Halász Adrienn - kommunikáció és médiatudomány szak, II. évfolyam
Argyelán Csilla napi nyolc óra edzés mellett tanul
Argyelán Csilla a Kodolányi János Főiskola elsőéves, nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója volt a vendége annak a beszélgetésnek, amelyet az őszi főiskolai sportnap keretében rendeztek meg. A többszörös magyar bajnok teniszezőt Virágh Ildikó, a KV főszerkesztője és Joó Eszter másodéves kommunikációs és médiatudomány szakos hallgató faggatta az élsport és a tanulás összeegyeztetésének nehézségeiről.
Csilla beszélt arról, hogy kiskora óta a sport és zenetanulás egyszerre volt jelen az életében, majd úgy nagyjából tízéves korában a szülei leültették, hogy válasszon a zene és a sport között, mert egyszerre nem lehet mind a kettőt csinálni. Ekkor döntötte el, hogy teniszező lesz. Kisgyerekként nem gondolt arra, hogy a versenysport sok lemondással jár, osztálykirándulások, különböző jó bulik, lötyögések mind-mind kimaradtak az életéből. Ugyanakkor egyre motiváltabbá vált a teniszezést illetően, tinédzserként eldöntötte, hogy később majd ebből szeretne megélni. A gimnáziumi éveiről elmondta, hogy nagyon kemények voltak, nehéz volt összeegyeztetni a tanulást az edzésekkel, versenyekkel, lévén nem volt magántanuló. A családja arra ösztönözte, hogy a tanulmányaira komolyan figyeljen, mert a sportsikereknek egyszer majd vége lesz.
Tizenkét évesen már válogatott lett, aztán szépen sorban jöttek az eredmények. Többször is kivívta magának a magyar bajnok címet, aztán a gimnázium után eldöntötte, hogy megpróbálja a profi sportot, hogy a nemzetközi versenyeken is elindulhasson.
Akkoriban napi hat-hét óra edzése volt folyamatosan és nagyon sokáig kereste azt a továbbtanulási lehetőséget, ahol sikerül összehangolni a tanulást a sporttal. A Kodolányi János Főiskola nemzetközi kapcsolatok szakát választotta, mivel itt köztudottan komoly támogatásban van részük az élsportolóknak. A főiskola rendszerében évek óta megvannak azok a lehetőségek, egyénhez szabott módszerek, amelyek során a tanárok – igazodva az élsportolók edzéseihez, versenyeihez – sikerre vezetik a hallgatókat a tanulásban is.
Csillának most napi három edzése van, de télen akár négy is. Ezek hat-nyolc óra elfoglaltságot jelentenek, tehát valóban szükség van a tanári segítségre a főiskolán. A versenyszezon január végétől elindul és voltaképpen egész évben tart. Minden hétre jut egy-egy verseny, szorgalmasan gyűjteni kell a pontokat, hiszen csak egy évig érvényesek, így folyamatosan nagy a nyomás a profi teniszezőkön.
„A profi tenisz világában nem minden fenékig tejföl. Igaz, hogy például Roger Federer és társai rengeteg pénzt keresnek, viszont amíg odáig eljut az ember, mindez nagyon-nagyon sok lemondással, energia-befektetéssel, időnként anyagi áldozattal jár. Mostanra eljutottam oda én is, hogy például a nemzetközi csapatbajnokságból szerzett pénzből fizetem a tandíjamat. Míg mások diákmunkát vállalnak, nekem a teniszedzések, versenyek jelentik a munkát és a pénzkereseti lehetőséget.” – mondta el.
Arra a kérdésre, hogy – szerinte - egy főiskolás, egyetemista életébe belefér-e a sport, a teniszcsillag elmondta, a rendszeres sportolás elengedhetetlen, erre időt kell szakítani.„A sport által erősebb, edzettebb lesz az ember, és sokkal jobban teljesít a tanulásban is.” – emelte ki Argyelán Csilla.