Fotókon a Kodolányi János Főiskola huszonöt éve

2017. október. 09. Hangoskodó
Fotókon a Kodolányi János Főiskola huszonöt éve

Rothman Lilla –kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam

Huszonöt év, huszonöt tabló

Huszonötödik alkalommal indult el az új tanév idén szeptemberben a Kodolányi János Főiskolán. Ez alkalomból nyílt meg a Budapesti Oktatási Központban ma a Kodolányi Art Gallery /KAG/kiállítása, amely ezt a negyedszázadot mutatja be fotók segítségével. A nagyszabású tárlatról a megnyitó előtt beszélgettem Dr. Tarbai Gabriellával, a KAG alapító vezetőjével és Kovátsai Gabriellával, a főiskola rendezvényszervezőjével. A főiskolai klub falain huszonöt tabló huszonöt év eseményeivel; érdekes időutazás. Először Kovácsai Gabriellát kérdeztem.

Hogyan sikerült összegyűjteni az intézmény életét nyomon követő felvételeket? Érdekes lehetett az is, hogy a fotók közül melyeket tartották kiállításra vihetőnek.

Nagyon sok munka előzte meg ezt a megnyitót. Nem volt egyszerű előkeríteni azokat a felvételeket, amelyeket nem archíváltunk digitálisan azon oknál fogva, mert ez a módszer nem létezett a kilencvenes évek elején. Mindemellett nagyon nagy segítség volt az, hogy a főiskola minden fontos eseménye dokumentálásra került az elmúlt másfél évtizedben. Korábban Simon Erika fotográfus fényképezte a főiskola életét, később Virágh Ildikó, a Kodolányisok Világa online magazin főszerkesztője. Egyébként a későbbi időszak felvételei egyszerűbben hozzáférhetőek, Székesfehérváron van egy CD-gyűjtemény, ám a több ezer fotóból így sem volt egyszerű kiválogatni a legérdekesebbeket. Márciusban kezdtem foglalkozni a kiállítás előkészítésével, nem volt egyszerű a válogatás. Amikor készen voltam egy-egy tematikus válogatással, akkor főnökömmel, Mits Péterrel átnéztük újra, és csak ezután véglegesítettük az elképzelést. A munka dandárját, a tablók elkészítését viszont Lendvainé Rózsadombi Ágnes kolleganőm végezte el, mondhatom kiválóan.

Hány kép közül kellett választani?

Több ezer képet néztünk át, számszerűleg nem is tudom. Huszonöt tablót állítottunk össze, átlagosan harminc fotó van egy tablón.

Milyen koncepció alapján állt össze egy-egy tabló?

Az elsőn például az a néhány ember látható, akikkel ’92-ben elkezdődött a főiskola története, akik részt vettek az alapításban. A következőn az összes olyan épület látható, ami eddig a Kodolányi tulajdonában volt. Van két tabló, ami a hallgatók életét, mindennapjait próbálja bemutatni, és van olyan is, ami az itt dolgozók munkáját ábrázolja. Természetesen készült tabló a különböző sporteseményekről, a gólyatáborokról, gólyabálokról, diplomaátadókról, szakmai napokról, a zenei életről, szóval mindenről, ami a főiskola életéhez, történetéhez kapcsolódik. Huszonöt év, huszonöt tabló – mondta befejezésként Kovácsai Gabriella.

                                                                                      ***

Fontos megemlíteni, hogy a négy évvel ezelőtt alapított Kodolányi Art Gallery egyedülálló művészeti szervezet a hazai felsőoktatásban. Dr. Tarbay Gabriella alapítót a KAG-ról és a mostani tárlattal való kapcsolódási pontokról kérdeztem.  

Milyen szerepe van a főiskola életében a KAG-nak, és mennyire volt közös munka a mostani?

Mondhatni szerencsés helyzetben vagyunk, mert a főiskola minden kiállításunkat támogatja, minden szemeszterben rendezhetünk egy-egy tárlatot. A hallgatók végzik a feladatokat, természetesen megfelelő szakmai irányítással. Cél, hogy megtanulják a kiállítás-rendezés minden részletét, a tervezéstől a megnyitóünnepségig. A mostani kiállítás kicsit más, most „csak” helyet adunk a kiállításnak, az előkészítés, a rendezés nem a mi feladatunk volt. Értékes, érdekes kiállítás állt össze, jól dokumentálja a Kodolányi főiskola negyedszázados történetét. Kiváló ötlet az is, hogy vándorkiállítást terveztek a kollégák, így Budapesten október 20-ig láthatja a közönség, majd október 27-én nyílik meg Orosházán, a november 20-i héttől pedig Székesfehérváron várja az érdeklődőket.

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat