Európa két fajsúlyos politikusa miről is beszélt

Gyakran hallani arról, mennyi hasonlóság és párhuzamosság van a két ország politikai fejlődésében. Budapesten, Varsóban is markáns jobbközép, nemzeti és keresztény kormány van hatalmon. Magyarországot 2010-től folyamatosan támadták Brüsszelből alkotmányozó reformjai és médiatörvénye miatt, sőt kötelezettségszegési eljárást is indítottak ellene. Most úgy látszik, a lengyelekre vár hasonló politikai tortúra, és jól jöhetnek a harcot sikeresen megvívó magyarok tapasztalatai, tanácsai.  

Nem érdemes hosszabban belebonyolódnunk a lengyel történésekbe, hiszen tele van vele a napi sajtó. A PiS-nek nincs alkotmányozó többsége, tehát nem tudja az alkotmányt ugyanúgy megváltoztatni.Hogy mégis ejtünk róla egy-két mondatot, az azért fontos, mert az ellenzéki oldalon – Magyarországon is - most is gyakori az összemosás, a maszatolás, a csúsztatás, a tények és történések elferdítése. Az előző parlament, még az októberi választások előtt két hónappal - az akkor kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) többségével –alkotmány-módosítást fogadott el. Ellene azonban senki sem tiltakozott az EU fővárosában. Ennek alapján választotta még kormányzó erők többsége által uralt régi parlament öt új alkotmánybírót, noha kettőnek még le sem járt a mandátuma. Az új köztársasági elnök az Alkotmány-ellenességre hivatkozva kinevezésüket nem írta alá, amire viszont a választásokat elvesztő erők a demokrácia megsértését hangoztatták és utcai tüntetésekkel válaszoltak.

A korábban megválasztott bírák mandátumát az új parlamenti ciklusban a PiS-többségű szejm egy újabb törvénymódosítás révén érvénytelenítette, és szerdán öt új bírót választott meg helyettük. Közülük a törvényesség betartására nagyon is ügyelő Andrzej Duda köztársasági négyet már be is iktatott hivatalába, az ötödiket pedig napokon belül be fogja, ahogy le jár a következő mandátum. Mindehhez tegyük még hozzá, hogy a 15 tagú lengyel alkotmánybíróság tagjait kilenc évre választja meg a szejm, az államfő iktatja be őket hivatalukba. Az alkotmánybíróság jelenlegi tizenöt tagja közül tízet a PO kormányzása idején választottak meg, s csak mindössze ötöt az új PiS kormányidején.

Érdemes lenne hosszabb okfejtésbe bonyolódni arról, hogy hol téved az EU-s sajtó többsége, amikor például az új lengyel kormányt elmarasztalja a politikai hatalom koncentrálása miatt, a brüsszeli tiltakozás az Alkotmány-bíróság és a média-törvény vonatkozásában különösen élesen jelentkezik.

Sorolhatnánk a tárgyi tévedéseket és csúsztatásokat, de beszélhetnénk a ma már állandósulni látszó kettős mércéről is, arról, hogy korábban a másik oldal hasonló lépéseket tett. Tudjuk, minden kormányváltás után kicserélődnek a média főszereplői, sőt az új erő változásokat hajt végre az média-egyensúlyban is. Ez lényegében azt jelenti, hogy ha a baloldal győz, akkor a korábbi egyensúlytalanság még inkább fokozódik, ha a jobboldal győz, akkor az valamelyest csökken. (Ez nemcsak Lengyelországban volt-van így). A régiónkban lezajló változásokat mindig sajátos hangorkán kíséri a baloldalról. Tapasztalatból tudjuk, hogy a politikai „vörös akolban” elég egy bárány farkát meghúzni, pillanatok alatt az összes juh bégetni kezd. Sőt hangjuk Brüsszelig is elhallatszik, ahol most lengyel-ellenes hadjárat szervezésébe kezdtek.

Mi most a problémának egy másik aspektusáról szeretnénk szólni, arról, amelyről eddig szinte semennyi szó nem esett, de megítélésünk szerint közelebb visz a régiónkban zajló politika megértéséhez. A „nyugati elemzők” számára megemészthetetlen problémát jelent, hogy a közép-európai országok sikeres politikusai gyakran átnyúlnak a demokrácia új intézményein, és közvetlenül a néphez szólnak, annak véleményét kérik ki, vagy arra hivatkoznak. Ha egy ilyen kérdéshez hozzányúlnak, akkor a számukra legegyszerűbb utat választják, populizmusra hivatkozva, ami az ő szóhasználatukban „demokrácia-ellenes” csúfság. Az évszázados múlttal rendelkező nyugati demokráciák jogrendszereiben és intézményeiben az emberek általában megbíznak, hiszen ennyi idő alatt stabilitásukkal a rendszer kiszámítható pilléreivé váltak. Ők ugyanis a stabil nyugati demokráciákban azt tapasztalják, hogy politikusaik – Camerontól Merkellig - egy fontosabb döntés meghozatalakor a jogrendszerre, a törvényekre hivatkoznak. Tehetik, hiszen referenciájuk egy olyan rendszer, mely az ottani polgárok kollektív memóriájában nagy presztízsű és feltétlenül közös tekintélynek örvendő szisztéma, s így erősíti a demokráciát, a törvényességet és a stabilitást. 

A közép-európai új demokráciák esetében viszont nagyon alacsony az intézményi bizalom, s helyette az interperszonális bizalomi kapcsolatok magasak, vagyis az emberek önmagukban, családjukban és nemzetükben bíznak, mely megvédi őket, ha kell. A közszféra helyett inkább a privát szféra nyújt nekik értéket és tartós orientálódási pontot. Ennek oka, hogya demokratikus intézmények formái, jogi keretei, tartalma, értékképviselete a stabil Nyugat-Európától egy kicsit keletebbre túlságosan gyakran változnak, ezáltal kiszámíthatatlanná válnak, képtelen tartósan bizalmi tőkét fölhalmozni (pl. jogrendszer, oktatási rendszer, média-szabályozás). Addig pl. a család és az azokat integráló nemzet makacsul tartósnak bizonyultak, dacoltak múlt idők viharaival, régen is, most is menekülést, védelmet adnak, ha kell, akkor a mindenkori hatalom túlkapásaival szemben is. Ezért is oly gyakori, hogy Közép-Európában egy politikus a népre hivatkozik, vagy valamilyen formában kikéri annak véleményét, hiszen így nő mondandójának hitelessége is, és komoly esélye van, hogy politikai legitimációja erősödik, népszerűsége emelkedik, és a következő választáson is sikeresen szerepelhet.

Bármilyen heves is lesz a brüsszeli lengyel-ellenes hadjárat, a magyarok esetétől eltérően a lengyeleknél nem várható, hogy az EU Parlamentje elítéli őket, mert a lengyel ellenzéki képviselők ehhez nem fognak statisztálni, ők soha nem szavaznának hazájuk ellen. Lengyelországban akkor is fajsúlyosak a lengyel érdekeket képviselők, ha nem a jobboldal nyeri a választásokat, mert ott az emberek magukat elsősorban lengyeleknek érzik, s csak azután baloldaliaknak. Ha Magyarországon a baloldal nyeri a választásokat, akkor a lengyelekhez képest az egyik nagy különbséget az jelenti, hogy nálunk a kormányba nem kerülnek be lengyelek. De kívánjuk, hogy évtizedünkben e kérdés se vetődjék föl többet.

/a szerző egyetemi tanár, tudományos tanácsadó/

/Forrás:http://idzpodprad.pl/