A Kodolányi János Egyetemen hagyomány, hogy minden évben diáknagyköveteket választanak: Egyetemünkön tizenkét szakon tanulhatnak a hallgatók, így szép számmal gyűltek össze a különböző szakos diáknagyköveteink az első emeleti oktatói étkezőben szeptember 23-án. Mindannyian - Séra Nóra (nemzetközi tanulmányok BA), Majoros Andrea (turizmus- vendéglátás angol nyelven BA), Béládi Boglárka (végzett televíziós műsorkészítő, kommunikáció- és méditatudomány BA + közösségszervezés BA), Naár Barbara(kommunikáció-és médiatudomány BA), Kerekes Simon (televíziós műsorkészítő), Szemők Ádám (gazdálkodási- és menedzsment BA), Kanizsai István (nemzetközi tanulmányok BA), Markó László (kommunikáció- és médiatudomány BA 2.évf.) és Vas Miklós Máté (előadóművészet BA 2.évf.) - nagy izgalommal várták az első diáknagyköveti eseményt, a fotózást. A legtöbben bőrönddel érkeztek, ugyanis több szett ruhára is szükség volt, köztük ünnepire és a saját stílusukat tükrözőre.
A nap egy reggeli kávézással indult, amely közben a lányok - majd később a fiúk is - felváltva ülhettek be a sminkszékbe, ahol Farkas Viktória profi sminkes vette kezelésbe őket. Ezután elkezdődött a munka, Bolfert Richárd sorra készítette a felvételeket.
Az előkészületekről, a fotózás menetéről és céljáról Szivek Laurát, a Kodolányi János Egyetem harmadéves, kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatóját, az esemény egyik szervezőjét kérdeztem.
Hogyan készültetek fel a diáknagyköveti fotózásra?
Ez mindig változó. Függ a készülő képanyag tematikájától, a helyszíntől, a csapat létszámától, illetve attól, mennyire ismerjük a diáknagyköveteket. A szeptember végi fotózásunk abból a szempontból volt különleges, hogy első alkalommal működtünk együtt az idén ötről kilencre bővülő – Vas Miklós Máté személye kivételével – teljesen új összeállítású csapattal. A Kodolányi János Egyetem Marketing- és PR Csoportjában összesen öten dolgozunk azon, hogy minél sikeresebb legyen a tavaly indított program új állomása. Egy-egy forgatási nap előtt – hiszen a képeken túl, videós anyagot is készítünk –, mindig összeülünk egy csapat-meetingre. Első körben egyeztetünk külsős kolléganőinkkel, Boa Krisztina grafikussal és Molnár Anikóval, aki a social médiát képviseli, majd vezetőnkkel Kámán Ildikóval és titkárunkkal Bolfert Richárddal. Többnyire hosszabb értekezletek ezek, ahol összeállítjuk a brief-et, amely tartalmazza a helyszíneket, időbeosztást és az elkészíteni kívánt anyag kompozícióját. Mivel én állok napi kapcsolatban a diáknagykövetekkel, a programkoordinátori szerep jelentős része rám hárul. Ez az előkészületekben is nagy hangsúlyt kap. A fotózás előtt egyeztetek mindenkivel az öltözködés tekintetében, átgondolom kinek a személyiségéhez melyik beállítás állna jól, konzultálok az érintettekkel egyesével és együttesen is a felmerülő ötletekről, valamint átgondolom ki-kivel passzolna össze a kamera előtt.
Mi volt a fotózás célja?
A fotózás, céljait tekintve elég sokrétű volt. Diáknagykövetnek lenni megtiszteltetés, ám egyúttal óriási felelősség. Ehhez még hozzájön az, hogy a szereppel sok kötelezettség – fotózások, rendezvények, interjúk – jár együtt. Ez, bármennyire is talpraesett valaki, egy fiatal egyetemista számára nem egyszerű feladat. A Marketing és PR Csoport alapfilozófiája és egyúttal a személyes vezérelvem is az, hogy csapatban minden sokkal könnyebben, gördülékenyebben megy. Szerettük volna jobban megismerni diáknagyköveteinket és nem titkolt szándékunk volt őket is kicsit közelebb hozni egymáshoz. A tavalyi csapat tagjai – Olivér, Eszti, Zsófi és Máté – a tanév végére diáktársakon túl, barátokká is váltak és szerintem ez volt az egyik kulcsa annak, hogy nagyon jól tudtunk velük dolgozni. Ezt idén is el szeretnénk érni. Sokat ismételt frázis, de annál időtállóbb, hogy a Kodolányi egy nagy család. Egy üzenetet csak akkor tudunk kifelé hitelesen közvetíteni, ha házon belül is megvan az összhang. Ennek első állomása volt a pénteki fotózás és lesz folytatása az egy héttel későbbi. Ami az elkészült képeket illeti, természetesen az elkövetkezendő egy évre kezdtünk „betárazni.” Kampányok, esemény borítók, közösségi média tartalmak készülnek majd grafikus segítségével belőlük.
A diáknagykövetek mellett egyébként, az intézmény két remek oktatója, Szekeresné Gáspár Judit és Benedek Gábor is megtiszteltek minket a jelenlétükkel, Virágh Ildikó pedig a rádiós teremben történő forgatásban segített bennünket. Szeptember 23-án, a klasszikus egyetemi atmoszféra – előadó, stúdió, büfé, udvar – és a közvetlenül ahhoz köthető tevékenységek – diplomaosztó, sport – bemutatása állt a középpontban. A végeredmény folyamatosan érkezik majd hivatalos felületeinkre.
Sikerült tartani magatokat a tervezett “menetrendhez” ?
Alapvetően igen. Jó ütemben, dinamikusan, különösebb fennakadás nélkül tudtunk haladni. Külső megjelenést tekintve, Farkas Viktória sminkes segített felkészülni a diáknagyköveteknek.
A négy lányból és öt fiúból álló társaság türelmesen, figyelmesen, együttműködően dolgozott végig, így megkönnyítve az egész napos munkát. Nagyon büszke vagyok rájuk és örülök amiért egy ilyen szakmailag felkészült, összetartó csapat tagjaként, egy ilyen izgalmas projektben szavaznak nekem és az ötleteimnek bizalmat.
***
Megkérdeztem Séra Nóra diáknagykövetet is, hogyan érezte magát a fotózáson:
Nagyon jól éreztem magam, mivel sok új élményben volt részem és az iskolatársaimat is jobban meg tudtam ismerni. A fotózás során teljesen önmagamat tudtam adni, nem kellett semmiféle színészi alakítást alkalmaznom. Nagyon várom a következő "felvonást" is, mivel még sosem voltam stúdió fotózáson.
Naár Barbara, kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam