot lehet megismerni, mert a szerzőtársam, Kardos Ernő is és én is tényújságírók voltunk, tehát mi nem a fikciós részekkel foglalkoztunk. Lehet, hogy Ambrus Attila a vallomásaiban kiszínezett ezt-azt, de amit mi csináltunk, az tényeken alapul.