Lukács Noémi, kommunikáció- és médiatudomány szak, III. évfolyam:
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepleljük. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt.
József Attila 1905. április 11-én született, aki a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb, legeredetibb alakja, posztumusz Kossuth-díjas, Baumgarten-díjas és Magyar Örökség díjas költő. Az irodalmi óriás születésének idei, százhuszadik évfordulója méltán nagy ünnep számunkra.
Ám idén nem csak József Attiláról emlékezünk meg ezen a napon, hiszen országszerte ünnepeljük a 20. század egyik legnagyobb magyar írója, Márai Sándor születésének százhuszonötödik évfordulóját. Ez a születésnap ugyancsak április 11.
Ez alkalomból emlékévvel tiszteleg 2025-ben az I. kerület, Márai Sándor irodalmi és kulturális nagysága előtt. Az író, költő, újságíró rengeteg szállal kötődik Budavárhoz, szorosabban véve Krisztinavároshoz. 1931 és 1945 között lakott az I. kerületben, emléktáblája és mellszobra a Mikó utca-Logodi utca találkozásánál látható.
“Olyan programsorozatot terveztünk, ami a kerületi és a nemzeti identitást, valamint a közösségünket is erősíteni tudja.” – kezdte köszöntő beszédét Böröcz László, Budavár polgármestere, április 2-án, a Művelődési Házban tartott sajtótájékoztatón.
Elmondta továbbá, hogy a Márai-emlékév során színházi fesztivállal, vezetett irodalmi sétákkal, beszélgetéssorozattal, rendhagyó irodalomórákkal készülnek, bevonva a kerületi iskolákat. Májustól szeptemberig Márai-esteket szerveznek filmvetítéssel, de lesz képzőművészeti pályázat, versmondó verseny, Márai-emlékfutás és Márai-maraton is, amely az író Egy polgár vallomásai című művének 24 óra alatti felolvasását célozza. Emellett cél a helyi vállalkozók, vendéglátóipari szolgáltatók bevonása is, hogy csatlakozzanak Márai szellemi örökségéhez.
“Küldetésünk, hogy a XX. század legnagyobb írójának olyan emléket állítsunk, amit megérdemel, egyúttal alakját, műveit közelebb hozzuk a kerületiekhez” – fogalmazta meg Böröcz László.
A polgármester továbbá kifejezte köszönetét a sajtótájékoztatóra érkezett Hankó Balázs miniszternek, ugyanis a Kulturális és Innovációs Minisztérium ötven millió forinttal járult hozzá a kiállítás létrehozásához.
„Ő az, aki nemzetközi rangra emelte a magyar irodalmat, munkái harmincöt nyelven elérhetők” - fogalmazta meg Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter, aki Márai polgári öntudatát, hazája és nyelve iránti hűségét, valamint irodalmi nagyságát méltatta a sajtótájékoztatón.
Hozzátette, hogy a Márai-kiállítás létrehozását a kulturális kormányzat azért támogatta, mert fontos, hogy a helyi közösségek is megélhessék mindazt, amit Márai Sándornak jelentett saját közössége, nemzete és egykori lakhelye, Krisztinaváros.
Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke úgy fogalmazott: “Márai hazatalált.”
Beszédében Mészáros Tibor Márai-kutató fontosságát emelte ki, aki munkájával jelentős részben hozzájárult a létrehozandó kiállítás anyagának összeállításához.
Az emlékév legjelentősebb eseménye, a Virág Benedek Házban kialakítandó, állandó Márai-emlékkiállítás megnyitása lesz novemberben, ahol életpályáját ismerhetjük meg. A tervek szerint hat szobát rendeznek be, négy téma, korszak köré épülve: Márai kassai évei, vándorévei, Budai korszaka, valamint a kényszerű emigráció. A kiállítás további része lesz egy kávéházi enteriőr és térkép is, amely a 1920-1930-as évek Budapestjének kávéházi hangulatát és hálózatát mutatja be a látogatóknak.
A magyar költészet napra való megemlékezés alkalmából pár program ötlet:
“Mondjuk együtt - a rímek összetartanak!”
A magyar költészet napján rendhagyó közösségi eseménnyel készül a 15. kerület. A rögtönzött szabadtéri színpadon elindul a versfolyam, ami addig szól, ameddig van, aki folytassa. Bárki odaállhat a mikrofonhoz, hozhat verseskötetet, olvashat telefonból, mondhat fejből, de akár el is énekelheti kedvenc versét. Nincs műfaji megkötés, lehet zenés vers, performansz, rap, slam poetry vagy bármilyen produkció. Várnak mindenkit szeretettel.
Időpont: 2025. április 11. 14:00
Helyszín: 1157. Újpalota, Fő tér
A részvétel regisztrációhoz kötött, amire a helyszínen és https://csokonai15.hu/kolteszetnapja weoldalon is lehetőség nyílik.
Április 12-én a Márai Sándor Művelődési ház hangulatos idő utazásra invitálja az érdeklődőket.
A program során lehetőség nyílik megismerni Márai Sándor krisztinavárosi életét, valamint azokat a helyszíneket, amelyek meghatározó szerepet játszottak az életében és műveiben.
Az időpont: 2025. április 12. szombat, 11:00
Helyszín: MáraiKult (1013. Budapest, Krisztina tér 1.)
A sétán való részvételhez belépő vásárlása szükséges, amit elővételben lehet megvásárolni a https://maraikult.hu/esemeny/egy-polgar-setai-marai-budan linken keresztül.
A sétának több időpontja is van, erről a https://maraikult.hu weboldalon tud tájékozódni.
Akit azonban jobban vonz a látvány, mint a részvétel, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, az évfordulóra való tekintettel, az idei évben különleges technikát alkalmazva, nem csak fényfestéssel, hanem ünnepelt költőnk arcképének és a 120-as évfordulós szám kivetítésével teszik különlegesebbé az épületet. A díszkivilágítás időtartama alatt óránként József Attila egy-egy emblematikus költeményét is meghallgathatják az érdeklődők.
Időpont: 2025. április 11. 18:00-22:00
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (1131. Budapest, József Attila tér 4.)
A részvétel díjtalan.
Márai Sándor: Olyan világ jön
Olyan világ jön,
amikor mindenki gyanús, aki szép.
És aki tehetséges.
És akinek jelleme van…
A szépség inzultus lesz.
A tehetség provokáció.
És a jellem merénylet!…
Mert most ők jönnek…
A rútak.
A tehetségtelenek.
A jellemtelenek.
És leöntik vitriollal a szépet.
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.