Illés Anett írása – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évf.
PhotoBlog, avagy több szem, többet lát
Erasmusos hallgatóival három évig szerkesztett fotóblogot Győrffy Orsolya, a Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék tanársegédje. A Kodolányi Art Gallery idei kiállítása ezekből a képekből válogat, és mutatja be Budapestet külföldiek nézőpontjából.
Győrffy Orsival erről beszélgettem.
Mikor indult a blog?
Úgy indult, hogy megkerestek Horváti Éváék, hogy nem akarnánk-e a médiacentrumban olyan képzést tartani, ami erasmusos hallgatóknak szól. Kitaláltuk a Dok You Diori nevű képzést, ahol dokumentum-naplókat forgattak az erasmusos hallgatók magyar hallgatókkal. Az volt a koncepcióm, hogy jó volna összehozni a hallgatókat egymással. A médiacentrumnak elég jó eszközparkja volt, melyekkel a magyar hallgatók már egész jól boldogultak, ezért kitaláltuk, hogy az erasmusos hallgatók verődjenek csoportokba és minden csoporthoz hozzárendeltünk egy magyar hallgatót is, aki ment velük forgatni arról, mi történik a szemeszter alatt egy erasmusossal.
Annyira népszerű volt a kurzus, hogy megkértek, találjak ki még ilyeneket.
Kreditért ment?
Természetesen kreditért. És, ha már kitaláltunk egy forgatósat, kellett valami képes is, ebből lett a második kurzus, a fotóblog, hogy a hallgatók elmélyítsék a Magyarországról szerzett tudásukat, tapasztalataikat, tehát ebben pedagógiai koncepció is volt. Ez 2011-12-ben volt.
Te ezalatt tanítottad is nekik a fotózást? Milyen szinten voltak a fotózással?
Teljesen amatőröknek volt meghirdetve, de az esetek többségében olyanok vették fel, akik tudtak fotózni. Én nem vagyok jó fotós, a képekben való gondolkodás nem megy, tehát nem tanítottam nekik, inkább az új médiáról és ezen belül a fotóblogról beszélgettem velük, ami nem csak képek feltöltéséről szól, hanem kép és szöveg kapcsolatáról.
Mennyire volt fontos Budapest bemutatása a képeken keresztül? Vannak más témájú fotók is?
Vannak. Mindhárom félévben újabb és újabb projekteket találtunk ki közösen a hallgatókkal. Mindenki választhatott magának egy témakört egy nagy témán belül. Volt, aki street fashion-t, volt aki portrékat fotózott, az volt a lényege, hogy érezzék jól magukat és kicsit mélyedjenek el abban, amit csinálnak.
Voltak visszajelzések?
Igen, nagyon pozitív visszajelzések voltak. Elképesztően jó hangulatú órák voltak ezek mindig, mert azt érezték kapnak is valamit - eszközt, témát, embert adtam nekik -, tehát nem voltak teljesen szabadjára eresztve.
Hány fősek voltak ezek a csoportok?
Maximálva volt a létszám 15 főre, ezt általában ki is töltöttük.
A fotóblog a mai napig működik?
Úgy veszem észre, önálló életre kelt, hiszen a mai napig találok újabb és újabb képeket, amiket eddig nem is láttam.
Tartod velük a kapcsolatot?
Vannak, akikkel tartom, elsősorban facebookon keresztül, de néhány hallgatóval a mai napig van élő kontakt.
Lesz jövője még a fotóblognak?
Ha valaki továbbviszi, lesz, én már nem tervezek ilyen kurzust indítani.
A kiállításra, ami az ő képeikből szerveződik, milyen szempontok alapján választottad ki a képeket?
Amiknek volt valami többletüzenete egy szimpla fotónál, megmutattam a KAG-os fiúknak. A koncepciót is együtt találtuk ki, kicsit többet mutatni a magyarságról, a városról, az életről.
Gondolom, a hallgatók is gondolkoztak erről, miközben a képek készültek. Mit sikerült kiragadniuk mind a magyar mentalitásból, mind a „budapestiségből”?
Nekem úgy tűnt a képek, képaláírások és a személyes konzultációk alapján, hogy ők nagyon szerették ezt a várost és a magyar embereket. Azt ne felejtsük el, hogy aki erasmussal tanul, az mindig más, mint egy hagyományos, poroszos oktatási rendszerbe való integrálás. Egy félév alatt alig lehet felfedezni egy várost, egy országot, megismerni egy nép mentalitását, de azt gondolom, bennük pozitív nyomot hagyott az itt tartózkodás.
