Filmen Shakespeare legpergőbb, legizgalmasabb, egyben legköltőibb drámája

Cikk dátuma 2015. november. 30. | Szépírók
Filmen Shakespeare legpergőbb, legizgalmasabb, egyben legköltőibb drámája

Szele Bálint

„Szaván fogom a sorsot”

A Macbeth című filmről (2015)

Mindig fél kicsit a filmfeldolgozásoktól az, aki a drámák olvasásához, színpadi bemutatásához szokott hozzá. Vannak megszállottak, akik eredetiben olvassák Shakespeare műveit, a lábjegyzeteket is, maguknak építik fel és képzelik el a látványvilágot, a szereplőket, a hangokat, s minden kis nyelvi bravúrt egyenként ízlelgetnek. Különösen izgalmas ebből a szempontból a Macbeth, Shakespeare legpergőbb, legizgalmasabb, egyben legköltőibb drámája, amelynek ráadásul nemrég készült el az új magyar fordítása Kállay Géza jóvoltából. 

A művet Shakespeare tiszteletadásként írta a frissen trónra lépő skót Jakab király számára, aki egyrészt Banquo-tól eredeztette őseit, másrészt rendkívüli érdeklődést mutatott a boszorkányok, földöntúli lények iránt. A Macbethben mindent megkapott: ízig-vérig skót ősöket, hős katonákat, banyákat, dicső történelmet, s mindezt úgy, hogy közben a színházba járó nép is jóllakhatott: kegyetlen gyilkosságok, varázslás, megőrülés, sőt még egy humoros jelenet is emelte a darab élvezeti értékét, nem is beszélve a korabeli eseményekre való utalásokról.

A film technikai jellegű részletesebb elemzését már elvégezték helyettem ITT (elsősorban a kevésbé shakespeare-i elemekre, úgymint csatajelenetekre, kamerakezelésre, párviadalokra gondolok), ezúton a filmmé átlényegített dráma szempontjából boncolgatom a Justin Kurzel rendezte 2015-ös filmfeldolgozást, amely pontosan olyan, amilyennek egy 2015-ös filmnek lennie kell: képvilága lenyűgözően erőteljes és egyedi, skótosan piszkos és kemény, a színészi alakítások kitűnőek, és Shakespeare műve is koherens egységként funkcionál, a legfontosabb jelenetek és események legalábbis változatlanul megmaradtak a filmben is. Ami kimaradt, talán csak a klasszikus Shakespeare-hívőknek hiányzik: a kapusjelenet, Macbeth rímei Duncan megölése előtt, a vészlények varázslásai, esetleg Malcolm, a leendő király részletekbe menő kikérdezése Anglia földjén. Justin Kurzel rendezése megőrzi az eredetei mű sodró lendületét, s ahogy filmeknél lenni szokott, ha valahol kimarad valami, máshol hozzátoldanak a történethez.

A történet röviden. A polgárháború sújtotta Skóciában csak kevés hős katona marad hű a irályhoz, de végül ők győznek: Macbeth elnyeri a kivégzett Cawdor thán címeit, ahogy a csata után a vészlények megjósolták neki. S mivel ők királyi címet is jósoltak, s Duncan király épp Macbeth várában alszik aznap éjjel, Macbeth és felesége meggyilkolják a királyt, hogy siettessék a jóslatot. Ám a jóslat Banquo-nak ígért királyi sarjakat, ezért a gyermektelen Macbeth megöleti Banquo-t, akinek fia, Fleance, elmenekül. A kétségbeesett Macbeth újra elmegy a vészbanyákhoz, akik ezúton arra figyelmeztetik, hogy óvakodjon Macdufftól. Macduff a végső csatában legyőzi Macbethet, és Malcolm, Duncan fia foglalja el a skót trónt.

Az eredeti mű esetében is felmerül két komoly kérdés: kik vagy mik azok a boszorkányok (másutt „vészbanyák” vagy „vészlények”), akik előre látják a jövőt és talán befolyásolják is az emberek tetteit? Gonosz szellemek, vagy csak az én belső vágyainak külső kivetülései ők? A második – sokak szerint kevésbé komoly – kérdés pedig az, hogy volt-e a Macbeth házaspárnak gyermeke? Shakespeare-nél nem, nála csakis Lady Macbeth említi, hogy valaha „szoptatott”. Izgalmas betoldás tehát a filmben Macbeth kisebbik gyermekének temetése, valamint a nagyobb gyermek halála, aki a csatamezőn esik el (a két temetés hasonló képi megoldásokkal dolgozik, ezért is feltételezhető, hogy a fiú Macbeth fia). Amikor ugyanez a fiú a boszorkányok által felidézett jelenésben is megjelenik és beszél apjához, összemosódik a boszorkányok látomása, a halott gyermek és a pár feltételezett meddősége (melyet a Fassbender–Cotillard színészpáros jelenetében, ahol Macbeth tőrét finoman, de fenyegetően felesége hasába nyomja, elég lényegre törően mutat be a rendező), de Macbeth vágyai, ambíciója és a gyilkosságokból azonnal kisarjadó bűntudata is.

Macbeth vára az elemeknek kitett, gyenge építmény, nem is vár, hanem épületegyüttes, melyben a boszorkányok jóslatának – miszerint Macbeth Cawdor thánja és végül király lesz – részleges teljesülése után felesége felbujtására (itt szintén a szexualitás és a gyermek a zsarolás központi témája) Macbeth megöli a sátrában alvó királyt, Duncant. Macbeth hiányzó motivációját itt felesége adja meg, Marion Cotillard értelmezésében úgy, hogy a halott gyermekek iránti gyászt fordítja át hatalomvággyá – ha Macbeth nem is akar királlyá válni, Lady Macbeth szívesen lenne királyné. Cotillard kevésbé kemény és ördögi, mint ahogy a ladyt ábrázolni szokás; döntéseit inkább az emberi vágyak, mint az ördögi elvakultság motiválják.

A pár órája még lezárultnak tűnő polgárháború azonnal folytatódik. Macbeth a gyilkosság után még a frissen trónörökössé előléptetett Malcolmmal (a halott király fiával) is beszél, aki ennek nyomán elmenekül az országból. A drámából ez a rész hiányzik: az ott kőkemény, de jószívű katona, Macbeth, a filmben hirtelen, mintegy varázsütésre lép elő könyörtelen, manipulatív zsarnokká, miközben azonnal el is határolódik saját magától, s ezt Michael Fassbender színészként hitelesen jeleníti meg.

A királyi kővárba átköltöző egyre kiszámíthatatlanabb Macbeth ezután mind mélyebbre merül bűnei mocskába: mivel a vészlények azt jósolták, hogy Banquo fiai lesznek Skócia királyai, megöleti Banquo-t, s fiát, Fleance-t is megöletné, de ő elmenekül (a filmben a sikeres menekülést egy kislány boszorkány – talán a sors őre? – megjelenése teszi rejtélyesebbé). Ezt követően Macbeth – szintén a vészbanyák tanácsára – Macduff ellen fordul: Lady Macduffot és gyermekeit is megégeti, ürügyül felhasználva, hogy idő előtt elmentek a királyi fogadásról. Ahogy a jövőt jelképező Fleance, úgy a Macbethre veszélyes Macduff is megmenekül. Maga a sors vonala továbbra is érintetlen.

A királyi fogadáson történik meg a híres megőrüléses jelenet, ahol Macbeth rémképzelődéseiben a halott Banquo-t látja az asztalnál – ez a jelenet talán kevésbé sikerült drámaira, nekem túlontúl visszafogott volt, a két főszereplő játékának realizmusa miatt ugyanis az eseménysor nem illett a dramaturgiához (a csendesen ülő főurak néma szemlélői a nagyonis felkavaró eseményeknek, ami számomra egyszerűen elképzelhetetlen). A film inkább a két címszereplő őrületbe hajló monodrámájaként mutatja be a vacsorajelenetet.

Macbeth a halála előtt rájön, hogy minden tette felesleges volt, fellépése a történelem színpadán csak múló epizódszerep. Kállay Géza fordításában:

Az élet csupán sétáló árny, egy nyavalyás

Színész, egy órát teszi-veszi magát fönn

A színpadon és elhallgat. Egy gyagyás

Meséje, hang és téboly,

És nem szól semmiről.

Be kell ismernie: mindegy, mit teszünk, sorson nem tudunk változtatni. Ha igaz lesz a vészlények jóslata, hogy Macbeth király lesz, ugyanúgy igaz lesz az is, hogy Banquo sarjai királyok lesznek. Shakespeare örök megállapítása ebben a művében az, hogy az idő folyását nem lehet siettetni vagy eltéríteni, a végén minden úgy lesz, ahogyan lennie kellett.

A homály mindvégig megmarad, s körbelengi a mindent tudó vészbanyák földöntúli alakját. Továbbra is rejtély marad a vészlények mindenütt jelenlevősége és jövőbe látása, de ennyi homály kell is a Macbethbe. Vajon ők indítják el az eseményeket, hatásuk van az emberek sorsára, vagy csak az idő folyását látják tisztán, de nem képesek beleavatkozni? Számomra izgalmas volt a filmben a három generációhoz tartozó, forradásos homlokú vészbanyák működése: először Macbethnek és Banquo-nak jósolnak, majd még egyszer Macbethnek, közben a kislány boszorkány megint feltűnik Fleance menekülésénél. Az is izgalmas, hogy a három banya – fiatal, középkorú és idős boszorkány – hármasához egy kislány és később egy kisbaba is csatlakozik, s nehezen kerülhető el az a gondolat, hogy a kisbaba Macbeth korábban eltemetett kislánya. Nem tudjuk, hogy a banyák valóban befolyásolják-e az eseményeket, azt sem igazán, hogy léteznek-e, de mindenhol ott vannak, nyugtalanítóan, vészjóslóan, nőiességük nem, csak titokzatosságuk járul hozzá a film jelentéseihez.

A film ezen túl is nagyon jól eltalált képvilággal dolgozik: egy kőkemény, nehéz, férfias világot jelenít meg, ahol az ember nem csak az elemekkel, de hiedelmeivel, félelmeivel s az állandó háborúskodással is nagyon nehezen birkózik meg: a sötét, ködös, hideg tájak, az eső mind ezt a kínlódást jelenítik meg. Az emberek is koszosak, kemények, gyanakvóak. Ehhez idomulva kitűnő a szereplőgárda kiválasztása is. Csak Marion Cotillard, majd Elizabeth Debicki (Lady Macduff) lénye hoz valami női szépséget ebbe a világba, s csak a királyi palota belső tere nyújt védelmet a kint tomboló elemek ellen. A Duncant játszó David Thewlis gyámoltalan figurája, Sean Harris fölösleges ékítmények nélküli Macduffja, Jack Reynor fiatal, zavarodott, de kötelességét tevő Malcolmja egy olyan világot mutat be, ahol haldokolnak a lovagi eszmények, s a nyers erőszak kezdi átvenni a hatalmat.

A film végén ezért is nyugtalanító, hogy a helyreállt rend nem rend többé: az egyedül maradt ifjú Fleance, aki már tudja, hogy királyok őse lesz, s a rá fenyegetően kardot rántó, frissen királlyá koronázott Malcolm lehetséges konfliktusa újabb vérontást sejttet.

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat