Szivek Laura - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam
A Szinyei Times-tól a KV-hoz
Hogy miért is lettem média/kommunikáció szakos hallgató, ez az a kérdés, amelyet középiskolai tanáraim, barátaim, ismerőseim számtalanszor feltettek már nekem az utóbbi hónapokban. Legegyszerűbb válaszom: elértem a képzés ponthatárát és felvettek.
Természetesen ennél kicsit összetettebb a dolog. Azért jelentkeztem média szakra, mert általános iskolás korom óta sorozatosan olyan lehetőségekhez segített hozzá az élet, amelyek által egyre biztosabban éreztem, hogy ez az út, szakma, hivatás rendeltetett számomra.
Az is igaz, hogy a kínálkozó lehetőségeket soha nem szalasztottam el, nem álltam félre egy-egy újabb kihívás esetén. Időnként nem volt egyszerű.
2012-ben érdi kislányként egy budaörsi iskolában találtam magam. Akkor kezdtem az ötödik osztályt, és őszintén szólva meglehetősen elveszettnek éreztem magam. Egy jól összeszokott társaságba kellett beilleszkednem, ami abban az életszakaszban nem volt egyszerű feladat. A megoldás októberben érkezett, amikor média szakot hirdetettek az iskolánkban. Egy belső hang azt súgta, hogy ott a helyem.
Elképesztő lehetőségek nyíltak meg előttünk, iskolarádiót indíthattunk, rendezvényeket örökíthettünk meg komoly kamerákkal, amelyeket a mai napig nem értem, hogyan mertek a kezünkbe adni.
A felvett anyagokból videók, játékfilmek, dokumentációk készültek. Teljesen beszippantott ez a világ. Két év elteltével a szakkör egyik diákvezetője lettem. Minden szabadidőmet lekötötték a szakköri feladatok, komolyan vettem, hogy felelőssé váltam a többiek által készített anyagokért is.
Fájó szívvel köszöntem el ettől az időszaktól, de egyet már biztosan tudtam: nem fogom abbahagyni ezt a tevékenységet. Bíztam abban, hogy lehetőségem lesz a gimnáziumban is valami hasonló, médiával, kapcsolatos dologgal foglalkozni.
A történet ezen részéhez hozzátartozik, hogy már kezdetektől fogva, tehát általános iskola alsó tagozatától kezdve, nagy szenvedéllyel fordultam mind az olvasás, mind a kreatív írásgyakorlatok felé.
Ahogyan teltek az évek, egyre inkább éreztem egyfajta közlési vágyat, és egyre többet foglalkoztam azzal, hogy leírjam a gondolataimat. Számos esszét írtam, de szívesen fogalmaztam reklámszövegeket is, és gyakran segédkeztem iskolai színdarabok megálmodásában.
A középiskolai tanulmányaim alatt újabb esélyt kaptam a tanáraimtól, folytatódhatott az álmom, hiszen egy új projekt megvalósítása kapott zöld utat az iskolánkban. Diáklapot indíthattunk, először online, majd később nyomtatott formában jelent meg a Szinyei Times. A VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium teljes mértékben diákok által szerkesztett, tanárok által csupán lektorált újságjában tudósítások, interjúk és a legkülönfélébb tartalmak jelenhettek meg. Négy év alatt a diákújságírói csapat tizenöt főre nőtte ki magát.
Természetesen érettségi után sem szakadtam el a diákújságunktól, tiszteletbeli tagként maradok, és továbbra is részt veszek a szerkesztőség munkájában. A tantestület értékelve a diákújságírók munkáját, díjat alapított Aranypenna néven, amelyet én vehettem át először. Úgy érzem, soha nem tudom kellően megköszönni ezt az útravalót gimnáziumi tanáraimnak.
Így ülök most itt, egy új, izgalmakkal teli életszakasz rajtvonalában, az egyetem első éves médiatudomány- és kommunikáció szakos hallgatójaként. Nagy izgalommal, egyre jobban körvonalazódó tervekkel, álmokkal vágok neki az előttem álló útnak. Most már biztosan tudom, hogy ez az út, szakma, hivatás rendeltetett számomra, és a megvalósításhoz jó választásnak tűnik a Kodolányi.
