Budapest legszebb épületében, a Vígszínházban lakom
Több mint harmincöt éve van jelen a XIII. kerület életében. Fõiskolásként a Vígszínházban volt gyakorlaton, majd 1983- ban a teátrum társulatához szerzõdött. A Vígszínház Kossuth-díjas igazgatónõje társulatával számtalan lokális projektben is részt vett már a kerületi kulturális események során. A fõváros legnagyobb nézõterû színpadán pedig estérõl estére telt házak elõtt megy fel a függöny. Eszenyi Enikõ, a XIII. kerület új díszpolgára minderrõl, de az élet egyéb dolgairól is szívesen szót vált bármely kerületi polgárral, ha összefutnak vele útban a színház felé. Éppen úgy, mint akkoriban, amikor a hivatását kezdte a körúti teátrumban.
Fõként a színház kapcsán van „viszonyban” a kerülettel, vagy lakója is?
A nyolcvanas években férjemmel, Kaszás Attilával együtt szerzõdtünk a Vígszínházhoz. Õ a szlovákiai Komárnóból érkezett a Színmûvészeti Fõiskolára, én pedig Debrecenbõl. Még kezdõ színészként is sokáig albérletben laktunk, majd az akkori korszak kerületi illetékesei felajánlottak néhány szükséglakást, hogy válasszunk közülük. Volt, amelyikben még laktak, másutt az egész ház alá volt dúcolva vagy csak a lépcsõházban volt közös vécé több lakásra. Bizonyos szempontból az akkori korszak viszonyait szimbolizálták. Mi vidékrõl a fõvárosba érkezett ifjakként nemigen tudtuk, mit kellene kezdeni a helyzettel. Tapasztaltabb barátok tanácsolták: el ne fogadjunk ilyen ajánlatot, mert bennragadunk az ingatlanban. Mondtuk az illetékeseknek, hogy köszönjük a lehetõséget, de ha lehetne, akkor azt is megköszönnénk, ha egy fokkal nívósabb lenne a kínálat. Nem volt egyszerû menet, de végül a Tátra utcában kaptunk egy lakhatóbb szükséglakást. Ott lettem kerületi lakos. Idõvel aztán a Visegrádi utcába költöztünk, egy komfortosabb otthonba. Most is itt „lakom”, egy palotában, Budapest legszebb épületében, a Vígszínházban. Mindenesetre a színházi lét mellett egyéb perspektívákból is szemlélhettem és szemlélhetem a kerület fejlõdését. Ami pedig lakói karakterét, a városrész hétköznapi hangulatát illeti, azt korszakoktól függetlenül jellemezte és jellemzi ma is a nyitottság és a figyelem képessége.
Az utóbbi megállapítás megfigyelõi, vagy személyes tapasztalat?
Mára annyi ismerõsöm lett a környékrõl, hogy ha például a Szent István park magasságából elindulok a színház irányába, akkor az alkalmi összetalálkozások, párszavas beszélgetések megsokszorozzák az idõt, amelyet az amúgy kurta szakaszon töltenék. Kicsit sem bánom. Különösen jólesik, ha a színházról kapok ilyenkor nézõi észrevételt.
A Forbes magazin szerint az elmúlt két évben ön volt a magyar kulturális élet legbefolyásosabb hölgye. Az ilyen pozicionálások vagy maga a direktori poszt nem hozza zavarba az utca emberét? Ma is úgy szólítják meg útban a színház felé, ahogy pályafutása korábbi éveiben?
Én azt tapasztalom, hogy az utca embere általában józan ésszel viszonyul a világhoz. Rólam sem magazinok címkézései vagy szakmai posztok alapján alkot véleményt. A XIII. kerület különösen intelligens közösség, ami a városrész kulturális és egyéb programjaiban is tükrözõdik.
Fõvárosi fenntartású színházként menynyire érzi magáénak teátrumát a kerület?
A bérlet- és jegyeladások kapcsán érzékelhetõ, hogy sok a kerületi nézõnk. Az önkormányzat pedig mindenben igyekszik segíteni: például a színház melletti kitelepülésekben, különféle technikai kérdések megoldásában. Örülök, hogy mindenki érzi: ami részünkrõl a színház mûködése kapcsán megtehetõ, az a kerületiek érdekében is történik. Érezzük a XIII. kerületi nézõink szeretetét, támogatását, kíváncsiságát, nyitottságát. Mi értük is vagyunk, mi mindent megteszünk azért, hogy ennek a kedves közösségnek felejthetetlen estéket szerezzünk. Megtisztelõ ez a kitüntetés, örömmel tölt el, mert a díszpolgári elismerés azt is jelzi: a XIII. kerület közössége nagyon szereti a Vígszínházat és engem is.
/Forrás: 13. kerületi Hírnök - SZTANKAY ÁDÁM/