Kárpáti Lóránt Máté – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évf.
TDK-dolgozat a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról
Kommunikáció és médiatudomány; egy szak, ahol tényleg az a három komponens fontos, hogy az ember jól kommunikáljon, legyen véleménye mindenről és törekedjen a folyamatos fejlődésre. Nos, Györök Márk első éves hallgató pont ilyen. Ha éppenséggel a szemem be lenne valamiért takarva, ha csak a hangját hallanám, akkor is meg lennék győződve arról, hogy rendkívül szorgalmas, hiszen az órákon az egyik legaktívabb, végtelenül nyitott diákról beszélünk. Az igyekezet pedig már önmagában tiszteletre méltó. Azonban tudom, hogy Márk látássérült, így még inkább felerősödik ez az érzés bennem. Beszélgetésünk apropója a Tudományos Diákköri Konferencia pályázatán elért második helyezése volt.
A TDK, vagyis a Tudományos Diákköri Konferencia számára készítettél és adtál be egy dolgozatot, amellyel az előkelő második helyezést érted el. Beszélgessünk egy kicsit ennek hátteréről: hol és hogyan találtál rá a pályázati felhívásra, és mi volt a menete a munkának?
A pályázati felhívás keretében három szekció volt: társadalomtudomány, közgazdaság-tudomány és neveléstudomány. Ezek közül egyet kellett kiválasztani, és abban a témakörben írni egy dolgozatot. A pályázat beadási határideje szeptember elejére esett, akkor került sor a jelentkezők kiválasztására. Jómagam a társadalomtudományi szekción belül írtam, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról, kiemelve a látássérülteket. Ennek nyomán többek között utánajártam annak, hogy milyen előítéletekkel kell megbirkózniuk nap mint nap, hogyan zajlik az oktatásuk, valamint az elhelyezkedési esélyeiket vizsgáltam. Glavanovics Andrea a TDK szervezője ajánlotta a lehetőséget, Fráter Zsuzsa a főiskola fogyatékosügyi koordinátora pedig konzulensként segítette a munkámat. Azt gondolom, nélküle nem boldogultam volna.
Ha jól gondolom, ez a témaválasztás azért sem véletlen és azért volt fontos számodra, mert te magad is látássérült vagy.
Igen. Én is naponta találkozom azokkal a problémákkal, amikről írtam. Bár inkább azt mondanám, hogy ezek nem is feltétlenül problémák, hanem akadályok, megoldandó feladatok. Küzdelmesek, de hát én is azt tartom, hogy az élet célja a küzdés maga. Meg kell mutatnom, hogy mit tudok, mire vagyok képes.
Akiket megkérdeztél, azok is ilyen pozitív világlátásúak, mint te magad? Ők is úgy tartják, hogy mindent meg lehet oldani és el lehet helyezkedni a munkaerőpiacon megváltozott munkaképességűként?
Abszolút. Két interjúalanyom volt az anyag elkészítése során, mindketten a LARKE, vagyis a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének tagjai, akik látássérültekkel és gyengén látókkal egyaránt foglalkoznak. Szokó Zsolt, az egyesület elnöke – aki egyébként régen a Vörösmarty rádiónál is dolgozott zenei szerkesztőként – a látássérültek elhelyezkedéséről azt mondta, hogy napjainkban már több az esély, mint régebben. Azt is nagyon fontosnak tartja, hogy a látássérültek részéről is meglegyen az akarat, és kitartással, szorgalommal kell viszonyulniuk a munkájukhoz. Szerinte fontos, hogy ezeknek az embereknek el kell sajátítaniuk azt a képességet, hogy megtalálják saját útjukat a munkahelyszerzéshez. Emellett persze a munkaadónak is alkalmazkodnia kell: például biztosítani kell a munkahelyen számukra az akadálymentességet.
A másik interjúalanyom Jakab Szilárd volt, aki az egyesületnél az informatikai, rendszergazdai feladatokat látja el, ellenőrzi az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat. Számára is nehézkes volt munkát találni, hosszas utánajárás előzte meg, de végül is megérte kitartani. Persze kétoldalú a dolog, hiszen mindehhez jó minőségű képzést is kell szolgáltatni számunkra.
Hogyan vélekedsz, a tapasztalataid alapján továbbra is megfigyelhető az a szomorú tendencia, hogy a munkaadók félnek foglalkoztatni látássérülteket?
Valóban. Sőt van egyfajta előítéletesség is részükről első blikkre, mivel nem néznének ki sok mindent belőlünk, nem tudják, mire vagyunk képesek. Jó lenne változtatni azon a téves és káros felfogáson, miszerint az emberek többsége a látássérülteket a szellemileg visszamaradottak csoportjába skatulyázza be. Pedig épp ezeknél az embereknél a vizuális ingerek hiánya, kiesése miatt a többi érzékszerv sokkal kifinomultabb, fejlettebb. A hallásuk, tapintásuk és a memóriájuk; különböző ingerekre fokozottabban figyelnek, reagálnak. Az emlékezeti reakcióidejük is az átlagnál rövidebb. Ezeket most a dolgozatomból idéztem.
Gondolom, nem ez volt az egyetlen érdekes és izgalmas szakmai rész az elkészült dolgozatodban… Úgy érzem, nagyon fontos, amiket elmondtál, mint ahogyan az is, hogy kiállsz az elesettek ügye, a humánum mellett. Arról mit tudsz, hogy hány TDK-dolgozat érkezett összesen?
Összesen huszonöt érkezett, így értelemszerűen ennyi hallgató vett részt ebben az eseményen. A megírt dolgozatok a leadás után két főiskolai szaktanárhoz kerültek, majd a pontozás után a konzulens kapta meg az irományokat értékelésre.
A legvégén pedig a zsűritagok belekérdezgettek a művekbe, hogy milyen forrásokat használtunk, azokat honnan vettük. Aztán természetesen hozzáfűztek még néhány szakmai megjegyzést is.
Mikor és hol került sor a díjátadóra? Mi volt a zsűri előtti prezentáció menete?
Valamennyiünknek elő kellett adnia a saját prezentációját. Ki kellett fejteni, hogy miért azt a témát választotta az illető, amit, mi motiválta, valamint a bevezetést és az összegzést is el kellett mondani. Az eredményhirdetési ünnepségre november 27-én került sor a főiskola 211-es termében. Vagyis nekem itt volt, ebben a teremben, ahol most beszélgetünk... mivel minden szekciónak más terembe kellett mennie. Amikor ezzel mindenki végzett, a zsűriként működő bizottság kiküldte a résztvevőket, összeültek, megbeszélték az eredményeket, majd délután fél egy körül értékelték a munkákat, illetve átadták az okleveleket, könyvjutalmakat.
