Halász Judit és az egyetemista

Ön a Magyar Ifjúsági Lovasválogatott tagjaként indult és a mai szabályok szerint Európa-bajnok lenne, mégis a színészet mellett kötött ki. Mi szeretett volna lenni eredetileg?

Színész!  A színművészet és a lovas sport is teljes embert igényel, nem fér meg egymás mellett és egyértelmű volt, hogy színész leszek, hiszen kilenc éves korom óta erre készültem. Lovagolni is azért kezdtem el, mert úgy gondoltam, hogy majd színészként hasznát veszem valamilyen szerepben.

 Meg is jelent lovasként a vásznon.

Igen, a Szerelmesfilm-ben. Elsőéves koromban, ebédszünetben jártam a lovardába edzésre, aztán egy jelentéktelen versenyen egy hármas ugrásnál felbuktam, nekiestem egy kőfalnak, (ami nem igazi kő, de pont ugyanolyan kellemetlen) és két helyen eltört a kulcscsontom. Agyrázkódásom is volt, lejött a bőr a képemről, szóval elég komoly balesetet szenvedtem. Akkor el kellett döntenem, hogy abbahagyom a lovaglást. Nagyon nehéz hónapjaim voltak. Ma is, ha megoldhatatlannak tűnő feladatok érnek, azt mondom – persze tréfából -, jobb lett volna, ha maradok a lovak mellett.

A színészi világba versmondással futott be. Emlékszik esetleg konkrét versekre ebből az időszakból? Amelyikkel nagyobb díjat nyert vagy amelyikkel bekerült az egyetemre?

Sok versre emlékszem, amit előadtam. Kisiskolás koromban kaptam egy Majakovszkij verset, amit aztán minden november 7-i ünnepélyen el kellett mondanom. Két előnye volt: nem kellett évente ez alkalomra illő új verset keresnem és tanulnom, másrészt jól előadható vers volt, sikerem volt vele. A felvételi kérelmembe ezt a verset is beírtam, de a főiskolán a kutya se volt rá kíváncsi.
Miután sok verset olvastam és ismertem, észrevettem, hogy előadóként Petőfi versei segítenek leginkább sikerhez. Nagyon jól mondható, hatásos verseket írt, és előadói képességemet az ő verseivel tudtam leginkább megmutatni.  

Ez érdekes kérdés, hiszen Petőfit mostanában bizonyos körökben már túl felkapottnak tartják. Ön hogyan látja ezt?

Ez természetes. A 19. században nem volt televízió, telefon vagy rádió, így a költészetnek, az irodalomnak sokkal nagyobb jelentősége és hatása volt. Petőfi ráadásul olyan nyelvezetet használt, amit a legegyszerűbb emberek is megértenek. Ha valaki vesz a fáradtságot, és megpróbál végigolvasni egy Petőfi kötetet, elcsodálkozik, hogy milyen ma is érvényes gondolatokkal teszi kétszáz év után is hihetetlenül érdekessé. A szellemességéről, humoráról nem is beszélve.

Önnek az egyik célja, hogy a legfiatalabb generációval is megismertesse a magyar költészetet. Én úgy látom,  napjainkban egyre kevesebb szerepe van a költészetnek, főleg a fiatalok körében.

Amikor elkezdtem énekelni, akkor legfontosabb célomnak tartottam ezt, mert a magyar költészet csak számunkra, magyar nyelven élők számára elérhető. A világban nincsenek olyan nagy költők, akiknek az lenne az áhított szándékuk, hogy József Attilát, Adyt, vagy Petőfit fordítsanak angolra, németre vagy franciára. Volt rá kísérlet, de kevés sikerrel. Én azt szerettem volna, hogy mi ne felejtsük el és próbáljuk a gyerekekkel is megismertetni, megszerettetni a magyar verset.

Dalokon keresztül ez könnyebben megy?

Én úgy gondolom, hogy igen. Amikor a fiam kezdett óvodába járni, a játszótéren meg az óvodában is már a Csiribirit meg a Bóbitát énekelték a legkisebbek. Arra gondoltam, hogyha a többi verset is ritmussal és dallammal próbálják majd megtanulni, akkor sokkal könnyebben megy. Ha a tartalom nem is megy át elsőre, de a titkos elképzelésem az volt, hogy ha a gyerekek felnőnek és eszükbe jut a gyerekkorukból egy dal, hogy „Bóbita, Bóbita táncol…”, akkor esetleg meglátják, hogy ezt Weöres Sándor írta. És ha később bárhol találkoznak egy könyvvel, amiben szerepel ez a név, akkor talán jobban érdekelni fogja őket, ha nem másért, csak mert eszükbe juttatja a gyerekkorukat.

Gyermekversekről, dalokról beszélünk, ám a  zenei karrierje nem a gyerekek irányába indult.

Nem volt célközönségem, én csak szerettem volna énekelni. Színészként tanultunk énekelni, volt is zenés mesterség óránk. Én szerettem énekelni, anyukámtól örököltem ezt a szokást, ő valamit mindig énekelt. Népdalt, operettet, korabeli slágereket, mindig valamit dúdolt. Én akkor azt hittem, hogy ez lesz az egyetlen lemez, amit életemben készítek, ezért voltak rajta olyan dalocskák, mint a „Süss fel nap” vagy a „Hová mégy te kis nyulacska”. Ezek nekem mindig jelentettek valamit. Csak ezek után énekeltem azokról a mesékről, mint a Micimackó vagy a Csudálatos Mary, amiket én gyerekkoromban szerettem. De van ezen a lemezen olyan József Attila, Babits vagy Juhász Gyula vers is, amelyeknek már kevés köze van a gyerekkorhoz. De ez a lemez elért hozzájuk és ez volt nekem a legnagyobb csoda. Hallottam, hogy a játszótéren azt éneklik, hogy „Csiribiri, csiribiri zabszalma…”. Bródy János szerkesztette a lemezt, és együtt kitaláltuk, hogy a következő lemezt csináljuk gyerekeknek. Ők lettek a célközönség. A hanglemezgyár nem akarta, hogy még egy lemezt készítsek. Azt mondták, hogy sok színész szeretne, nekem pedig már van. De hirtelen aranylemez lett ez az első. Ez akkor százezer példányt jelentett. Most a technika változásával ez ma már csak néhány példányt jelent. Akkor azt mondták a hanglemezgyár vezetői, hogy na jó, csináljuk. Az elsőnél is csodálkoztak, hogyan kerül az Illés és a Halász egy asztalhoz, de legyen valami érdekesség, mondták.

És bizonyos szempontból műfajteremtés lett.

Megzenésített versek addig is voltak, de azzal a zenével, amit a szülők is folyamatosan hallgattak, azzal nem. Ekkor volt csúcson az Illés is, és segítségül jöttek Tolcsvayék, akik egyébként rövid időn belül részlegesen egyesültek az Illéssel. Ez lett a Fonográf, akikkel elsősorban Bródy segítségével a további lemezeim nagy részét készítettem.  

Jó pár év óta először új lemeze jelent meg „A vitéz, a kalóz meg a nagymama” címmel. Hogyan jött a lemez ötlete és milyen koncepciót követ?

Én már nem akartam lemezt csinálni, hiszen van sok-sok dalom, van miből építkeznem.  De jött ez a véget érni nem akaró járvány és mindenkit bezárt. A gyerekeket is. Az első hónapok után, nagy derűlátással azt gondoltam, hogy most már vége lesz, élhetünk úgy, ahogy eddig, barátkozhatunk, találkozhatunk, csinálhatjuk az életünket a normális funkciók szerint. A gyerekeknek szerettem volna jókedvet adni néhány bolondos dallal, néhánnyal, amit megtanulhatunk együtt is énekelni, vagy amelyet hallgatva még táncra is perdülhet, akinek kedve van. Együtt! Aztán tessék! Jött egy második, harmadik, negyedik hullám… De remélem, most már elfárad! Remélem már kiugrálta magát! Szabó T. Anna Tatoktatok című kötetéből vettem elő két mulatságos verset a vitézről és a kalózról. Ezek egyforma szerkezetű versek és úgy döntöttem, hogy csináljuk meg. Aztán kívánkozott hozzá valaki más is. Azt gondoltam, hogy az elég mulatságos, ha kettejük közé beültetek egy nagymamát!

A karácsonyi koncertek alapján úgy látom, hogy eljutott a lemez a gyerekekhez és befogadták az új dalokat.

Igen. A János kovácshoz készítettünk egy klippet is. Olyan dalokat szerettem volna, amit együtt tudok énekelni a gyerekekkel. Az új kalóz mellé betettem a régi kalózt az almaszósszal, ami egyébként a második vagy harmadik albumról való régebbi dal.

Egyébként a karácsonyi koncertek mindig egy kicsit máshogy épülnek fel, mint a többi. Itt természetesen belejátszik a Mikulás, és a karácsony is. A lemez és a koncert végén is a Karácsony ünnepén című dal szerepel, amely egy svéd népdal és egyáltalán nem a karácsonyról szól eredetileg. Sok évvel ezelőtt elmentem Szigetújfalura, ahol elénekelték nekem a gyerekek ezt a dalt. Kiderült, hogy a magyar szöveget ők maguk írták, Hufnágel tanár úr csak rábólintott… Mikor elkértem tőlük, odaadták a dalt ingyen, de kérték, hogy írjam rá a lemezre, hogy honnan való. A nézők nagyon szeretik ezt a dalt, hálás vagyok, hogy odaadták.

A koncertek egyébként milyen struktúrával épülnek fel?

Mindig kell egy kapaszkodó. A gyerekek nem szeretik, ha csak új dalok vannak, mert kell nekik valami, amit ők is tudnak énekelni. Nekem pedig kell egy olyan gondolat, ötlet, ami biztosítja azt, hogy össze tudjam kötni a dalokat. Ez a legnehezebb része a szerkesztésnek, mert különböző költők verseit, és különböző időben született megzenésítéseket kell összhangba hoznom.

Kanyarodjunk most vissza időben a középiskolai és a főiskolai évekhez. Különösebb gondolkodás nélkül, milyen emlékeket idézne fel szívesen abból az időből? 

Öt barátnőm közül, akikkel lovagolni kezdtem, egyedül én lettem első osztályú versenyző, akit az egyesület országos bajnokságokon indított.  Komoly eredményeket értem el, amikor felvettek a főiskolára. Délelőtt elméleti órák voltak, délután pedig azok a gyakorlati órák, ahol a színészmesterséggel foglalkoztunk. Minden tanárnak más módszere volt és mindenki másképp tanított. A felvételi vizsgák azt hiszem mindannyiunk számára örökre emlékezetesek maradtak. Én a felvételiztetők közül leginkább Várkonyi Zoltánra emlékszem.

A középiskolai osztályomból ketten szerettek volna még színész-szakra felvételizni. Volt egy francia nyelvű klubestünk a gimiben, és erre a klubestre megtanultunk a Figaro házasságából egy jelenetet franciául. Őrült sikerünk volt vele, ezért a századik magyarórára megtanultuk, magyarul. A felvételin Várkonyi azt kérdezte, hogy ki tanította be nekünk ezt? Mondtuk, hogy magunk csináltuk, franciául, egy klub estre. Akkor folytassák franciául, mondta. Én akkor nem tudtam, hogy őt egyébként nagyon érdekelte a francia színház, és amikor a háború után Párizsba tudott utazni, elhozta a Magyarországon addig ismeretlen új francia darabokat (Sartre, Anouilh, Cocteau, Camus stb), amelyeket aztán bemutatott a Művész Színházban, (ez Várkonyi magánszínháza volt, én természetesen még nem láthattam, de úgy hírlik, hogy ez volt a XX. század egyik legizgalmasabb magyarországi színháza. Egészen addig, amíg nem államosították.) ahol elsőként játszották ezeket a darabokat. A budapesti közönség nagy örömmel fogadta, hogy végre valami színházi, irodalmi, szellemi érték érkezik hozzánk a háború utáni Európából.

Várkonyi abban az évben nem indított osztályt, így Pártos Géza osztályába kerültünk. Ő egy nagyszerű rendező és egy nagyszerű ember volt. Pszichológiai tudása, emberismerete, műveltsége mindannyiunkat lenyűgözött. Tanítási módszerének egyik fontos motívuma volt, hogy tanítványait soha nem szidta azért a produkcióért, melyet az óráira hoztak. Az értékelést mindig dicsérettel kezdte, majd lassan rávezette a hibáira. Így nem vette el a tanítvány önbizalmát, nem okozott gátlásokat, de újra gondolásra késztette őket.

Hogyan alakult ez a gyakorlatban?

Azt hiszem, hogy a mesterségnek csak az elméletét tanultuk meg a főiskolán, az igazi, közönség előtt lejátszott előadások tették ránk a szakmai tudás koronáját. Én a gyakorlat szempontjából Várkonyit tartom mesteremnek.

Bekerült a Vígszínházba, ahol ő vette a szárnyai alá.

Így van. Hála Istennek viszonylag sokat dolgoztam vele, és ez a közös munka vezetett rá sok mindenre.  Három évig csak vígjátékokat játszottam. A vígjáték arra jó, hogy megtanuljuk, mi poén vagy mi nem, vagy hogyan kell halálos csendet csinálni. Aztán a harmadik évben kaptam az első nem vígjátéki szerepemet, Estellát, Krúdy Vörös postakocsijában. Itt három főszerep volt, Darvas Iván, Tahi-Tóth László és jómagam. Ez volt az első Krúdy darab, melyet a fiatal rendező, Kapás Dezső írt át a regényből színpadra. Előtte nem volt még Krúdy a színházak műsorán

Mit nehezebb játszani, vígjátékot vagy komoly szerepet? Nemrég játszott az Audienciában, amelyben Erzsébet királynőt alakítja.

Az mindig attól függ, hogy milyen a szerep, a rendező és ki a partner. Az Audienciát nagyon szerettem játszani, de olyan sok darab szerepel a Pesti Színház műsorán, hogy a legújabb és legnagyobb sikerű darabokat sem tudjuk egy hónapban háromnál többet játszani. Az Audienciát nem vállaltam, amikor kiderült, hogy egy hónapban csak egyszer fér bele a repertoárba.  Túlságosan megterhelő mondjuk február 2-án és utána csak március 28-án játszani. Megterhelő akkor is, ha minden nap elmondom otthon elejétől végéig. Így fájdalommal ugyan, de inkább lemondtam róla.

Yasmina Reza Bella Figura című darabjában viszont sikeres, és ahogy hallottam kedvére való Yvonne szerepe is.

Azért kedvemre való, mert nagyszerűen megírt szerep, és ráadásként kitűnőek a partnereim. És míg pályám kezdetén rengeteg vígjátékot játszottam, most hosszú évek óta csak szomjazom egy ilyen szerepre, ahol megnevettethetem a közönséget.

Az Anna Kareninában is játszik a Vígben, és az komoly szerep.

Igen, és ráadásul ez az első olyan szerep az életemben, amelyben negatív karaktert játszom. Ettől függetlenül nagyon szeretem a rendezőt és a partnereket is. És érdekes egy olyan szerepet eljátszani, amilyet hosszú évek alatt soha nem játszottam.

Árad Önből a pozitivitás, a színpadon is ez látszik, de volt az Ön életében is nehéz időszak. Hogyan élte meg a balesetét és a betegségét?

Hála Istennek meggyógyultam, leginkább ezt tudom mondani. Egy autó olyan helyen robogott, ahol nem szabadott volna és elütött. Szerencsés voltam, mert Adamkó Péter éppen a közelben volt, aki - mint kiderült - a Barlangi Mentőszolgálat vezetője volt. Ő segített a mentőknek is, hogy engem további károsodás ne érjen. Az orvosom is nagyszerű volt. Öt helyen sérült a fejem és bár műtét nélkül sikerült meggyógyulnom, először kómában voltam. Nem gondolná az ember, de miután felébredtem először azt nézték, hogy vannak-e érzelmeim. Amikor először nevettem, akkor nagyon megnyugodtak.

Ezután három hétig voltam az intenzíven. Nagyon sokat jelentett, hogy a kórház portása minden nap feljött és hozott nekem egy nagy csomag életemért aggódó levelet. Az idő is eltelt vele és örömet is okozott. Úgy gondoltam, hogy érdemes meggyógyulni, hiszen sokan várnak rám.

A baleset után eltelt négy év és ugyanabban a hónapban, ugyanazon a napon, egy szűrővizsgálat után közölték, hogy melldaganatom van. Amikor kaptam a kemoterápiát, akkor kiderült, hogy egy súlyos májbetegségem is van. Itt is szerencsém volt, mert az onkoterápiás orvosom, Dank Magdolna nagyszerűen kezelt és megnyitotta az ajtót a gyógyulás felé. A májbetegségemre pedig Dr. Nemesánszky Elemér figyelmes gondoskodása után kaptam gyógyszert, ami három hónap alatt segített.

Tudom, hogy nem annyira illik feszegetni, de idén ősszel illusztris születésnapja lesz. Készül valami különlegességgel?

Nem. Egyelőre elég elfoglaltságom van, de például utazásra és a világ felfedezésére még addig szeretnék alkalmat keríteni, amíg jó fizikai állapotban vagyok. Egyébként vannak más terveim is, azokat is elkezdem valamikor, amint ráveszem magam. Jó szerepet bármikor szívesen játszom.

Lenti Barnabás