Kóródi Brigitta Csilla - kommunikáció és médiatudomány szak, III. évfolyam
Kultúrsokk nélkül a 21. században
Az interkulturális kommunikáció volt a témája annak az angol nyelvű előadásnak, amelyet a Kodolányi János Főiskola Nemzetközi hetének keretein belül rendeztek meg. Elena Makarova: Cultural Diversity and Interdisciplinarity of Education című előadását sokad magammal hallgattuk meg, utólag elmondhatom: kár lett volna kihagyni.
Az előadó számos idegen országban járt már, ahol mindig is oktatóként tevékenykedett. Így az óra témája nemcsak, hogy jó választás volt, de hitelesre is sikeredett.
Az előadás során felhívta a figyelmet arra, hogy a kulturális sztereotípiák mennyire meghatározóak lehetnek, attól függetlenül, mikor igazak és mikor nem. Ezért is nagyon fontos nem elfelejtenünk, hogy az interkulturális kommunikációval képesek vagyunk információt cserélni más kultúrákból származókkal. Ez pedig nem csak egy nagyon fontos interakció, az első lépés, hogy más nemzeteket és kultúrákat is megismerjünk, hanem egyfajta tanulási folyamat, ami nem csak mások, hanem saját magunk megismeréséről is szól.
Hiszen a különböző nemzeteknek eltérő szokásaik, viselkedésük és kultúrájuk van. Ezért, ha felkészületlenül kerülünk egy idegen környezetbe, könnyen érhet minket egyfajta kulturális sokk. Ez pedig a legrosszabb irányba is sodorhatja viselkedésünket és gondolkozásunkat. Mert úgyis dönthetünk akár, hogy nem is akarjuk igazán megismerni a másikat, hanem egyszerűen elutasítjuk. Többek között ezért is fontos tájékozódnunk mielőtt elszánnánk magunkat egy hosszabb utazásra hazánk határain kívül. Ha tájékozódunk és megismerjük egy másik ország kultúráját, nem csak az ismeretlentől való félelmünknek szabhatunk gátat, de elkerülhető lenne a nemzetek közötti konfliktusok kialakulása is.
Egy másik nép megismeréséhez pedig a legfontosabb eszköz a tolerancia. Ha más kultúrával találkozunk, fontos megtalálni azt az értéket, gondolkodásmódot vagy bármi mást, amiért képesek leszünk tisztelni az adott nemzetet. A tolerancia mellett, pedig fontos eszköz még az angol nyelv ismerete is. Hiszen egy világnyelv használata a közös kommunikáció talán legjobb lehetőségét kínálja.
Az előadó az óra befejeztével nagyon jó példát adott az interkulturális kommunikáció, a tolerancia és az együttműködés elegyére, amit az űrhajós szakmában látott megvalósulni. Merthogy azok a tudósok, mérnökök és szakemberek, akikből űrhajósok válnak, rá kényszerülnek az együttműködésre. Ott már nem számít, hogy ki milyen különös kultúrából származik. A lényeg, hogy a csapat tagjai kis helyen összezárva is képesek legyenek összedolgozni.
Az interkulturális kommunikáció, valamint annak jelentősége óriási hangsúlyt kap napjainkban, hiszen folyamatosan találkozunk a jelensággel. A 21. században tágra nyílt az a kapu, amelyen keresztül mi magunk is elmegyünk felfedezni a világot, s amelyen keresztül hazánkba is egyre többen érkeznek távoli országokból. Nem mindegy, miként nyújtunk kezet egymásnak.