Simándi Irén fontosnak tartja a közgyűjtemények ismeretét
A Magyar Nemzeti Levéltárban tartott „kihelyezett” tanórát Dr. Simándi Irén, amelynek keretében az elsőéves történelem és nemzetközi tanulmányok szakos hallgatók ismerkedhettek meg az intézmény tevékenységével, illetve az ottani kutatómunka lehetőségével. A kodolányis hallgatók előadást hallgattak meg, majd bepillanthattak az őket érdeklő aktákba is.
Kinyitották számukra a „titkos” raktárakat, a látogatók elől elzárt szobákat is.
Dr. Simándi Irén tanárnő évek óta nagy hangsúlyt fektet az intézménylátogatásokra, az intézményekben megtartott „kihelyezett órákra”, amelyek az elméleti ismeretek és a gyakorlati tapasztalatok gyűjtése szempontjából egyaránt kiemelkedő jelentőségűek.
A könyvtári, múzeumi, levéltári látogatások lehetőséget nyújtanak arra, hogy az egyetemi hallgatók megismerkedhessenek a közgyűjtemények működésével és felépítésével.
A múzeum – levéltár - könyvtár hármasa alkotja a közgyűjteményeket. Fontos tudni, hogy a levéltár az, amelyik jóval megelőzte a többi gyűjteményt, alapítása, több száz éves múltra tekint vissza.
A 12. századtól kezdődött meg a levéltári anyagok gyűjtése. Ám a török hódoltság idején és az ország három részre szakadásának következtében rengeteg, korábban összegyűjtött irat veszett el. A törökök kiűzése után törvény született a levéltári adatok megőrzésének érdekében. A levéltár székhelyét az akkori fővárosban, Pozsonyban jelölték ki, azonban működését csak évekkel később kezdte meg. Gróf Batthyány Lajos felhívására egyre több irat és oklevél gyűlt össze, így a gyűjtemény „kinőtte” korábbi épületét, és a levéltár 1784 - 1785 között Budára került. A forradalom és szabadságharc bukása után, 1874-ben a minisztertanács rendelete alapján a volt kormányhatóságok irattárait és magyar és erdélyi kancellária iratait, valamint az erdélyi főkormányszéki levéltárakat egybeolvasztották a budapesti levéltárral. Így jött létre az új Országos Levéltár. 1903-ban már 15.000 folyóméternyi anyagot őrzött a levéltár. A második világháború pusztításait az irattár is megsínylette. Hadikórházat alakítottak ki benne, és 3100 folyóméternyi anyag veszett oda. További károkat okozott a tűzvész, amely 1945-ben és 1956-ban is pusztított. Ahogyan mindig, akkor is sokan segítettek az épület felújításában, és a gyűjtemény gyarapításában. 1991-ben már több mint 20.000 folyóméternyi iratot őriztek. A gyűjtés pedig a mai napig folyamatos, ahogyan az adatok feldolgozása és katalogizálása is.
A kodolányis hallgatók körbejárhatták a Magyar Nemzeti Levéltár Várban található épületét, gyönyörködhettek a falakat díszítő szeccokban, amelyek a magyarság történetét ábrázolják. A látogatás során előadást hallgathattak meg, amelyből számos hasznos információt tudhattak meg a levéltár történetéről és működéséről. Betekinthettek az irattárakba, ahol elzárva őrzik a legkülönlegesebb dokumentumokat. Megnézhették a Terv és Térképtárat, ahol Avar Anton főlevéltáros és Virág Balázs segédlevéltáros előadásából olyan ismeretekkel gazdagodhattak, amelyeket nehéz tankönyvből megtanulni. Különleges élményként raktározhatták el a titkos pecsétek, több százéves pergamenek látványát.
A levéltár minden korábbi gyűjteményünknél régebbi, és a kutatómunka során elengedhetetlen a használata, hiszen itt találhatóak a hiteles, eredeti források. Az intézmény kapui mindenki számára nyitva állnak. Kutatótermekben is mindig sok érdeklődő van, akik anyagot gyűjtenek munkájukhoz, tanulmányaikhoz vagy éppen családfájukat kutatják. A kutatószoba csendje, az ott tapasztalható inspiratív légkör nem csak a hallgatók, hanem az újságíró számára is különleges élmény volt. Hiszem, hogy a kodolányis hallgatók a tanulmányaik során gyakran visszatérnek ide.
-v-
