Berlin, a kultúrmetropolisz

2016. október. 26. Hangoskodó
Berlin, a kultúrmetropolisz

Erdős Áron – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évf.

"...olyan várost kell elképzelni, ami állandóan pulzál"

 „Berlin, a kultúrmetropolisz” címmel tartott előadást Dr. Kundi Viktória a KJF Budapesti Oktatási Központjában. A Magyar Földrajzi Társaság Turizmusföldrajzi Szakosztályának programján Berlin történelmi múltjába, értékeibe nyerhettünk betekintést. Dr. Kundi Viktóriával - aki 2005-ben turizmus szakon szerzett diplomát a KJF-en, majd 2009-ben tanárként tért vissza - a munkájáról beszélgettem. 

 

 „Berlin, a kultúrmetropolisz” címet adta az előadásának. Miért?

Mindenképpen olyan területet szerettem volna választani, ami a szívemhez közel áll, s most olyan városok állnak az előadásaim fókuszában, ahova idegenvezetőként eljárok.

A Magyar Földrajzi Társaság keretében szervezett Berlinhez kapcsolódó előadás most már a többedik, amit tartok. Németországról kulturális, illetve politikai okokból is sok szó esik hazánkban, emiatt is azt gondoltam, hogy aktuális témája lehet az előadásnak.

Ezek szerint ez is a célja  az előadásnak?

A fő cél az, hogy bemutassam, Berlin jelenleg milyen szerepet játszik Németországon belül. Ugyanakkor, erre kisebb hangsúlyt helyezek az előadásban, mert a fő vonulat az, hogy megnézzük a város világháború előtti időszakának történelmi múltját, hagyatékkultúráját, mi az, amit Berlin hozott magával, és amit a múltból átemelve a jelenkorban hasznosítani tud. Berlin az egyik olyan város a világon a néhány közül, mert elég kevés van ilyen, amely a történelmi hagyatékát abszolút elfogadja, és úgy tudja átültetni a mai modern világba, hogy abszolút mindenre - még a negatívra is - büszke lehet.

Milyen véleménnyel van Berlinről?

Először négy évvel ezelőtt voltam kinn tanítani Erasmus oktatói mobilitás keretein belül. Az volt az első alkalom, hogy Berlint felkereshettem, és akkor már magával ragadott a városnak az a nyitottsága, multikulturalitása, ami az egész város hangulatát meghatározza. Egy olyan várost kell elképzelni Berlinnel kapcsolatosan, ami állandóan pulzál, állandóan dinamikus. Rengeteg történelmi emléke van, amit nagyon jól tud hasznosítani, iszonyatosan sok kiállítás, múzeum található, ami a turisták és az ott élők számára egyaránt nagyon sok program lehetőséget kínál. A dinamizmust, a kultúra, a turizmus iránti érzékenységet jól mutatja, hogy  naponta mintegy másfélezer programot valósítanak meg. Én azt gondolom, hogy ez minden fiatal számára iszonyatosan komoly vonzerő, merthogy unatkozni ebben a városban nem lehet. Az is meghatározó személyes élményem, hogy mindig segítőkészek voltak a berliniek, akármilyen problémával szembesültem, gyorsan megoldódott. Idegenvezetőként gyakran visszajárok, és mindig azt tapasztalom, hogy nagyon nyitottak. Nem az érdekli őket, hogy ki honnan jön, ki milyen múlttal rendelkezik, kinek milyen a bőrszíne, a vallása, az identitása. Egyetlen egy dolog számít Berlinben: az ember ott hogyan viselkedik, mennyire próbál integrálódni abba a közösségbe.

Visszatérve az előadásra, milyen koncepció alapján próbálja érdekessé tenni Berlint?

Az első részben arra próbálok fókuszálni, milyen érdekességei vannak a városnak, amikről viszonylag keveset tudunk, vagy viszonylag kevesebbet hallottunk. Gondolok itt az építészeti érdekességektől kezdve a gasztrokulináris érdekességen át a kulturális hagyatékokra, amelyek valamilyen módon jellemzői a városnak.

Ezt  követően összegyűjtöttem azokat a nagyobb turisztikai attrakcióit, helyszíneit a városnak, amik a világháború előtti és utáni időszak következtében teljesen eltérő arcukat mutatják. Megpróbálom bemutatni, hogy egy hagyaték, ami a 20. század elejéig vagy a századelőn Berlint jellemezte, hogyan alakult át mára olyan magas minőségű kulturális kínálattá, ami – szerintem - nemcsak Európában egyedülálló, hanem világszinten is teljesen egyedinek tekinthető.

Ez az első ilyen jellegű előadása a Kodolányin vagy ez gyakori a főiskolai programok sorában?

A Kodolányi főiskola és a Magyar Földrajzi Társaság közösen szervezi ezt az előadássorozatot évek óta, és én igyekszem minden tanévben előadóként részt venni ebben. Egyébként tagja vagyok a Magyar Földrajzi Társaságnak, kodolányis oktatóként pedig úgy gondolom, hogy jó lehetőség a hallgatók számára, hogy egy-egy témát így is érdekessé tegyünk. Ezek az előadások az oktatási vonalat is meghatározhatják olyan értelemben, hogy a hallgatók ne csak az általános elméleti anyagokat hallják tőlünk az órán, és az is nagyon sokszor előfordul, hogy itt egy-egy téma felkelti az érdeklődésüket, és sokkal könnyebben választanak szakdolgozati témát. Az is fontos, hogy megszerettetünk velük egy várost, egy országot az előadások által, és ezeknek köszönhetően esetleg megnézik és tapasztalatra tesznek szert.

Milyen a visszajelzés a diákok felől?

Az eddigi előadásaim közül talán az Albániáról szóló előadás volt a hallgatóság számára a legérdekesebb. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy én ugyan jó pár éve járok Albániába, noha ez nem az a tipikus úti cél. Ez  messze nem az, amit az ember úgy kitalál, hogy „ akkor ugorjunk le a nyári időszakban egyet strandolni az albán tengerpartra!”. A mai napig is egy kicsit félve szokták kérdezni, hogy miért éppen Albániát választom. Viszont így tudok olyan információkat hozni a hallgatóság számára, ami teljesen újszerű. Néhány éve még útikönyv se nagyon volt Albániáról, úgyhogy azok a slide-ok, képek, információk, amik az előadáson elhangzottak, azt gondolom, mindenképpen nagyon egyediek voltak.

Milyen úti céljai, kutatási témái és előadástervei vannak a jövőt illetően?

Körvonalazódnak a terveim, egyik terület, amit mindenféleképpen szeretnék feldolgozni, az Bologna. Számomra egész különleges város, tekintve, hogy az egyetemek, a felsőoktatás egyik legjelentősebb európai központja. Számos olyan legendát és történetet ismerek idegenvezetőként, amiről általában a turisták nem hallottak, nem tudnak. Az idegenvezetők egyébként a helyiekkel való kommunikáció során nagyon sok információhoz jutnak, ezt felhasználva adódik témaként a felkutatott ismeretek feldolgozása. Sok helyre utazom, ötletekből nincs hiány, inkább az szokott problémát okozni, hogy mikor van idő ezt a viszonylag sok tudást, adatmennyiséget feldolgozni, előadásra összeállítani.

 

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat