Sikeres akciók, elkeltek a "turizmus-sütik is"
Nagy sikerrel zárult a Christmas Magic Week Kodolányi jótékonysági programsorozat, aminek eredményeként egy autónyi ajándékot és pénzadományt is eljuttatott a Kodolányi János Főiskola a nehéz körülmények között élő Békés megyei gyermekeknek.
Butor Klára, az akciót szervező tanárnő elégedett a hallgatói érdeklődéssel, és arról is beszámolt a KV-nak, hogy az oktatók is szép számban bekapcsolódtak:
„Az ajándékgyűjtő dobozokba egy héten keresztül helyezhették el oktatóink és hallgatóink az ajándéknak szánt társasjátékokat, mesekönyveket, édességeket, de például egy nálunk szervezett országos szociális konferencia résztvevői is hozzájárultak a kodolányis jótékonysági akcióhoz. A turizmus szakosok vállalták, hogy süteménysütést szerveznek, és jelképes összegért árulták december 6-án a finomságokat. Óriási sikere volt a sütivásárnak, nagyon sokan vásároltak a finomabbnál-finomabb süteményekből. Negyvenezer forint gyűlt össze, ezt az összeget ugyancsak szeretnénk felajánlani a rászorulóknak” – mondta Butor Klára. Hozzátette; a jótékonysági akcióhoz természetesen csatlakoztak a székesfehérvári és orosházi hallgatók is, összességében pedig az is elmondható, hogy a közösségépítés szempontjából is figyelemre méltó a karácsonyi akció sikere.
Az akciót a HÖK és a mentorcsoportok bevonásával szervezte meg Butor Klára, aki azt is elmondta, hogy december 6-a fontos fázisa volt a nagyszabású jótékonykodásnak, hiszen estig tartó programmal várták a hallgatókat. Volt plakátkiállítás megnyitó, filmvetítés, sütivásár, közös ajándékcsomagolás, s a hallgatók egy része még este hatkor is a földszinti klubban beszélgetett.
Az ’56-os forradalomhoz kapcsolódó plakátkiállítás különleges programpontja volt a zárónapnak. A Kodolányi Art Gallery /KAG/ csapata – Dr. Tarbay Gabriella irányításával – ezúttal is nagyszerű tárlattal rukkolt elő. Tarbay Gabriella fontosnak tartja, hogy a KAG életében elérkezett az a pillanat, amikor a szemeszterenkénti kiállítás megnyitója része lehet egy olyan főiskolai programnak, mint a Christmas Magic Week Kodolányi. Hozzátette: „Köszönet Butor Klárának, aki örömmel illesztette a programpontok közé a KAG ünnepélyes tárlatnyitóját. A jótékonysági akció zárónapja a karácsonyról, a szeretetről szólt, amihez jól illeszkedett az ötvenhatos összefogásról szóló plakátkiállítás megnyitója” –mondta Tarbay Gabriella.
Az Országos Széchényi Könyvtár segítségével megvalósult kiállítás történelmi vonatkozásairól Dr. Simándi Irén történész beszélt a megnyitón. Ezt követően Németh Maja, a KAG kuratóriumi elnöke részleteiben méltatta a korabeli eseményeket feldolgozó filmekhez kötődő plakátokat.
Jómagam, a KV főszerkesztőjeként azzal nyitottam meg a kiállítást, hogy a mostani, immár hetedik tárlat kapcsán vázoltam az utat, amely az első hazai felsőoktatási galéria létrejöttéig vezetett.
A plakátkiállítás egyébként január végéig látogatható lesz a KJF Budapesti Oktatási Központjának földszinti klubhelyiségében.
Úgy fest, a Christmas Magic Week Kodolányi rendezvénysorozattal sikerült hagyományt teremteni a KJF-en, mégpedig olyat, amely egyaránt kedves volt oktatóknak, hallgatóknak. Az összegyűjtött adományok pedig még jóval karácsony előtt Orosházára kerülnek, ahol a KJF Orosházi Oktatási Központjának vezetése szervezésében ünnepélyes keretek között adják át azokat a dél-békési rászorulóknak.
Kép és szöveg: Virágh Ildikó