Gyakornok voltam a KV-nál

2015. augusztus. 06. Hangoskodó
Gyakornok voltam a KV-nál

Kodolányi középiskola után Kodolányi főiskola 

Újra kodolányis lettem legalábbis a nyári vakáció idejére. Ám  most nem a Kodolányi középiskola padjait koptatom, hiszen  már egy éve túl vagyok az érettségin. A Kodolányi főiskola  KV hírportáljához „szegődtem” gyakornoknak, tekintve, hogy  kiadványszerkesztőnek tanulok. 

A kiadványszerkesztési tanulmányaim alatt egy éve alatt sok  mindent megtanultam, s mára rájöttem, hogy ez nem  feltétlenül csak a médiához kapcsolódó szakterület. Grafikai  munkáimat lassanként meg merem mutatni a hozzáértőknek;  készítettünk weboldalhoz, mobil applikációkhoz  látványterveket, valamint gyakorlásképpen megterveztünk  egy‐egy újságoldalt, így megismertem az Adobe Photoshopot  és az Illustratort. Infografikákat, animációkat is készítettünk,  ahol a saját magunk által elkészített rajzokat, képeket  animáltuk effektek segítségével.

Azonban most gyakornokként látom, hogy mennyi mindent  kell még tanulnom: tördelőprogramokkal kell ismerkednem,  nyomdai előkészítéssel kapcsolatos információkat kell  szereznem, nyomdai szedésnél aktívan részt kell vennem.  Most még nem tudom eldönteni, hogy a szakma mely  területen találom meg azokat a feladatokat, amelyek kihívást,  örömteli munkavégzést jelentenek számomra, mindenesetre azt már csaknem biztosan tudom, hogy szeretnék továbbtanulni a  mostani tanulmányaim befejezését követően.

A szakmai  gyakorlat ideje arra is jó volt, hogy tudatosabban  tervezhessem a jövőt, mivel számos foglalkozást, szakmát  ismerhettem meg közelebbről, részleteiben, és egyre inkább  körvonalazódik az elképzelésem. Kiadványszerkesztési  tanulmányaimból még van egy évem, ezalatt van idő a  tervezésre, akár az újratervezésre. A szakmai vizsgám a jövő  év közepén lesz, utána nem elképzelhetetlen a kodolányis  folytatás. Jó volt itt lenni négy hétig, azt is tudom, hogy nem  mindenkinek adatik lehetőség, hogy betekintést nyerhet  szerkesztőként és íróként is egy portál működésébe.  Szerencsésnek tartom magam, hogy a Kodolányi János  Főiskolán lehettem gyakornok, és most már azt is  elképzelhetőnek tartom, hogy az OKJ‐s képzés után itt  folytatom tanulmányaimat kommunikáció és médiatudomány  szakon.

Bokor Anna

Fotó: Virágh Ildikó

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat