Cikkek, jelentések januártól októberig

Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a XX. kongresszust követő események és változások után mennyiben látta tisztán a brit külpolitika és az ország legjelentősebb napilapja egy számára érdektelen és megítélése szerint talán súlytalannak látszó ország helyzetét és jövőbeni kilátásait, valamint elégedetlenség vagy megmozdulás kitörésének lehetőségét.

A tanulmány anyagának feldolgozása és a szöveg megírása során arra a következtetésre jutottam, hogy az alapos elemzés és az újságcikkek nagy száma ellenére a hidegháború időszakában a brit külpolitika passzív szemlélője maradt a magyarországi eseményeknek.

Az 1956-os forradalmat megelőző időszakot tekintem át 1956 januárjától a forradalom kitöréséig két forrástípus, a brit követ összefoglaló jelentései és a The Times című napilap vonatkozó cikkei alapján. Ezek a jelentések a levélváltások és egyéb szempontok alapján készített összegzések. A jelentések tárgyilagosak, mivel ezek a jelentések ugyan nyomtatott formában, de kizárólag belső minisztériumi és kormányhasználatra készültek, közvéleményt befolyásoló szerepük nem volt. Vita tárgyát képezheti, hogy a követség mennyiben juthatott primer és megbízható információkhoz ebben a hidegháborús időszakban. Annyi bizonyos,  hogy napi szinten követték a Magyarországon zajló eseményeket. A titkosszolgálati módszerekkel végzett információgyűjtés[1] mellett éltek a diplomácia eszközeivel, folyamatos sajtófigyelést végeztek, és rendszeresen lefordították a megjelent újságcikkeket, s a nem ellenséges követségekkel is konzultáltak, bizonyos ügyekben pedig rendszeresen egyeztettek. Különösen igaz ez – Churchill kifejezésével élve – a fennálló „különleges kapcsolat” miatt az Egyesült Államokra.

Az újságcikkek száma meghaladja a hatszázat, ami magában foglalja az egy-két soros rövid híradásokat, az elemző, értelmező és olvasói leveleket is. Ezek részleteit fontosnak vagy érdekesnek ítélt szempontok szerint válogattam ki.

A brit külpolitika kelet-európai passzivitását támasztja alá Sir Alexander Cadogan[2] Sir Malcolm Robertsonnak, a British Council elnökének 1945 elején írt véleménye: „Lehetőségeink, hogy direkt politikai befolyást gyakoroljunk Kelet-Európa országaira igen korlátozottak. A befolyás indirekt eszközei, mint például a British Council hosszú távú működése ezért nagyon értékes.[3]

Gascoigne, a magyarországi Brit Politikai Misszió vezetője Bevin külügyminiszternek 1945 január 21-én írt levelében hasonlóképpen vélekedett: „Mivel jelenleg képtelenek vagyunk arra, hogy bármiféle konkrétumot ajánljunk Magyarországnak mind politikai, mind pedig gazdasági téren, ezért úgy érzem, hogy kimondottan fontos, hogy nyomatékosítsuk jelenlétünket a kulturális kapcsolatok terén.”[4]  A hidegháború elmélyülésével a helyzet tovább rosszabbodott. 1950 márciusában a British Council is megszüntette tevékenységét, és ezzel összefüggésben Edgar Sanders, a Standard Híradástechnikai Gyár brit alkalmazottjának 13 évi börtönbüntetése miatt a magyar-brit kapcsolatok 1949 és 1953 között az addigi mélypontra süllyedtek.

A brit konzervatívok a háború után először 1951-ben győztek újra a választásokon, ami Churchill kormányalakítását, ezúttal immár az utolsó általa vezetett kormány megalakítását eredményezte. 1955-ben Eden vette át a kormányfői posztot a veterán politikustól. A brit külpolitika a hidegháború jegyében alakult, miután Sztálin halálát követően Churchill nagyhatalmi csúcstalálkozót célzó elképzelései kudarcot vallottak. Az „elrettentő erő növelése”, a Német Szövetségi Köztársaságról, valamint az Európai Védelmi Közösség tervéről szóló francia javaslatról alkotott elképzelések és ennek elvetése jól jelzik az európai brit külpolitika alakulását. Az Indokína esetében kialakult brit-amerikai nézetkülönbség, majd a Szuezi-csatorna kérdésében körvonalazódni látszó brit- egyiptomi konfliktus nehéz évet vetített előre. A háborút követően többször hangoztatott egységes Európa-politika az ötvenes években háttérbe szorult. A brit külpolitika hagyományos távolságtartással kezelte a „kontinensen” zajló folyamatokat és eseményeket.[5] Ebből a szempontból a Szovjetunió vezető szerepét elismerő „csatlós országok”, köztük Magyarország, semmilyen szempontból sem érdekelték a brit külpolitikát. A történelmi gyakorlat és ennek hatásai nézetem szerint komoly befolyást gyakoroltak a hazánkban bekövetkező, e tanulmány tárgyát már nem képező forradalom kimenetelének alakulására is.

Ám talán ennek az érdeklődésnek a hiánya tette képessé a brit külpolitikát arra, hogy a többnyire leíró jellegű jelentésekben pontos és reális képet alkosson a „vasfüggöny” mögötti helyzetről. Arra, hogy precízen és részrehajlás nélkül értékeljen eseményeket és politikusokat.

II.

L. A. C. Fry[6] brit követ 1956. január 2-án küldte el első két jelentését Selwyn Lloyd külügyminiszternek a Foreign Office-ba. Az egyik az 1955. évről szóló összefoglaló volt, amit természetesen az egyébként is szokásos módon, munkatársaival együtt készített el, akiknek segítségére – mivel még csak két hónapja tartózkodott Magyarországon –mindenképpen szüksége volt. A másikban már úgy ítélte meg, hogy ez is elegendő idő ahhoz, hogy papírra vesse az új követek által szokásos, első benyomást rögzítő jelentést. A követi jelentések általában is tartalmaztak személyes élményeket és véleményt, de az első jelentésekre még inkább jellemző volt ezeknek a benyomásoknak a megjelenítése.

Első észrevétele az volt, hogy Budapestet nem lehet megfosztani szépségétől még jelenlegi állapotában sem, és a külső háborús sérülések okozta sebeket be lehet gyógyítani. Második és sokkal mélyebb benyomásként az emberek magatartását említette. Amit hiányolt az, az elevenség, mert szerinte még a gyerekek is természetellenesen visszafogottak voltak a nyilvános helyeken, bár a szemlélő számára látszólag jól ápoltak. Majdnem az egész nemzetre jellemző tulajdonságként említette a fizikai és mentális levertséget, ami alól csak a katonák és a sportolók kivételek. A hatalom Moszkva ellenőrzése mellett a veterán sztálinista Rákosi kezében volt, akit a közép-európai kommunista vezetés régi gárdájának, nagy túlélőinek egyikeként jellemzett.

A megélhetésre, a körülményekre utalva leírta, hogy az élelmiszer drága, a hús, a kenyér és a tojás gyakran elégtelen mennyiségű, és az emberek között elterjedt nézet, hogy minden a Szovjetunióba megy. Az árak nagyon magasak, a bérek pedig alacsonyak, a lakhatási körülményekre a zsúfoltság jellemző, a tömegközlekedés elavult, és nem megfelelő, a főutak rosszak, a fővároson kívüli elkerülő utak pedig nem jelentenek többet két keréknyomnál. Az iskolák és a kórházak egyhangúak és rosszul fölszereltek. Az új épületeken is látszik, hogy túl gyorsan készültek. A sajtó, magától értetődően szigorúan szabályozott. A követ minden bizonnyal tájékozódott Magyarország történelméről, az ország múltjáról, hiszen erre utalva jelentette ki, hogy egy olyan ország számára, amely büszke történelmére és a nyugati civilizáció keleti bástyájának tartja magát, bizonyára keserűen bántó, hogy a magyar trikolór mellett mindenhol ott leng a vörös zászló. Megállapította azt is, hogy habár a rendőrség és a fegyveres erők nincsenek annyira szem előtt, a megvádolástól, a deportálástól vagy az ennél is rosszabbtól való félelem mindenhol ott munkál.

Az ország gazdasági helyzetét is rossznak ítélte meg: „Ahhoz sem kell sok idő, hogy az ember észrevegye, hogy Magyarország gazdasága romokban hever. […] Lehet azon spekulálni, hogy bármilyen körülmények között normálisan kell gondolkodni, és idővel ez az általános gazdasági perverzió oda vezet, hogy nemzeti csőd következik be, de itt semmi sem normális.”

Szerinte a Közel-Keleten tapasztalható nyomorhoz hasonló helyzetnek nem volt látható jele, a ruházkodás ugyan drága, de senki nem járt rongyokban. Az egyházi szertartásokat figyelemreméltóan sokan látogatják, és karácsony táján azt tapasztalta, hogy a rezsim láthatóan erőfeszítéseket tesz arra, hogy derűsebbé tegye ezt az időszakot. Akik jobban ismerték az itteni viszonyokat arról biztosították a követet, hogy Magyarországon jobb a helyzet, mint máshol a szovjet fennhatóságú államokban. Szerinte a kommunista gőzhenger ellenére itt is voltak különbségek, ennek részbeni magyarázatát a rövid életű, Nagy Imre miniszterelnöksége alatti liberalizmusban, másrészt a magyarok nemzeti karakterében látta, és el is magyarázta mit ért ez alatt. Egyrészt, hogy a magyarok nem szlávok, már régóta úgy tekintik magukat, mint akik arra születtek, hogy uralkodjanak a szlávokon. Másrészt erős kapcsolatuk van a nyugattal és a nyugati kultúrával, ezzel együtt a magyarok érzékenyek a művészetekre is, illetve szellemi forrásokkal és a lélek világosságával is rendelkeznek, ami sokkal inkább jellemző rájuk, mint szövetségeseikre. Jókedvűnek és ingatagnak tartotta a magyarokat, akiknek – nem mellékesen – a humorérzékük is jó. Röviden és tömören úgy fogalmazott, hogy nem olyan fából faragták őket, hogy megbízható párttagok legyenek. A követségre eljutott adatok szerint a rendszer aktív támogatóit nem becsülték többre a lakosság 5-10%-nál. A nemzeti karakterről szóló elemzését azzal egészítette ki, hogy a magyarokra és általános hozzáállásukra jellemző az apátiába hajló rezignáció, a „haladj lassan, de ne állj ellen” kompromisszum.

Azt írta, hogy a küszöbön álló „csodálatos felszabadulásról”[7] alkotott elképzelések széles körben elterjedtek az emberek között, de mégis úgy tűnt neki, hogy minden egyes, az együttélés irányába tett lépéssel, a „hideg béke hideg háborúvá való átalakulásával” egyre valószínűtlenebbé válik a csoda bekövetkezése. Magyarország felvétele az ENSZ-be ezeket az álmokat majdnem teljesen szertefoszlatta, nemcsak a követ személyes megítélése, de az országban tapasztalható általános nézetek szerint is.[8] A követ által papírra vetett, színes képi eszközökkel is illusztrált első benyomás valóban reális képet festett a korabeli viszonyokról, egy külföldi szemével jól láttatta az ország helyzetét.

Február elején részletes elemzést küldött a Foreign Office-ba a magyarországi gazdasági helyzetről az 1955. évi hivatalos statisztikai adatok és az 1955. évi gazdasági tervteljesítés alapján. A novemberi előzetes becslések és a hivatalos jelentés adatait hasonlította össze, és véleménye szerint a szokásosnak megfelelően a kettő között nem volt lényegi eltérés, mert a „szocialista” ipar 8,2 %-kal többet termelt 1955-ben, mint 1954-ben, és a termelékenység 6.1 %-kal emelkedett. A teljesítmény kissé elmaradt (7,6 %) a novemberben jelzetthez (8-8, 5 %) képest. Azonban, már a novemberi adatoknál is utalt arra, hogy azokat fenntartásokkal kell kezelni, és ez még inkább igaz a véglegesítettekkel kapcsolatban. Példaként említette, hogy a jelentés beismerte: a széntermelés mintegy 150 ezer tonnával elmaradt a tervektől, annak ellenére, hogy a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium szerint 3 %-kal túlteljesítették a tervet. Az adatokat ugyan szkepticizmussal kezelte, mégis megjegyezte, hogy ezek lehetővé teszik a Nagy Imre nevével fémjelzett időszak gazdasági eredményeinek elemzését, mert csak novemberben történtek lépések a nehézipar újbóli hangsúlyozásának irányába. A nehézipar fejlesztésben némi hanyatlást érzékelt 1955-ben, míg a fogyasztási cikkek termelése 1953 és 1955 között folyamatosan emelkedett, beleértve a textilgyártást és a tartós fogyasztási cikkeket. Ezt a növekedést az üzletekben is észre lehetett venni, és némileg pejoratívan jegyezte meg, hogy ebből minden a hazai piacra került – valószínűleg arra utalva, hogy ezek a termékek nem voltak exportképesek. További növekedés volt tapasztalható Magyarország két fontos nyersanyaga, az alumínium és a kőolaj esetében, és – a harmadik fontos természeti kincs, a föld kiaknázásának elősegítésére – a mezőgazdasági gépgyártás területén. Jelentésében azt is kijelentette, hogy a Nagy Imre elleni vád, miszerint elhanyagolta a nehézipar fejlesztését, megtévesztő, hiszen soha nem volt bizonyíték arra, hogy többet szándékozott tenni, mint a gazdasági egyensúlyban lévő hiányosságokat korrigálni. Még ekkor is elismerték azonban, hogy 1953-ban meg kellett tenni ezeket a lépéseket. A gazdaság lassulásáról a vas- és acélipar esetében lehetett beszélni, ez volt az az ágazat, ami legnagyobb részt a szovjet blokkon belüli importon alapult. Magyarázatát úgy folytatta, hogy ha Nagy Imrét sovinizmussal lehetett vádolni azért, mert fejleszteni akarta Magyarország természeti erőforrásait, ahelyett, hogy még jobban függővé tegye a Szovjetuniótól, akkor ugyanezt a vádat Rákosi ellen is fel lehet most hozni, nem is beszélve arról, hogy az elmúlt közel egy évben alig történt változás a gazdasági irányvonalban. Egyben megállapította, hogy az első ötéves terv túlzott nehézipar fejlesztéséhez képest a jelenlegi irányvonal egészében véve sokkal jobban illeszkedik az ország természetes nyersanyagforrásaihoz. A követ föltette a kérdést, hogy mitől van mégis a magyar gazdaság olyan súlyos helyzetben. A válasz erre részben a magyar mezőgazdaságban keresendő – írta. A gabonatermés jobb volt 1955-ben, mint azt megelőzően, és a begyűjtés végrehajtása is sikeresebb volt, nemcsak a gabona esetében. (Valójában csak egy kicsit volt jobb az átlagnál, de nem érte el a szükséges 3 millió tonnát, ami a hazai fogyasztás és a tartalék képzéséhez szükséges lett volna.) Fölhívta a figyelmet a tipikusan ellentmondásos kommunista jellemvonásra és betegségre, amit a parasztsággal szemben a rendszer képviselt, de a helyzet súlyosságát ez szerinte önmagában nem magyarázta. A megoldást a követ Rákosi, a szakszervezeti kongresszuson mondott januári beszédében vélte megtalálni. Ebben szó volt arról, hogy az áruk azért nem versenyképesek, mert az előállítási költségük sokkal magasabb, mint a versenytársakéi, és áron alul kell eladni őket. Ezért az állam egészíti ki a költségeket, ami az életszínvonal hanyatlását okozza. Összegezve azonban Rákosi nem tett többet szerinte, mint a tünetek meghatározása, és meglátása szerint az egyetlen megoldást a további megszorítások fogják jelenteni, aminek magyarázataként Rákosi, Nagy Imre liberalizmusát fogja megjelölni. A bajok gyökerét végső soron a sztálinista dogmákban, részletesebben a mezőgazdaság helyzetében, Magyarország szovjet blokkba való integrálódásában, a korábbi erőltetett iparosításban, az ország oroszok általi kifosztásában és a magyar ipar technikai színvonalának elégtelenségében látta. Ezek együttesen vezettek többek között oda, hogy nyomasztó lett a valutahiány. A követ azzal zárta jelentését, hogy azt reméli: a nyugat nem segít Rákosinak azzal, hogy a jórészt saját maga okozta gazdasági bajok megoldására hitelekkel és különböző könnyítési feltételekkel vagy technikai segítséggel rövid távú előnyökhöz juttatják.[9]

A The Times ez idő alatt a legkülönbözőbb magyarországi eseményekről adott hírt. A mindennapos hírek között szerepeltek az országot elhagyni akaró magyarok sikeres és sikertelen menekülési kísérleteiről szóló tudósítások, amelyek szerint ezek a próbálkozások repülőgépen és szárazföldön, többnyire természetesen Ausztrián keresztül történtek.[10] Különböző koncepciós perekről, letartóztatásokról szóló hírek jelentek meg, többek között Marton Endrének és feleségének letartóztatásáról, akik amerikai hírügynökségek tudósítói voltak, így ügyük diplomáciai bonyodalmat okozott az Egyesült Államok és Magyarország között.[11] Tudósított két magyar MIG gép összeütközéséről osztrák területen,[12] és a Szabad Európa Rádió által léggömbön Magyarországra ledobandó propaganda-anyagok – amelyek Churchill és Grace Kelly fényképeit is tartalmazták – landolásáról London környékén a szélirány megváltozása miatt.[13] A rossz terméseredményekről,[14] a dunai áradásról [15] és Kodály Psalmus Hungaricusának londoni bemutatásáról is beszámoltak, [16] mint ahogy arról is, hogy a Sheffield csapata magyarországi turné keretében játszik visszavágót a budapesti Honvéd csapatával április végén.[17] Írtak a Mindszenty-perben 1949-ben 15 év börtönre ítélt Baranyai Jusztin kegyelemben részesítéséről. A The Times bécsi tudósítója úgy látta, hogy a magyar kommunista kormánynak ez további lépése a vallásos érzésű otthoni és külföldi emberek kiengesztelésére, miközben a párt és a kormány katolikus egyházzal szembeni kérlelhetetlen politikai álláspontja fikarcnyit sem változott.[18]

A fellazítást és propagandát is szolgáló színes hírek és az ugyanakkor bebetonozódott és evidenciaként kezelt hidegháborús körülmények közepette érték az országot és a nemzetközi politikát az SZKP XX. kongresszusáról érkező információk. Fry március 23-án küldte el észrevételeit a külügyminisztériumba, az MDP Központi Vezetőségének március 12-13-i ülésén elhangzottakat kommentálva. Rákosi beszédéből és az elfogadott határozat alapján úgy tűnt számára, hogy miközben Magyarország veterán sztálinistájának figyelembe kellett vennie a „Szovjetunióból érkező új szeleket, vitorláit csak annyira bontogatta”, amennyire muszáj volt. Fontosnak ítélte, hogy a központi vezetőség kisebb visszafogottsággal helyeselte a XX. kongresszus új irányvonalát, mint Rákosi. Fry szerint Rákosinak, mint régi motorosnak nehéz volt alkalmazkodnia az új játékszabályokhoz, de ugyanakkor rendkívüli ravaszságával összes riválisa fölött állt. Lehet, hogy pozíciója némileg meggyengült, de a követ nem feltételezte, hogy háttérbe szorul, vagy a politikai irányvonal megváltozik az országban.[19] A XX. kongresszust követő politikai vitákon kívül a másik fontos esemény, amiről jelentést készítettek Czapik Gyula egri érsek halála és Grősz József kalocsai érsek háziőrizetből történő szabadon bocsátása volt. Fry szerint Grősz ennek már rég megfizette az árát. Ez pedig az 1950-es megállapodás aláírása volt. Minden a követségre eljutott információ szerint az állam meg akart egyezni az egyházzal Mindszenty szabadon bocsájtásáról is, mivel mindkét fél érdeke ezt diktálta, hiszen az egri érsek halálával az egyház végképp vezető nélkül maradt – ám Mindszenty visszautasította a megegyezésre irányuló javaslatokat.[20]

Rákosi május 18-án tartott beszédét a következőképpen kommentálta: hivatalosan akarta ismertetni a második ötéves tervet a pártaktivisták előtt, de valójában el akarta oszlatni a személye körüli pletykákat lemondásáról. Szerinte nem maga a beszéd volt érdekes, mert az az eddigi irányvonalat követte, hanem inkább az, hogy milyen fényben tüntette föl Rákosi saját helyzetét. Mikor legutoljára (1955. március 12-én) beszédet mondott a pártaktivisták előtt akkor ezt Fry megítélése szerint vidáman és magabiztosan tette, most bizonytalanul kezdte, és csak a beszéde közben nyerte vissza magabiztosságát. Összefoglalva: megpróbált egyensúlyozni saját pozíciója és kritikusai, sztálinista meggyőződése és az új szovjet irányvonal, illetve autokratikus hajlamai és a kollektív vezetés elve között. Hogy ez sikerült-e neki, kétséges, egyet azonban biztosra vett a követ: mivel Rákosi továbbra is élvezte a szovjet vezetők támogatását, Fry meggyőződéssel állította, hogy képes lesz hatalmon maradni és semmi olyan változtatást nem fog engedni, ami kockáztathatja pozícióját.[21]

A Times március 14-én szintén hosszú elemző cikkben írt a XX. kongresszust követő magyar helyzetről. A lap is osztotta azt a véleményt, hogy nem lehet változást várni, és Magyarországon ezt a lakosság is így gondolja. Mindenesetre annyit megjegyzett, hogy sokak szerint a moszkvai események abba az irányba hatnak, hogy a csatlós országok kormányai egy kicsit szabadabb kezet kapnak. Többek, köztük Rajk várható rehabilitálásáról is beszámoltak.[22] Tudósítást olvashatunk Hegedűs miniszterelnök március 27-i beszédéből, amelyben Hegedűs részben megvédte Nagy Imrét,[23] illetve Rákosi március 31-i egri beszédéről, amikor bejelentette Rajk rehabilitálását.[24] Április 24-én már arról írtak, hogy a pártkritika kicsúszott a vezetés kezéből, és Rákosit fenyegeti.[25] Április 27-én és május 7-én szintén tudósítottak az egyházi vezető, Czapik Gyula haláláról és utódja kijelöléséről, aki a lap szerint meglepetésre Brezanóczy Pál lehet, nem pedig a két egri segédpüspök egyike, mert Brezanóczy állítólag elfogadhatóbb volt a kommunista kormányzatnak, mivel támogatta a békepap-mozgalmat.[26] Május 11-én a magyar-osztrák határon lévő szögesdrót és aknamező felszámolásáról adtak hírt, feltételezve, hogy ez segítheti az osztrák kommunista párt esélyeit az osztrák választásokon.[27] Eközben egy jelentős nem politikai hír is helyet és kiváló kritikát kapott: Fábry Zoltán Körhinta című filmjének cannes-i bemutatója. A cikkben hosszan elemezték a kelet-európai filmművészet szemmel látható fejlődését és átalakulását, kiemelték, hogy Magyarországon új nemzeti mozi van kialakulóban, amitől nagyszerű dolgokat lehet várni, és hogy ez milyen üdítő hatást gyakorolhat az európai filmművészetre.[28] Július 16-i cikkükben szintén azt állapították meg, hogy a különböző események ellenére Rákosi még mindig szilárdan nyeregben van, és kihasználja, hogy újabb szöget verjen a tavaly kizárt Nagy Imre koporsójába.[29] (Hogy mennyire nem volt érzékelhető a változás, jól jelzi, hogy három nappal később már Rákosi leváltásáról tudósítottak.) A lap a fejekben lévő zavarodottsággal is szembesíti olvasóit, amikor arról írt, hogy Magyarországon az írók és az újságok próbáltak különbséget tenni az ország javát szolgáló kritika és a pártellenes tevékenység között, valamint elemezték és igyekeztek megfejteni az új fogalom, az ún. szocialista törvényesség jelentését, a rehabilitálások tükrében. Így megoldatlan problémaként vetette föl azt, hogy a kommunista országok vezetői, hogyan oldják föl a nagyobb szabadság és a jogszerűség alkalmazásának elvét anélkül, hogy saját hatalmukat alapvetően kockáztatnák.[30]

A jelentésekben Fry követ a második ötéves tervet elemezte. Megállapította, hogy annak koncepciója nem tért vissza az első ötéves terv szélsőséges sztálinista politikájához. A nehéziparon belül, a vegyiparra való összpontosítást jelentette, ami a magyar kőolaj-és széntermelésen, valamint a román gázszállításon, illetve az ugyancsak magyar szénbányászaton alapuló elektromos áram termelésre támaszkodik. Az új tervből kiemelte, hogy a mezőgazdasági beruházások aránya is növekedést mutat, ami remélhetőleg serkenti a kenyérgabona és a takarmánytermelést, ezzel együtt az állattenyésztést. Ennek ellenére az volt a véleménye, hogy a termelés növelése csak másodlagos a politikai célok mögött, és a mezőgazdaság nem valószínű, hogy hozzájárulhat az ország helyzetének jobbra fordulásához, tekintettel arra, hogy az a tervben az ipartól függ, alárendelt szerepet játszik. A fellendülést azonban az exportra és a belső fogyasztás növelésére alapozzák, amit a bérek növelésével és a termelési költségek csökkentésével kellene elérni. A terv azonban kevés gyakorlati dolgot mond el erről. Ha a szocialista munkaversenyek végeláthatatlan sorozatán kívül nem tudnak valami inspirálóbbat kitalálni, akkor szerinte a magyar gazdaság továbbra is „recseg, ropog és nyögdécsel”, és a katasztrófális külföldi valutaválság közelében egyensúlyozik.[31]

Tudósított a magyar-jugoszláv kereskedelmi és pénzügyi megállapodásról, ami 85 millió dollár értékű áru magyar exportját jelentette öt éves időtartamra. A követ szerint ez további terhet jelent a már amúgy is túlterhelt magyar gazdaságnak, mivel az ismert adatok szerint, az 1954. évi, kommunista országokon kívüli export 79,8 millió dollár volt. Ezen túl még évi 17 millió dollár értékű, Jugoszláviába szállítandó áruról volt szó.[32]

A következő jelentés a Hazafias Népfront újjáélesztéséről szólt. Ez maga nem volt jelentős esemény a diplomata megítélése alapján, és ha volt is némi változás Magyarországon, azt nem itt kell keresni, mivel „nem ajánlottak olajágat a szociáldemokratáknak és a parasztpártiaknak”. Apró Antal személye, akit elnökké választottak, és aki március 28-án a szociáldemokratákat kritizálta, pont az ellenkező irányba mutat és ismét Rákosi pozíciójának erősödését jelentette megítélése szerint. Ennek ellenére a szervezet felélesztését a rendszer társadalmi bázisának szélesítésére tett kísérletként értelmezte és bizonyos korábban kuláknak bélyegzett parasztok középparaszttá minősítése valamint parasztpártiak és szociáldemokraták rehabilitálása mind annak a jele volt, hogy a rezsim a rugalmasságát akarta mutatni a külvilágnak.[33]

A XX. kongresszus hatásairól részletes elemzést küldött az Foreign Office-ba július 3-án. Úgy értékelte, hogy továbbra is kicsi a változás a rezsim politikájában. Rákosi pozíciójáról nem beszélt, valószínűleg azért, mert lemondásának továbbra sem érzékelte látható jeleit. Szerinte a lakosság nagy része számára nem volt észrevehető nyoma a változásoknak. Számukra talán legfontosabb változás az a kifejezett szándék volt, hogy a jövőben több tiszteletet kap a szocialista törvényességnek nevezett új szabályozás. Az a kisebbség, amely hasznát látta a XX. kongresszus óta alkalmazott új politikának csupán egy kis csoport volt, néhány száz főből állt, akiket azért ítéltek el, és börtönöztek be, mert megkérdőjelezték a sztálini elveket és Rákosi tevékenységét, végül pedig valamilyen módon rehabilitálták őket. Fry azonban azt is megjegyezte, hogy ezeknek az embereknek a nagy része kommunista volt.[34]

A szocialista törvényesség bevezetéséről az volt a véleménye, hogy az egy bizonyos fokig csökkentheti a rendőrállam hatalmát. Ennek próbája azonban a gyakorlatban dől majd el. Mindazonáltal, az a tény, hogy nyilvánosan elítélték a korábbi gyakorlatot és az igazságszolgáltatás normális menetéhez tértek vissza, azt jelentette, hogy a rezsimnek nehéz lesz újra terrort alkalmaznia.[35]

Rákosi lemondásának sem tulajdonított túl nagy jelentőséget, amikor Gerő beszédét elemezte. Rákosi lemondásáról külön nem is írt. Gerő szónoklata azt sugallta számára, hogy továbbra sem várható változás a párt politikájában. Szerinte a Kreml olyan embert választott, aki a legkevesebb lehetséges változást jelenthette. Magát Gerőt száz százalékig moszkovitának tartotta, aki Rákosi legközelebbi elvtársainak egyike. A magyarok nemcsak Rákosi bukásában reménykedtek, hanem valamivel liberálisabb politikában is. Optimizmusuk szerinte hamar elpárolog majd, de végkövetkeztetése ezzel kapcsolatban az volt, hogy megbízható előrejelzések szerint Gerő nem fog sokáig kitartani. Ezt a nézetet jugoszláv kollégája is osztotta, aki 6-12 hónapot adott az új vezetésnek.[36]

Július 31-én a második ötéves terv egy újabb változatáról adott hírt, amiben annyi volt az eltérés az előző tervezethez képest, hogy a beruházási összeget és a termelést is csökkentette, valamint hangsúlyozták benne az életszínvonal emelését. Azt is említette, hogy a mezőgazdaságban is megengedőbb a tervezet, amikor az önkéntességet hangsúlyozza a szövetkezetbe lépésnél. Összességében úgy értékelte, hogy végleges formáját az év végére érheti el a tervezet, s ez egy olyan változat lesz, amiben már nem tudja a rezsim visszafordítani az idő kerekét, és kénytelen lesz nagyobb engedményeket tenni a dolgozóknak.[37]

A Times július 19-én tudósított Rákosi lemondásáról és Gerő első titkári pozíciójáról, ami szerintük sem jelentett túl nagy változást, de annak a jele volt, hogy van elmozdulás Magyarországon is.[38] Augusztus 27-én a lap azt írta, hogy az Irodalmi Újság össztűz alá vette a kommunista vezetőket azért, mert arisztokratábbak a Habsburgoknál, és közölte az Irodalmi Újság véleményét, miszerint arról panaszkodnak, hogy a háború előtt József főherceg gyermekei közönséges állami iskolába jártak, ehhez képest a kommunista vezetők gyerekei magánoktatásban részesülnek, és külön nekik fönntartott boltokban vásárolnak.[39] Szeptember 4-én arról a filmbe illő groteszk szituációról adott hírt, aminek következtében a belügyminiszter rendeleti úton megszüntette a kormány és párt járművek számára elsőbbségét biztosító szabályokat, a különleges rendszámot és megkülönböztető jelzést viselő járművek esetében. Ekkorra a közlekedési rendőrségnek gondot okozott a megkülönböztető jelzést használó autók számának megnövekedése. Előfordult, hogy az irányító közlekedési rendőr sem tudta, hogy egy keresztútnál melyiknek kell elsőbbséget adni. (Magyarországon ebben az időben nagyon kevés volt a magánkézben lévő autó.)[40]

Augusztus elején a követ ismertette az új kormány összetételét. Ez szerinte egybevág a július 18-án a pártban történt változásokkal. A hatalom Rákosi régi híveinek, Gerőnek és Hidasnak a kezében maradt, másrészt azonban bekerültek a kormányba „sztálinizmussal kevésbé fertőzött”, új emberek is.[41] Az országgyűlés parlamenti ülésszakáról is tudósított. A diplomata közösség galériájáról nézve elkerülhetetlen volt számára érzékelni, hogy az egész parlamenti jelenetet jó előre elpróbálták. Nyugati mértékkel mérve az előadás komédia volt számára. Ha a parlamenti vita az igazi ellenzéket és a vélemények különbözőségét feltételezte, akkor megkívánta a szónokok részéről is a gondolkodó, intellektuális képességet. Ezek közül azonban egyik sem volt jelen a parlament ülésén. Ennek ellenére Fry értékelte azt a próbálkozást, hogy több életet leheljenek az ülésekbe, ami szerinte valóban változást jelentett a korábbiakhoz képest, egy kis lépést a jó irányba. Egyben feltételezte, hogy a következő ülésszak nagyobb jelentőségű lesz majd talán. Végkövetkeztetése ezzel kapcsolatban azonban mégiscsak az, hogy mivel a választások Magyarországon egyetlen lista alapján, kommunista stílusban zajlanak, ezért a parlament nem lehet más, mint továbbra is a kommunista politika eszköze.[42]

Szeptember 10-i levelében Rákosi bukását három okra vezette vissza. Az első leplezetlen sztálinizmusa, ami a XX. kongresszus fényében már anakronizmus volt, ennek azonban véleménye szerint valójában nem volt jelentősége. A másodikként, Rákosi saját elvtársainak vele szembeni kritikáját fogalmazta meg, amit már nem lehetett figyelmen kívül hagyni, habár szerinte csillapítani lehetett volna. A harmadik ok Titoval való kibékíthetetlen ellentéte volt, ami a Jugoszláviával való jobb viszony akadályává vált, és ez legalább annyira fontos szempont volt, mint a második, így e kettő kombinációja már döntővé vált. Rákosi nem erősség volt többé, hanem gyengeség, ezért kellett mennie szerinte.[43]

Alapos jelentésekben elemezte az értelmiség helyzetét és az ebben bekövetkezett változásokat, a Hazafias Népfront szerepét, a kollektivizálást, valamint Magyarország és Jugoszlávia kapcsolatának változásait. Október 12-i jelentésében részletesen beszámolt Rajk és társainak újratemetéséről. Nem kerülte el a figyelmét Gerő távolmaradása, akinek, mint megjegyezte, moszkvai útja nem véletlenül nem fejeződött be a temetés idejére. Szerinte a rehabilitálás valódi oka – ami a Jugoszláviához fűződő viszony megváltozása volt – nem nyert publicitást, időzítésére pedig Tito krími tartózkodása miatt került sor éppen október 6-án.[44]

A forradalom előtti utolsó jelentés október 18-án készült, amiben Nagy Imre pártba való visszatéréséről számolt be.[45]

A Times október 2-án tudósított arról, hogy a magyar pártvezér, Gerő csatlakozott a szovjet és jugoszláv pártelnökökhöz Jaltában, és a lap szerint ez fölvetette annak lehetőségét, hogy Tito váratlan krími látogatása azt a célt szolgálja, hogy megvitassák az ideológiai különbségeket.[46] Október 6-án elemezte Tito látogatásának célját és eredményeit. Az újság szerint az egész helyzet arra engedett következtetni, hogy a megbeszéléseket valóban úgy tervezték, hogy mindkét fél elmondhassa véleményét, és lehetőséget kapjon arra, hogy megértse a másik álláspontját. Valójában a hirtelenség és a látszólagos sietség volt az, ami változást mutatott az eddigiekhez képest az új fejlemények tükrében, az oroszok 16 hónappal ezelőtti, Belgráddal való kibékülésével összefüggésben. A lap szerint az olyan események, mint például júniusban a poznani felkelés, arra késztették az oroszokat, hogy ne csak csatlósaik, de Jugoszlávia irányába is új lépéseket tegyenek.

Október 3-án a magyarországi kritikus élelmiszer és üzemanyag helyzetről írtak. A lap úgy tudta, hogy ennek oka a rossz termés és az üzemanyag szállítások akadozása volt.[47] Október 4-én az orosz csapatok esetleges magyarországi és csehszlovákiai kivonása került szóba. Ezt tartották a Tito, a szovjet és a magyar vezetők között zajló tárgyalások egyik nagy kérdésének. A jelentések szerint a három hetes vasúti szállítási korlátozás valódi oka nem a súlyos szénhiány volt, ahogyan azt hivatalosan indokolták, hanem az, hogy az oroszok rendelkezésére bocsátották a gördülőanyagot[48]. További prágai jelentések szerint a fiatal tartalékosokat, akiket két héttel azelőtt demobilizáltak, újra behívták Észak és Közép-Szlovákiában. A váratlan mobilizálás kiterjedt Komáromra, Nyitrára, Zsolnára, Eperjesre és Kassára. Megfigyelők szerint ezt a szovjet csapatok magyarországi távozását követő esetleges növekvő feszültség elleni óvintézkedésnek szánták. A csehszlovák csapatoknak valószínűleg felügyelni kell a hazatérő szovjet csapatok útvonalát, a Párkány-Zsolna-Kassa útvonalat. Eközben a Magyarországról érkező utazók elmondták, hogy október 1-je óta minden orosz csapatot visszarendeltek a laktanyába, hogy előkészítsék a hazatérést Oroszországba.[49] Hírt adott a lap arról is, hogy Gerőt és két másik pártfunkcionáriust Moszkvába rendeltek, ahol Mikojannal, a miniszterelnök első helyettesével és Szuszlovval, a szovjet legfelsőbb tanács tagjával tárgyaltak. A baráti egyetértésben zajló tárgyalások részleteiről nem tudott a lap.[50] A hidegháború új fázisaként arról írt, hogy az amerikai kongresszus elé került jelentés alapján a kommunista országok egyre nagyobb mértékben kereskednek Nyugat-Európával. Az előző évben a tranzakciók az 1954. évi 3,600 millió dollárról 4,460 millió dollárra emelkedtek, ami 24%-os emelkedést jelentett. De arra is rámutattak, hogy ez a kommunista országok részéről az import növelését jelentette.[51] Farkas Vladimír letartóztatását is megemlítették, ezzel összefüggésben hangsúlyozták, hogy a szocialista törvényesség megsértésével kapcsolatban egyedül Farkas Mihály volt az, akit név szerint megneveztek és megvádoltak Rajk elítéléséért és kivégzéséért.[52] Októberben a lap az erős magyar olimpiai csapatról is közölt híreket, valamint arról, hogy a magyar és a lengyel diákok lázadoznak az orosz nyelv és a sztálinizmus helyett bevezetett marxizmus-leninizmus tanulása ellen.[53]

Végezetül a Magyar Rádió híre alapján október 23-án arról tudósítottak, hogy a budapesti egyetemek hallgatói viharos gyűlésen követelték Nagy Imre visszatérését a hatalomba, és kifejezték baráti együttérzésüket a lengyel elvtársakkal, akik szuverenitásukért és a liberalizálásért harcolnak.[54]

III.

Összességében azt állapíthatjuk meg, hogy a sajtó és az összefoglaló követi jelentések pontosan követték a magyarországi és – ezzel összefüggésben – a szovjet érdekszféra területén zajló eseményeket és folyamatokat. A The Times nemcsak a fontos politikai eseményekről és változásokról, hanem a jelentős magyar sport (atlétika, futball), művészeti és tudományos teljesítményekről is rendszeresen tudósított. Nagyon sokszor szerepeltek híres magyar alkotók, művészek nekrológjai a lapban, kiemelve magyar származásukat és iskolázottságukat, mint Korda Sándor, Lugosi Béla esetében, de Wickam Steed újságíró, történész haláláról is magyar összefüggésben írtak. Mind a diplomácia mind pedig a The Times elemzésekkel és kommentárokkal igyekezett értékelni a sokszor ellentmondásos fejleményeket. A napilap természeténél fogva sokkal színesebben kommentálta az eseményeket. A diplomácia pedig feladatánál fogva némileg másra helyezte a hangsúlyt, számukra fontos volt az események pontos leírása, az elhangzottak rendszerint szó szerinti fordítása, illetve a teljes és pontos helyzetjelentés. Azonban sem az újságírók, sem pedig a diplomaták részéről fel sem merült a rendszer esetleges bukásának lehetősége. A kommunista rendszerek lassú és nehézkes belharcokkal teli változását vetítették előre elemzéseikben, ami rövidtávon nem hoz a lakosság számára komoly, látható előrelépést sem a demokratizálódás terén, sem politikai téren, sem pedig életkörülményeikben.