Marton Olivér – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam
Életem első forgatása
Nehéz előre elképzelni, hogy milyen vizsga feladatot kaphat egy televíziós műsorkészítő szakos hallgató az első szemeszter végén. A vizsgaidőszak közeledtével megkaptuk az első nagyobb feladatot: csoportokba szerveződve készítsünk riportot.
Illés Gabriella a stúdiógyakorlat órán csoportokra bontotta szét az évfolyamot a félévzáró feladathoz. A tanárnő az őszi szemeszter végén csatlakozott az egyetem oktatóihoz, ismerve szakmai múltját tudtuk magas elvárásoknak kell megfelelnünk. Nevéhez olyan magyarországi élő showműsorok köthetők, mint a Megasztár vagy A Nagy Duett. Hat éven át irányította a TV2 Akadémiát, valamint 2013 óta a TulipánTündér Produkció tulajdonosa és producere.
Körültekintő szakemberként kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az általa kialakított csoportokban a műsorkészítés valamennyi területe képviseltesse magát.
Így került be vágóként az alakuló csoportba Mátyási Timóteus. A riporteri pozíciót Inotai Csongor kapta, aki a későbbiekben Hajdú B. István sportriporter nyomdokaiba szeretne lépni. Ezt követően a rendezői ambíciókkal csatlakozott Véber Dominika, aki a gyártásvezetői és felelős szerkesztői munkát kapta meg. A riport narrátora Gáspár Tina lett, aki még lelkesen keresi azt, hogy mi szeretne lenni a médián belül. Én az operatőri szerephez jutottam.
A témát illetően - hosszas gondolkodás után - a közösségi médiát vettük célkeresztbe, azon belül is az Instagramot, amit többszáz millió ember használ az év minden napján. Ennek mentén határoztuk meg a riportunk címét: INSTADROG.
Célkitűzésünk az volt, hogy bemutassuk, hogy egy egyszerű közösségi oldal, mekkora hatással van a mai társadalomra. A fiatalságot helyeztük a középpontba, fő kérdésünk: van-e élet Instagram nélkül.
A forgatás megkezdése előtt szinopszist írtunk. Ebbe írtuk bele a forgatási tervünk részleteit, például, hogy milyen vágó képeket szeretnénk felvenni, kiket és miért szeretnénk megszólítani, stb…
Anyagunkba szerettünk volna befolyásos influenszerekkel (másnéven véleményvezérekkel) is készíteni egy-egy rövid interjút, hiszen ők azok, akik nagyon jól átlátják a digitális életteret. Nem utolsó sorban kihívásként is tekintettük, hogy híres emberekkel készítsünk riportot. Rengeteg eredménytelenül elküldött e-mail után sikerült elérünk Konkoly Ágnest, egykori szépségkirálynőt. Ő képviselte 2012-ben Magyarországot a Miss Universen, amin Top 10 helyezést ért el, jelenleg pedig influenszerként tevékenykedik az Instagramon, közel negyvenezer követővel.
A forgatás napján nem alakultak zökkenőmentesen a dolgok. Számtalan nehézséggel találkoztunk, megtanultuk például, hogy kamerát kikérni nem aznap, hanem jóval előbb kell igényelni.
Utólag azonban bátran kijelenthetjük, nem szégyen izgulni éles szituációkban. Stábunk a kezdeti percekben nem volt a helyzet magaslatán, interjúalanyunk már rég készen állt a felvételre, miközben még a kameraállvány sem volt felállítva.
A közterületi forgatás koránt sem volt olyan egyszerű, mint aminek elképzeltük. A szűk járda is okozott nehézséget, mert a járókelőket sem akadályozhattuk meg, hogy elérjék kívánt úticéljukat. Az utakon jövő-menő és dudáló autók vagy az aznapi viharos szél is mind-mind fejtörést okozott nekünk. Szerencsénkre Ágnes türelmesen várakozott, és mindannyian mosolyogtunk a szituáción. Aztán nagy nehezen elkezdtünk belerázódni, mintha egy profi csapat lennénk. Sikerült felállítani a technikát, Ágnes megkapta a mikroportot, közösen beállítottuk a kamerát, és elindult a felvétel. Legnagyobb meglepetésünkre a forgatás közepén Konkoly Ágnes elmondta, hogy ő is a Kodolányin végzett annak idején mégpedig kommunikáció szakon. Mindeközben Csongor kiválóan küzdötte le az éles helyzetet, minden izgalmát félretéve fejből tudta a kérdéseket.
Amikor a témához minden kérdésre választ adott Ágnes, én is kipróbálhattam magam riporterként is. Feltehettem egyéni kérdéseimet, amelyek ugyan nem a témához kapcsolódtak, mégis kíváncsi voltam rájuk. Ezek a részek nem kerültek bele az anyagba. Abból a szempontból viszont hasznos, hogy egy következő riport tervezésnél figyelemben lehet venni, hogy egy adott téma kapcsán már van anyagunk, amire lehet építkezni. A riport határidőn belül elkészült a csapat összetartó munkájával.
Nagy tanulság a jövőre nézve, hogy alaposabban is fel lehetett volna készülni, viszont ennek ellenére elégedetten távoztunk életünk első forgatási helyszínéről. További tanulság, a gyakorlat fontossága, hiszen ezekből az éles szituációkból lehet igazán tanulni. Az is világossá vált valamennyiünk számára, hogy a televíziózás csapatmunka, a stáb minden tagjára elengedhetetlen szükség van.