Bronzérmet szerzett az Európai Egyetemi Játékokon a Kodolányi János Egyetem női teniszcsapata: a Lukács Vanda és Keresztes Paloma alkotta együttest innsbrucki ellenfeleik ütötték el a döntőbe jutás lehetőségétől, a bronzmeccsen azonban ismét remekeltek és 2-1-re verték a rotterdami egyetemistákat. De nemcsak értük drukkolhattunk a lengyelországi felsőoktatási játékokon, a nők között a Debreceni Egyetem (Punyi Anna, Mikó Anita, Rubina Rosa) a nyolcadik, a Testnevelési Egyetem (Ferenczy Szilvia, Sándor Alexandra, Szabó Laura) pedig a 11. helyen végzett. A férfiak mezőnyében egy gárdánk indult, szintén a Testnevelési Egyetem (Kisantal Dominik, Tóth-Varga Olivér, Salamon András, Czigler Bálint) színeiben, ők a 10. helyen zártak.
A kodolányis lányok nagyszerű menetelés végén lettek harmadikak, egyetlen mérkőzést veszítettek, mégpedig az elődöntőben. A csütörtöki harmadik helyért zajló meccsen pedig tökéletesen taktikáztak. Keresztes Paloma az erejét tartalékolva elengedte saját egyesét, Lukács Vanda pedig a hollandok hármasszámú teniszezője ellen nyert 6:0, 6:0-ra. Mindkét csapat a mindent eldöntő párosra tette fel a lapjait, amiből a magyar duó jött ki jobban, s 6:3, 6:4-es győzelmük bronzérmet jelentett a számukra.
A Kodolányi János Egyetem másodéves kommunikáció és médiatudományok szakos hallgatója, Keresztes Paloma korosztályos karrierjét követően döntött a felsőfokú tanulmányok mellett, így róla az utóbbi két – két és fél évben nagyon ritkán hallottunk, bár a MEFOB (Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság) profi egyéni, női páros és vegyes páros számában egyaránt a dobogó legmagasabb fokára állhatott idén májusban. A Lodz-ban zajló játékokon azonban olyan jó csapatot alkottak Lukács Vandával (WTA 574.) és annyi örömben volt együtt részük, hogy most ismét kedvet kapott a komolyabb kihívásokhoz.
" Aközépiskola elvégzése után választanom kellett a tenisz és a tanulás között – idézi fel a nehéz döntés pillanatát Keresztes Paloma, aki édesapjától, Keresztes Krisztiántól örökölte a sportág szeretetét, s az ő kezei alatt lett a Városmajorban korosztályos válogatott kerettag. Amikor a legjobbak közé került, Papp Sándor is bekapcsolódott a képzésébe, ám amióta egyetemre jár, ismét édesapjával edz, s mindössze heti két alkalommal.
"Bennem mindig megvolt a B-terv iránti kényszer, hogy mindenképpen diplomát kell szereznem. Ebben persze annak is része volt, hogy apukám profi karrierjét egy sérülés törte derékba, így tisztában voltam a lehetséges kockázatokkal. Az érettségi után először egy teniszedzői tanfolyamot végeztem el, mert elképzelhetetlennek tartottam, hogy a sportág nélkül folytassam az életemet. S bár nagyon szeretem az egyetemet, most Vandával úgy összejöttünk, és annyira nagy élmény volt ismét igazi komoly versenyen indulni, hogy elhatároztuk, otthon is folytatjuk a közös gyakorlásokat" - mondta el Paloma.
Keresztes Paloma és Lukács Vanda először vettek részt az Európai Egyetemi Játékokon, így nem is tudták igazán mire számíthatnak. Lengyelországba megérkezve meg is lepődtek, amikor a WTA 300. körüli játékosok meglátták a mezőnyben, a németekről pedig kiderült, hogy a hazájuk I. ligás csapataiban játszókkal állnak fel. Az első találkozójukat ráadásul éppen ez utóbbiak ellen játszották, Paloma pedig egy háromszettes meccsel debütált. A német Wiedersteintől ugyan 6:4, 1:6, 7:6-os vereséget szenvedett, a találkozó mégis óriási motivációt adott neki a folytatáshoz.
+Olyan érzésem volt, mint ha ki sem hagytam volna ezt az elmúlt két, két és fél évet. A sorsolással nem volt szerencsénk, hiszen a csoportban több meccset kellett játszanunk, ami Vanda sérülése miatt tűnt kockázatosnak. De végül minden jól alakult. Nagyon sokat játszottunk, alaposan elfáradtunk, és büszkék vagyunk a bronzéremre. Egyetlen rossz napunk volt csupán, de tudtuk, hogy egy ilyen sorozatban ez egyszer úgyis megtörténik. Alaposabb felkészüléssel azonban a végső győzelem sem lett volna irreális. Legközelebb már tudni fogjuk hova jövünk, és mire számíthatunk – foglalta össze tapasztalataikat Keresztes Paloma, a Budaörsi SC női Szuper Liga csapatának tagja.
Lukács Vanda is ismeretlen vizekre evezett a lengyelországi utazással, az ő helyzete azonban annyiban nehezebb volt Palomáénál, hogy a budapesti 250-es WTA-tornára kapott szabadkártyájáról sérülés miatt kellett egy héttel korábban lemondania.
"Egy nagyon kellemetlen sarokgyulladás akadályozott meg abban, hogy a Római parton elindulhassak – mondja a torna előzményeiről Lukács Vanda, aki Palomával ellentétben tanulmányai mellett is a profi teniszezők kemény életét éli, az ITF 15 és 25 ezer dollár összdíjazású viadaljai révén próbál egyre feljebb kapaszkodni a világranglistán.
Hozzátette: "Az egyhetes pihenő azonban nagyon jót tett a lábamnak, ennek ellenére fogalmam sem volt arról, mibe is vágok bele igazán. Itt, Lengyelországban derült csak ki, hogy egy csarnokban, ráadásul kemény pályán fogunk játszani, s nem csak párost, hanem egyeseket is. Az első nap volt a legnehezebb, ráadásul az egyik legjobb csapat ellen mérkőztünk. De nyertünk és a folytatásban is minden jól alakult. Végig nagyon élveztem a játékot és jól is ment a tenisz. Nem is tudom, mikor ütöttem utoljára annyi ászt, mint most. Elengedtem magam, és a lábam miatt nem akartam hosszú labdameneteket. Ez a taktika pedig remekül működött"
Az Európai Egyetemi Játékok azonban egy váratlan ismeretséget is tartogatott Vanda számára. Az első meccsek után visszatérő sarokfájdalma miatt a magyar delegációt elkísérő sportorvos, dr. Dobos József vette kezelésbe, ami olyan jól sikerült, hogy az utolsó találkozókon már nem kellett a lába miatt aggódnia. Pedig néhány nappal korábban menni is alig bírt.
/Forrás: Gy.Szabó Csilla, tenisz-palya.hu/