Králl Kevin – televíziós műsorkészítő szak, I. évfolyam
"Egy film megcsinálása 652 stroke és 897 szívroham együttese”
Ha indokolnom kellene, miért Markovics Z. Kristófot választottam interjúm alanyaként, a következőt mondanám: volt egyszer egy magyar fiatalember, aki mert nagyot álmodni. Mivel szenvedéllyel űzi a fotózást és az operatőri munkákat is, azt gondolta, külföldön kezdi el karrierjét építeni.
Kristóf jó példája annak az új filmes generációnak, akik az eddigi igencsak hosszú filmtörténelemből töltekezve mernek határozottan kiállni azért, hogy új álmokat szőjenek a filmvászonra.
Itthon kezdted a szakmád alapjait, mégis jó pár éve már Dániában tevékenykedsz. Mi ösztönzött a leginkább, hogy külföldön is kipróbáld magad?
Az ottani ingyenes oktatás révén ez egy tök jó kalandnak tűnt számomra, emellett mindig is ambíciózus ember voltam, tehát belevágtam. Németül tudtam, elkezdtem angolul is tanulni. Az az igazság, hogy egy kint töltött szemeszter elég volt ahhoz, hogy beleszeressek a skandináv kultúrába. Mégis hazajöttem, mert mindenképpen be akartam kerülni a Színház és Filmművészeti Egyetemre, de többszöri próbálkozás után valahogyan mindig kiszórtak a közepén vagy a végén a rostán.
Felvételiztem egy dániai főiskola multimedia design szakára, aminek elvégzése után szerettem volna a filmezést Dániában is beindítani. Hallottam a helyi Odense Filmværksted nevű rövidfilmes stúdióról, Dánia egyik legfontosabb tehetségfejlesztő filmes műhelyéről. Benyújtottam egy rövidfilmes ötletemet, amire kaptam tőlük támogatást, felszerelést, stábot, mindent, amit otthon addig soha nem láttam rövidfilmes körökben.
Immár külföldi alkotóként érzékelsz változásokat a hazai filmes helyzettel kapcsolatosan?
Sok mindent el lehet mondani Andy Vajnáról, de az USA-ban beszívott rendszernek az átültetése Magyarországra csak jót tett a filmiparnak - habár van azért hiba a filmes rendszerben. Ennek ellenére jó hallani, hogy még több nemzetközi koprodukció érkezik Magyarországra, bárcsak sorozatokból is nagyobb számban készülne minőségibb, mint silány, hiteltelen.
Azt is jó látni, hogy rágyúrtak a fiatalok tehetségfejlesztésére. Viszont ez ellentmondó, mert a rövidfilmes terület még mindig egy szürke zónának minősül. Támogatás egy maroknyi helyen van csak, leginkább saját zsebből megy a finanszírozás. A fesztiváloztatásra több hangsúlyt kéne ezen a területen fektetni, ezerrel kéne kiötölni egy sokkal effektívebben működő rövidfilmes rendszert, hogy az új tehetségek ne tűnjenek el a süllyesztőben.
Mit és hogyan kell tennie egy alkotónak, ha a karrierje legelején az ötletét meg akarja valósítani?
Kopogtatni kell, filmes pajtásokat keresni, akik pont olyan elszánt terminátorok, mint te vagy. Olyan jellegű emberekkel kell magad körülvenni, akikben százhúsz százalékban megbízol. Ezen kívül legyen az illető nagyon tökös, ne féljen a telefon felvételétől. Egy ismert filmrendező azt tanította nekem, hogyha az ötletedet meg akarod valósítani, el kell taposni az akadályozókat. Ezzel nem értek teljesen egyet, az viszont tény, hogy versenyként kell kezelni egy projekt véghezvitelét. Nem szabad megrettenni a kihívásoktól, közben adódó problémáktól. Ha elkezd az ember félni tőlük, akkor jönnek a gondok. Legyen egy jó pitched, szinopszisod, amit bátran elküldhetsz nem csak egy leendő támogatás, hanem a leendő stábod megszerzésének reményében.
Jelenleg a Memoirs of Dorete című, dán kisjátékfilmedet versenyezteted, valamint egy egész estés filmet is tervbe vettél. Melyek a legfontosabb lépések, amelyeket egy rendezőnek tennie kell egy produkció megvalósításában?
Nekem a bizalomnál kezdődik minden. Nem tudok egyedül dolgozni egy forgatókönyvön, ehhez kell egy profi, megbízható író. Majd kell - és talán ez egy produkciónak az egyik legnehezebb része- egy talpraesett, korrekt producer. Agyban ott kell lenni végig egy produkció alatt. Ezen múlik egy produkció sikeressége, hogy mennél jobban át tudja adni az ember rendezőként a projektet, mint „viszonyrendszert”, és fókuszálni tud minden apró lépésre.
A rendező legyen folyamatosan kooperatív. Akkor működik hatásosan, ha folyamatosan közreműködik, konzulensekkel átnézeti a forgatókönyvét. Hallgasson a kollegáira, az operatőrre, a színészre, a vágóra, hiszen attól még a pozíciója nem szenved csorbát.
Mint fiatal filmes, hogyan gondolsz a netes „videótékákra”? Mennyire ragaszkodsz a hagyományosabb formákhoz?
Érdekes kérdés, és egyben az egyik legaktuálisabb is egyben a szakmában. Egy amerikai színész-rendezővel beszéltük, mennyire örülne, ha első játékfilmje nem stream, hanem moziforgalmazás lenne, mert mekkora érzés a filmedet mozikban látni! Én annyit mondtam, ha lehetőség van ahhoz, hogy én a játékfilmemet megvalósítsam, és azt például az Amazon-ra, HBO-ra, vagy Netflix-re vennék meg, nem zárkóznék el, hiszen ezen is múlhatna rendezői jövőm, és egyben nagyjátékfilmes debütálásom is. Mindezt mondom annak fényében, hogy rajongója vagyok az analóg technológiának, lúdbőrös élmény, amikor az ember meghallja a filmtekercs pörgését a kamera magazinjából.
Mit vársz el, illetve hogyan tekintesz a még te utánad érkező filmes generációra?
Egyszerűen ne beszéljenek félre. Sokan azt gondolják, hogy a művészet olyan terület, ahol minőséget igazán a minél bonyolultabb közlési formával tudom előállítani, mert attól még sejtelmesebb, egyedibb, művészibb vagyok. Így a legnagyobb hibát a felszínességben látom. A film univerzális nyelv, pont ettől fantasztikus, és trükkös, mert beszélni kell a közönség nyelvén. Szóval, egyszerűség, eredetiség, ez a két jelszó.
Egy film megcsinálása 652 stroke és 897 szívroham együttese: aki ezeknek tudatában be tudja ezt a hivatást vállalni, akkor a kapu nyitva. Amilyen nehéz a szakmába bekerülni, olyan könnyű pillanatok alatt ki is lehet esni onnan. De pont ezektől a lejtőktől és emelkedőktől olyan szép ez a szakma, egy igazi, „csudajó” kaland!
