Zárójelversek, szonettek és Ronaldo
Azt hiszem, szeretik a kodolányis hallgatók Bakonyi István rendhagyó irodalomóráit, amelyeken kortárs írókat, költőket lát vendégül egy kiadós és tartalmas beszélgetésre. Ezeken a különleges programokon kiváló alkotók és nagyszerű, a világra nyitott fiatalok találkoznak, találkozhatnak egymással.
A főiskolások – elmondásuk szerint – szívesen jönnek a jó hangulatú rendezvényekre, egyrészt tanulmányaikba illeszthetik az elhangzottakat, másrészt örömmel ismerkednek meg a meghívott szerzőkkel. Egyetértek azokkal, akik azt vallják, hogy a kortárs szerzőkön keresztül meg lehet szeretni, szerettetni az irodalmat; hiszen sokan szívesebben olvasnak el egy művet akkor, ha az adott költő, író életrajzát ismerik, mi több, személyesen is találkozhatnak vele.
Óriási élmény volt a közelmúltban Kalász Mártont hallgatni egy ilyen irodalomórán, most csütörtökön pedig Petőcz András tette emlékezetessé a délutáni rendhagyó órát.
Petőcz Andrásról a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján a következők olvashatóak: „Költő, író, szerkesztő. Budapesten született, 1986-ban diplomázott az ELTE magyar-történelem szakán. 1981 és 1983 között a Jelenlét című folyóirat vezető szerkesztője. 1983-ban underground művészeti egyesületet és szamizdat lapot alapít, Médium-Artnéven, alternatív művészeti akciókban vesz részt, kapcsolatban áll az akkori demokratikus politikai ellenzékkel is. A nyolcvanas években csatlakozik az avantgarde párizsi köréhez, nemzetközi költészeti fesztiválokon szerepel, reprezentatív vizuális költészeti antológiát állít össze (Médium-Art, Magvető, 1990). 1990-1992-ig a párizsi Magyar Műhely egyik felelős szerkesztője. 1996-98-ig, illetve 2006 januárjától a Magyar Könyv Alapítvány egyik kurátora, 2002-től a Magyar P.E.N. Club alelnöke.
Díjak:
Kassák-díj, 1987; A Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja, 1989; Robert Graves-díj, 1990; József Attila-díj, 1996; a PIM Vörösmarty-pályázatának különdíja, 2000; Arany János-jutalom, 2001; Artisjus Irodalmi Díj, 2001; Salvatore Quasimodo-díj különdíja, 2003; UNESCO-Aschberg Alkotói Díj, 2006; Márai Sándor-díj, 2008; Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt, 2008; Pro Literatura-díj, 2008.”
Petőcz András tanít a Kodolányi főiskolán, szépírói kurzust is indított azoknak a hallgatóknak, akik közelebbről akarnak megismerkedni a próza-, a dráma-, vagy éppen a versírás szabályaival, titkaival. Így aztán még érdekesebb volt mindaz, amit alkotói pályája indulásáról, egyetemi éveiről, sikerekről és buktatókról mondott el. Izgalmas történeteket idézett fel a nyolcvanas évek elejének Magyarországáról, amikor illegálisnak tarthattak egy folyóiratot, amikor bevonhatták egy másként gondolkodó egyetemista útlevelét. Személyes emlékein keresztül rajzolta meg a bomlásnak indult diktatúra képét, ami akkor nagyon is örökkévalónak tűnt a változásra vágyó fiatalok számára. Aztán felidézte nyolcvankilences emlékeit, amikor fiatal értelmiségiként, költőként meghívták a különböző politikai eseményekre. Arról is beszélt, hogy milyen változások következtek be az irodalomban a rendszerváltáskor; hogyan alakult át az egypárti irodalomstruktúra, az egypártrendszerre jellemző könyvkiadás.
„Én a pályám során a költészet legkülönbözőbb ágait műveltem. Olykor szonetteket írtam, máskor avantgarde verseket.” – mondta el. Beszélt arról is, akadtak pályatársak, akik nehezményezték, hogy szonetteket ír. Tisztázandó a felmerült rosszallást, egy nálánál idősebb, kiváló költőbaráthoz fordult válaszokért. Erre és a zárójelversei eredetére így emlékezik: „Ha valaki ismerte ezt a formát, vagyis a szonettet, Somlyó György biztosan. Ő mondta, hogy a szonett ideális forma, mert nem túl rövid, és nem túl hosszú. A tizennégy sorban mindent el lehet mondani, és keretet is ad. A zárójelvers, amit 1984-ben egy napon kitaláltam, a szonettnek lett a változata.”
Sok mindenről, sok mindenkiről szó esett ezen a rendkívüli és rendhagyó irodalomórán; Kassák Lajosról, Balassi Bálintról és még a híres focistáról, Ronaldoról is. Igaz, a futballt csupán szemléltetésképpen, a költészet megértésének szolgálatában villantotta fel. „ Meg kell tanulni ritmustalanul gólt lőni, amire nem számít a kapus.” – idézte Petőcz András a labdarúgás egyik legnagyobb klasszisát. Nem emiatt, hanem összességében érdekes, izgalmas, tanulságos és szórakoztató volt a rendhagyó irodalomóra. Jó volt hallgatni azt is, amikor a költő saját verseit olvasta fel. Köszönjük Petőcz Andrásnak és Bakonyi Istvánnak.
Virágh Ildikó
