Harminc éves a Vörösmarty Rádió

2024. október. 03. KáVé
Harminc éves a Vörösmarty Rádió

Médiaünnep Székesfehérváron 

A Fehérvár Televízió ebben az esztendőben ünnepli fennállásának negyvenedik, a Vörösmarty Rádió pedig a harmincadik évfordulóját. Az alkalomból Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszönték meg Virágh Ildikónak, egyetemünk tanárának munkáját.

A Fehérvár Televízió 1984. március 19-én kezdte meg működését az ország első vidéki stúdiójaként Székesfehérváron, míg a Vörösmarty Rádió pedig harminc évvel ezelőtt szólalt meg az akkori 66,14 MHz-es keleti URH-frekvencián, majd 1995. októberétől az FM 99.2 MHz ultrarövidhullámon. A Kodolányi János Egyetemen (akkor még főiskola) a kommunikáció szak tanrádiójaként indult el sugárzás, majd a felsőoktatási intézmény fenntartásában a város közrádiójává vált. 2012-től a Fehérvár Médiacentrum rádiójaként folytatódott a munka. A keddi jubileumi eseményen örömteli, nosztalgikus pillanatok, visszaemlékezések, egymást rég nem látott kollégák megható találkozásainak helyszíne volt a Városháza Díszterme.
Dr. Cser-Palkovics András Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszönte meg a helyi rádiózás és televíziózás két kiemelkedő személyiségének munkásságát, elkötelezettségét és kiemelkedő szakmaiságát. Az egyik díjazott Virágh Ildikó, a Vörösmarty Rádió egykori főszerkesztője.  A Penna Regia és Pro Civitate díjas, Magyar Ezüst érdemkereszttel kitüntetett újságíró, több könyv szerzője 1995-től 2012-ig volt a rádió főszerkesztője, pályája során számtalan újságíró és rádiós került ki a kezei közül. Magyar-orosz szakos bölcsészként szerezte meg első diplomáját, de az írás vonzotta őt igazán. Kezdetben napilapoknál dolgozott, először a Fejér Megyei Hírlapnál, kedvenc műfaja az interjúkészítés. Érdeklik az emberek, szeret a dolgok mélyére ásni, megismerni és megismertetni embereket. Az egyének, a sorsok, a lelki folyamatok mindennél fontosabbak számára.

Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ

Fotó: Kiss László

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat