KÖZEL HÁROMSZÁZAN VETTEK RÉSZT AZ ELSŐ SZÉKESFEHÉRVÁRI FELSŐOKTATÁSI GÓLYABÁLON
Hagyományteremtő szándékkal, első ízben rendezték meg a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált. Az est alkalmat biztosított arra, hogy a városban működő felsőoktatási intézmények hallgatói találkozzanak egymással és a báli hagyományoknak megfelelő módon szórakozzanak. A Hotel Magyar Királyban szervezett eseményen a a Kodolányi János Főiskolának, a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának hallgatói töltötték együtt az estét.
A bálozókat Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte. „Székesfehérvár életében nagyon jelentős este a mai, hiszen első alkalommal szervezhettük meg a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált. Most már három, magas szintű diplomát adó intézmény működik Székesfehérváron, amely megalapozza a város jövőjét. Külön örülünk annak, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara folyamatosan erősödik, itt indította el első vidéki campusát a Corvinus Egyetem, emellett a Kodolányi János Főiskola is több mit húsz éve jelen van Székesfehérvár életében. Örülünk annak, hogy a fiatalok bíztak abban az oktatási rendszerben, amelyet az elmúlt években közös erővel hoztunk létre.” – mondta Mészáros Attila, és köszönetét fejezte ki a Hotel Magyar Királynak, hogy a patinás helyszínt biztosították.
A megnyitóünnepségen Dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese, Horváth Béla, a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának igazgatója, valamint Dr. Földváry Lóránt, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar kutatási dékánhelyettese is köszönetüket fejezték ki Székesfehérvár Önkormányzatának a felsőoktatási gólyabál hagyományának megteremtéséért. Mint elmondták, ez az alkalom kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a három felsőoktatási intézmény hallgatóit egy nagy közösséggé formálják.
/Forrás:http://www.szekesfehervar.hu//