Harmadévesként a nyílt napon

2019. január. 24. Hangoskodó
Harmadévesként a nyílt napon

Rakovács Regina - kommunikáció és médiatudomány szak, III. évfolyam

Ismerős arcok az Educatio kiállításról

Az Educatio kiállításon megismert középiskolások közül is sokan látogattak el a január 19-én tartott nyílt napunkra. A nagyelőadóban Dr. Szabó Péter rektor köszöntötte a több száz érdeklődőt, majd előadásában részletesen bemutatta egyetemünket. Ezt követően a szakonkénti bemutatókon vehettek részt a középiskolások, amelyek során megismerkedhettek leendő tanáraikkal is.

A kommunikáció és médiatudomány szak iránt érdeklődők kipróbálhatták magukat a kamera előtt és akár a mikrofon mögött is. Petrovszki Zsanettet és Lantos Esztert az Educatio kiállításon ismertem meg, érdeklődtek az Egyetemünkről. A beszélgetésünkkel annyira kíváncsivá tettem őket, hogy eljöttek a nyílt napunkra. A rádióstúdióban évek óta az a gyakorlat ilyenkor, hogy Virágh Ildikó tanárnő bemutatja az itt folyó gyakorlati oktatást olyan módon is, hogy önként jelentkező középiskolással stúdióbeszélgetést készít, amelyet végigkövethet mindenki, ezután sorra kipróbálhatják magukat a mikrofon mögött a vendégek is. Ezúttal én is csatlakoztam a rádiós helyzetgyakorlathoz, így a tanárnő kérésére velem is készítettek egy interjút. Zsanett arról faggatott, hogy miért választottam annak idején a kommunikáció szakot. Elmondtam, hogy az újságírás, az elektronikus média régóta érdekel, s arról is meséltem, hogy egy ideje komolyan foglalkozom a fotózással is. Szó esett a nemrég indult Youtube csatornámról is, amit egy iskolai feladat miatt készítettem. Ez is jól mutatja, hogy sok olyat tanultam az elmúlt két tanévben, amit hasznosítani tudok. A tanórai stúdióbeszélgetések esetén jól bevált   gyakorlat, hogy az interjúalanyból kérdező lesz a következő menetben, így Esztertől én is kérdeztem. Első benyomásra tetszett neki az iskola, kiemelte, hogy jó volt a rektori előadás, élvezte Sós Péter János tanár úr tanszéki bemutatóját is. Az emeleti színes falak hangulata is elnyerte a tetszését. Elmondta, hogy nagyon sok jót hallott az iskoláról, a szakválaszték is tetszik neki, nem is tudja, melyikre jelentkezzen. A kommunikáció szakot  amiatt választaná, mert nagyon szeret beszélni, kiváltképp a sportról, hiszen ő maga is sportol; vív. Azt mondta, hogy emberek körében ez sajnos nem annyira népszerű sport, köszönhető ez részben annak, hogy a tévében más sportok sokkal több figyelmet kapnak. Eszter szeretné népszerűsíteni ezt a sportágat a jövőben. Sportriporter, sportkommentátor szeretne lenni. Esztert a kommunikáció és médiatudomány szak mellett a turizmus-vendéglátás is érdekli, ezért javasoltam neki a kétszakos képzés lehetőségét, ami a már beiratkozott hallgatók számára elérhető. Az alapképzésben részt vevő hallgatók másodévtől tanulhatnak a kétszakos rendszerben, s így ők egy tandíjjal két diplomát szerezhetnek nyolc féléves tanulmányi idő alatt.

Fotó:Virágh Ildikó

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat