Fotókiállítás a Kodolányin

2016. április. 14. KáVé
Fotókiállítás a Kodolányin

Tehetséges kodolányisok és a  Kodolányi Art Gallery

A magyarországi vidék sokszínűségét bemutató fotókiállítás nyílt szerda este a Kodolányi Art Gallery (KAG) szervezésében, amelyet a KJF földszinti klubjában látogathatnak az érdeklődők. A kiállítók ezúttal Bolfert Richárd és Váradi Richárd másodéves kommunikáció- és média szakos hallgatók, akik évek óta foglalkoznak fotózással.

A kiállítás megnyitóján Dr. Szabó Péter, a Kodolányi Főiskola rektora köszöntötte a résztvevőket, és érzékeltetve a tárlat jelentőségét „művész” megszólítással fordult a két fiatal tehetséghez. Elmondta azt is, hogy ezeknek a fotóknak lelkük van, s ezek alapján is érdemes megtekinteni őket.
Köszöntőt mondott Dr. Tarbay Gabriella, a KAG egyik alapító tagja is, aki kitért arra, hogy ez a kiállítás most több szempontból is más, mint az eddigiek.
„Először is első ízben tudunk két kommunikáció szakos hallgatóval, mint művészekkel ebben a kiállító teremben megjelenni. Ez egészen mássá teszi az egész rendezvény hangulatát, hiszen olyan hallgatók készítették ezeket a képeket, akikkel nap mint nap találkozhatnak az iskola folyosóin vagy akár a tanórákon. Óriási nehézségeket sikerült leküzdeni annak okán, hogy ezúttal levelező tagozatosok is részt vettek a szervezésben, mivel a nappalisak kedden vannak jelen, a levelezősök pedig pénteken. Abban is más továbbá, hogy első esetben fordul elő, hogy megvásárolhatók a kiállított képek. Az erről szóló megrendelést online kell megtenni a fotó számának feltüntetésével, ezáltal le tudjuk mérni, hogy mennyire nyerték el a látogatók tetszését az itt kiállított művek.” – mondta el a főiskola tanára. Az egységesen ezer forintos áron megvásárolható fotókat igény szerint a művészek által dedikáltan is megrendelhetik az érdeklődők, s az innen befolyt összeg nagy része az Art Gallery működésére fordítódik.
A kiállított fotókat más helyszínekre, többek között Újvidékre, Szabadkára, esetleg Salgótarjánba is elvinnék a szervezők egy vándorkiállítás keretében, ezek azonban még egyeztetés és tervezés alatt állnak. Mindez amellett, hogy nagy lehetőséget jelent a két hallgató számára, a vándorkiállítással a Kodolányinak is új partneri kapcsolatok kiépítésére nyílik alkalma, tovább fejlesztve az Art Gallery kapcsolatrendszerét és szerveződését.

A Vidék:  fények és színek című kiállítást Virágh Ildikó, a KJF kommunikációs vezetője, a KV főszerkesztője nyitotta meg.  Elmondta többek között, hogy a két tehetséges fotográfus legalább olyan jól ír, rádiózik és televíziózik, mint fényképez. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a főiskola sokat tesz annak érdekében, hogy a hallgatók az elméleti tudáshoz gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek. Mivel ő maga ajánlotta a KAG figyelmébe a két fotográfus hallgatót, szólt arról is, hogy a kodolányis tehetségek felfedezését tekinti egyik legfontosabb oktatói feladatának.

Az inspiráció minden művész életében alapvető fontossággal bír, az erre irányuló kérdésemre Bolfert Richárd így válaszolt:
„Én általában úgy szoktam fotózni, hogy amikor a szememen keresztül látok és valamiféle érzelmi töltetet fedezek fel benne, akkor megpróbálom megörökíteni azt a pillanatot, remélve hogy sikerül a képnek visszaadnia azt az emocionális momentumot, amit akkor felfedeztem.”- mondta a társkiállító hallgató.

Szöveg: Odrobina Kristóf

Fotó Virágh Ildikó

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat