Búcsúzás az alma matertől

Ennek okán köszönet illeti:

…Dr. Szabó Péter Ottó rektor urat és iskolánk vezetőségét, amiért egy olyan közösséget teremtettek nekünk, ahol mi sokkal többek lehettünk diákoknál. Kollégaként tekintenek ránk a legelső perctől kezdve, ami bátorságot, magabiztosságot adott ahhoz, hogy egyszerre merjünk segítséget kérni és önállóan gondolkodni.

…tanszékvezetőket, amiért a tematikus hetekkel ablakokat nyitottak nekünk az intézmény védelmező falain túli valóságba.

 …oktatóinkat, amiért a tananyag mellett, megosztották velünk tapasztalataikat, meglátásaikat, ugyanakkor, ha a szükség úgy hozta, félretették a tantervet és volt, hogy hosszú órákon keresztül csak beszélgettek velünk a nehézségeinkről, aggályainkról, a jövőbeni terveinkről, álmainkról.

…mentortanárokat a megtartott és elfelejtett konzultációkért, az inspirációért, a „mi lesz velünk, ha végzünk?” vissza-visszatérő kérdésre adott biztató válaszokért, és hogy biztos pontként kapaszkodhattunk beléjük már akkor is, mikor a NEPTUN még csak egy rettegett fogalom volt.

…konzulenseinket, hiszen képesek voltak visszarángatni minket a földre, amikor a legvadabb portfólió, vizsgafilm vagy szakdolgozati témákkal álltunk élő, segítettek eligazodni a határidők, források, fejezetek, konklúziók útvesztőjében és közösen formálták, alakították velünk a munkáinkat.

…az egyetem munkatársait, amiért sokszor a háttérben maradva gondoskodtak a tanórák, számonkérések, programok, rendezvények zökkenőmentes levezényléséről.

Külön köszönet illeti a tanulmányi osztály és a tanulmányi kommunikációs csoport tagjait, akikhez bármikor, bármilyen egyetemi ügyben fordulhattunk és akik nem ismertek lehetetlent, akár késői tandíjbefizetésről, tárgyfelvételről, vizsgajelentkezésről, akár szakmai gyakorlatról, szakdolgozatról vagy államvizsgáról volt szó.

Hálásak vagyunk a korábbi években végzett diáktársainknak a ZH-kat megelőző estéken átküldött életmentő jegyzetekért, a családi örökségként továbbadott KODÓ indulóért és azért a bizonyos 2020-ban megszervezett gólya táborért, amire végül a világjárvány miatt senki nem ment el.

Köszönjük a még itt tanulóknak, hogy 2021-ben az ő gólya táborukba befogadtak bennünket és a BULISKODÓ keretin belül, mindig számíthattunk rájuk.

Arra biztatok mindenkit, hogy ezeket az egyetemi évek alatt kialakult kapcsolatokat ne hagyjuk veszni hagyni, ne távolodjunk el egymástól és csatlakozzunk a KJE ALUMNI közösséghez, ami minden oklevelet, diplomát szerző kodolányist tárt kapukkal vár. 

Végül, de nem utolsó sorban pedig köszönjük a családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek, hogy anyagi és érzelmi biztonságot teremtettek nekünk, hogy velünk örültek a sikereknek és velünk keresték a megoldást a nehezebb pillanatokban.

Köszönjük, amiért ma mind itt vannak/ itt vagytok velünk.

Kedves végzős évfolyam! A ballagási vagy búcsú beszédeknek mindig eljön az a pontja amikor visszafejtjük közösen az idő fonalát, felidézzük a közösen szerzett élményeket és még egyszer nevetünk egyet azokon a vicceken, utalásokon, amelyeket csak mi értünk.

Aki ismer tudja, hogy nehezen hagynak el a szavak, azonban amikor a beszéd ezen részéhez értem az íráskor, megmondom őszintén kicsit elbizonytalanodtam, hiszen ez sokkal nehezebb feladatnak bizonyult annál, mint elsőre gondoltam.

Az egyetemen – a közoktatással ellentétben – már nem a korosztály, a képzési szint vagy forma, a szakok vagy a specializációk határoztak meg bennünket, így egyszerre lettünk egy nagyon nagy egész és sok apró egység.

Ahogyan most rátok nézek, évfolyam- és csoporttársakat, életreszóló emberi és szakmai kapcsolatokat, baráti társaságokat, szerelmeket és megannyi önmagában is különleges egyéniséget látok. Ott ülnek közöttetek az eminensek – igaz, kedves Anonim Stréberek? -, a lógósok, a hangulatfelelősök, a csendes megfigyelők, a hátsó padban ebédelők, sorozatnézők vagy alvók, az első sorok fáradhatatlan jegyzetelői, a könyvmolyok, aztán közvetlenül mellettük azok, akik a kötelező olvasmányokat leginkább egy horrorfilm címével azonosítják és azt sem tudják merre vannak a kampuszok könyvtárai, a lelkes bejárók, a kikapcsolt kamera mögül csak „itt vagyok online” felkiáltással életjelet adó fantomok, a közösségépítők, a magányos farkasok, a partikirályok és királynők…

Megannyi ismerős arc és a megszokottnál talán kicsivel több fürkésző tekintet…

Rátok nézek és látom a szemetekben az első nap izgalmát, ami előtt a legbátrabbaknak is megremegett a térde. Látom a közös tanulásokat, ebédeket, a vizsga ünneplő vagy éppen temető bulikat, a közösen átélt vagy ellógott előadásokat, a kiscsoportos gyakorlatokat, a tanulmányi kirándulásokat, az ERASMUS kalandokat, a vérre menő kondis pingpong meccseket, a keserédes utolsó napokat … mindenkinek mást jelentettek az elmúlt évek, mindenkinek van egy saját, melegséget hozó különösen kedves emléke, vicces poénja, nehéz számokérése, soha meg nem tanult tétele, fel nem töltött beadandója, meg nem értett definíciója…

Lehetetlen vállalkozás lenne az elmúlt két-három-négy, sőt egyes esetekben öt évet minden szemszögből összefoglalni, minden apró, ugyanakkor jelentőségteljes részletet újra élni.

Budapest, Székesfehérvár, Orosháza vagy a világ másik fele?

Az első szárnypróbálgatás vagy egy sikeres karrierút követkető állomása?

Sokfélék vagyunk. Van azonban egy valami, ami közös bennünk, ami örök életre összeköt bennünket. A Kodolányi.

Mit jelent kodolányisnak lenni?

… a jelenléti oktatást hirdető színes karszalagokat, amik többet értek, mint a legmenőbb fesztiválbelépők

… Mónika és Barbara gumicukor készleteit vagy a híres pogácsás- rántotthúsos szendvicseit az egyetemi büfében, amikért legszívesebben Michelin csillagot adtunk volna egy-egy hosszú nap közepén

… a negyedik emelet megmászását, amit életünk legjobb sporteredményei között tartunk számon

… az Európai civilizáció és identitás tantárgy teljesítését, amivel úgy éreztük, mintha Nobel-díjjal tüntettek volna ki bennünket.

… a kitelepüléseket, nyílt napokat, Edukáció Kiállításokat, amik többet értek, mint a legjobb céges csapatépítők… igen, a koránkeléssel, és a megszámlálhatatlan rendelt pizzával együtt

…újrakezdést, folytatást, esélyt, közösséget, tudást, élményt

…egy nagy, hangos családot, amelynek tagjai kiállnak egymásért és senkit nem hagynak egyedül  

Egy szívemnek nagyon kedves személy - még gólya koromban, a legelső tanítási napomon - azt mondta, hogy mi mind azért ülünk a Kodolányi padjaiban, mert tehetségesek vagyunk és érezzük magunkban azt a pluszt, ami képessé tesz bennünket arra, hogy helyt álljunk a választott pályán, szakmában és ami a legnagyobb akadályokon is át fog lendíteni minket, ehhez azonban szükséges lesz arra, hogy figyeljünk egymásra és tanuljunk a másiktól… röviden: hogy együtt valóra váltsuk.  

Akkor még nem hittem el. Most, három évvel később sem feltétlenül, de valami bizonyosságot nyert: megvan bennem is, ugyanúgy, mint az itt jelenlévők közül mindenkiben az az erő, ami segített végig menni az úton. Az úton, aminek még koránt sincs vége. Most csak annyi történik, hogy kiszállnak mellőlünk az oktatók, kezünkbe nyomják a jogosítványt, és innentől rajtunk áll, hogy merre megyünk tovább. Azt mondom, nyomjuk tövig a gázt és száguldjunk tovább a céljaink felé. Ha pedig valaki bezárná előttünk a jövőnk ajtaját… hát… törjük be az ajtót.