Bangó Margit jubileumi koncertre készül

2022. január. 08. Mozaik
Bangó Margit jubileumi koncertre készül

Gáspár Tina Margit - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam


Dédunokájának adott interjút a világhírű előadóművész

 

Február 12-én lép legközelebb színpadra Bangó Margit világhírű énekesnő és zenekara. A pandémia miatt két éve halasztódik a 70. születésnapjára tervezett nagykoncert, és ezt a helyzetet drámaian befolyásolta, hogy a Kossuth-díjas művésznőt az elmúlt hónapokban kétszer is megoperálták. Most azonban elmondható, hogy Bangó Margit visszanyerte erejét és készül a Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő jubileumi koncertre.

Bangó Margit Vásárosnaményból indulva a világ legnagyobb színpadaira jutott el és hódított világszerte. Számomra ő nemcsak kiemelkedő tehetségű énekesnő, hiszen a rajongásig szeretett dédnagymamám is egyben. Köszönöm, hogy mesélt nekem az életéről.  

 

 

A mélyszegénységet, a nélkülözést csak az ismeri igazán, aki ebben nőt fel. Mesélnél arról, hogyan élted meg a gyermekkorodat?

A családommal Vásárosnaményban éltünk, nagyon szegény körülmények között. Egy aprócska házban laktunk nyolc testvéremmel, szüleinkkel és a nagyapámmal, így éltünk tizenegyen egy pici zsúfolt szobában. Édesapám cimbalmos volt egy Csipke nevű étteremben, és a zenéléssel kereste a mindennapi kenyérre valót. Édesanyám amellett, hogy nevelt minket, egy óvodában is dolgozott. Minden falatot és forintot a be kellett osztanunk a megélhetés érdekében. Télen -nyáron ugyanabban a lyukas kis cipőben jártam iskolába, új ruháink sosem voltak, mindig egymás levetett holmijaiban jártunk. Bizony volt olyan nap is, amikor ennivalóra sem jutott, sokszor voltam éhes. Nem válogattunk és nem is volt rá lehetőségünk, nekünk már a zsíros kenyér is égi mannának számított. Amikor egy szelet csokit kaptunk, elosztottuk annyi felé, ahányan voltunk. Ritkán került az asztalunkra hús, szegényes ételeket ettünk. Egész nap kint játszottunk az utcán vagy a Kraszna-parton. Amikor a testvéreimmel nagyobbak lettünk, segíteni akartunk a szüleinknek és mindannyian eljártunk dolgozni. Én már nyolcévesen jártam idősebb szomszédasszonyokhoz segédkezni, bevásárolni, a kertet rendbe tenni. De amilyen szegények voltunk, olyan boldogok is, talán olyan boldog nem is voltam az életben, mint akkoriban.

Mikor találkoztál a zenével?

A zene mindig is jelen volt az életemben, egészen kicsi koromtól kezdve. Anyám-apám felől zenész családból származom. Édesanyám rengeteget énekelt nekünk gyermekkorunkban, gyönyörű, kristálytiszta hangja volt, sok dalt tanultam tőle. A testvéreimnek szintén csoda hangjuk volt, a fiúk mind játszottak valamilyen hangszeren; hegedűn, gitáron, nagybőgőn, és hát meg volt a szólistájuk is személyemben, sokszor énekeltünk, zenéltünk együtt. Elsőáldozóként a templomban is énekeltem, én voltam a szólista.  Az iskolában nyolcéves koromban figyeltek fel rám, amikor meg nyertem az általuk rendezett ki mit tud versenyt.

Mikor indult el az utad a karrier felé, mi volt az első lépcsőfok a világot jelentő deszkákra?

Édesanyám titokban benevezett engem egy tehetségkutató versenyre Budapesten, amikor tizenhét éves voltam. A Magyar Rádiónak írt levelet, hogy van egy kislánya aki nagyon tehetséges, gyönyörű a hangja van. Vásárosnaményból vonattal értekeztem a rádió stúdiójába az egyetlen ünneplő ruhámban, hozzáteszem a jegyre is úgy gyűjtögette össze anyám a pénzt. Amikor eljött a meghallgatás napja, rendkívül izgultam, egy hang nem jött ki a torkomon. Amikor a stúdióban megláttam Boros Lajos világhírű prímást és cigányzenekarát, úgy éreztem óriási erőt kaptam tőlük, a biztatásukra elmúlt minden izgalmam, félelmem. A rádiófelvétel olyannyira jól sikerült, hogy utána jött is az értesítés, hogy szeretnének felvételeket készíteni velem. Így kerültem én be a köztudatba. Az idő teltével mindenki megismerte a vásárosnaményi kis roma lányt itthon és külföldön is. Hosszú évekig volt Brüsszelben is szerződésem és itthon szintén. A legkülönlegesebb helyekről kerestek meg, például Amerikából, Japánból, Kínából, Kanadából, Izraelből, Európa számos országából. Ezekben az országokban nem is értik nyelvünket, mégis mindenhol sírva fakadtak az emberek a műsor alatt. Körbe utaztam az egész világot, és mindenhol sikerült a kultúránkat népszerűsíteni.

Fiatalon bekerültél a művészvilágba. Hogyan fogadták a sugárzó tizenhat éves tehetséges fiatal lányt?

A leghíresebb énekesek, színészek - Kazal László, Kabos Laci, Latabár Kálmán, Rátonyi Róbert, Németh Marika, Feleki Kamill - imádtak engem és én viszont őket. Jól fogadott a művészvilág, de azért akadtak olyanok a szakmán belül, akik nem igazán örültek a sikeremnek. Konkurencia voltam számukra, amit éreztettek velem a viselkedésükkel. Nem barátkoztak velem, pedig én mérhetetlen nagy tisztelettel fordultam feléjük, és vártam volna a tanácsaikat, segítségüket. Többször előfordult a karrierem elején, hogy a közös előadásokat visszamondták, mert egy-két előadóművésznek a műfajomon belül nem tetszett a jelenlétem. Ezek után abba akartam hagyni az éneklést. Azonban Feleki Kamill bácsival volt egy fellépésem, ami után elpanaszoltam neki mindent. Ő csak ennyit mondott: “kis Bangókám, neked az isten adott tehetséget, és a tehetség olyan mit egy labda: vízre dobják, lenyomják, felbukkan.  Megint lenyomják és újra felbukkan, aztán a felszínen marad”. Megnyugtatott engem, tőle kaptam a legmeghatározóbb biztatást és erőt, hogy megmaradjak a szakmában.

Hogyan lett Szabóból Bangó Margit?

Szabó név nem volt elég ütős, és persze nem roma név volt, hiszen az apai Szabó nagyapám magyar volt. De engem ez nem zavart, viszont a Rádióban közölte velem Grabócz Miklós / zeneszerző, népdalgyűjtő, a Magyar Rádió népzenei és magyar nóta műsorainak negyed századon át szerkesztője, a népzenei osztály vezetője - a szerk./, hogy nem jól hangzik a Szabó Margit név. Azt mondta legyek Bangó, mert ez olyan jól hangzó, roma név.

A szüleid , a családod hogyan élték meg a sikereid?

Mindenki nagyon büszke volt rám, de édesanyám és édesapám legfőképpen. Amikor 1967-ben az első élő rádióadásban egy rádiófelvételen énekeltem, anyám összehívta az egész utcát, barátait, testvéreit és büszkélkedett nekik velem. Édesapám egy rendkívül jókedvű mosolygós ember volt, de akárhányszor meg hallott engem énekelni, annyiszor kezdett el sírni, zokogni. Emlékszem mikor az életem első autóját megvettem, első utam a szülőhelyem volt, édesanyámat vittem a piacra bevásárolni, az úton pedig büszkén köszöngetett ki az autóból a szomszédoknak. Sajnos édesanyám nagyon fiatalon hunyt el, mindössze ötvenkét évesen, így nem sokáig élhette meg a sikereimet. Én akkor huszonöt éves voltam.

Szerinted melyek a legfontosabb tulajdonságok, amelyek az énekesi pályán elengedhetetlenek?

A legfontosabb a megbízhatóság, kiszámíthatóság, az alázat és a hitelesség. Nem elég jól énekelni, hanem át kell tudni adni a közönségnek a zenében való érzéseket, a szomorúságot és a boldogságot egyaránt.

A tehetségednek és munkásságodnak köszönhetően rengeteg díjat kaptál. Melyikre vagy a legbüszkébb?

Megszámlálhatatlan díjat kaptam, mindegyikre nagyon büszke vagyok, és hatalmas becsben tartom valamennyit, ott díszelegnek a vitrinben. A szívem legkedvesebbje mégiscsak a Kossuth-díj, amit 2006-ban kaptam. Nagy büszkeségem a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Japán nagyművészek díja, Fonogram-díj, és végtelen büszkeséggel tölt el, hogy Magyarországon Hungarikum lettem. Ezek mellett büszkeséggel tölt el, hogy a szülővárosomban Vásárosnaményban díszpolgár is vagyok, a régi családi házunkból Bangó Margit Múzeumot nyitottak, ahová legkedvesebb tárgyaimat vittem el.

Az énekesi karriered mellett kipróbálhattad magad színésznőként is.

Két filmben is volt lehetőségem szerepelni, nagyon élveztem a forgatásokat és hálás vagyok, hogy ebben is kipróbálhattam magam. 1985-ben felkérést kaptam az Átok és szerelem című filmre, ahol Punka szerepét játszhattam. Majd 1999-ben a Chacho-rom filmben a Vajdáné szerepét kaptam. Mindkettő film a cigányság életét mutatta be.

Mit ad neked a színpad, a közönség szeretete és elismerése?

A színpad számomra a minden, ott érzem magamat leginkább önmagamnak, ha ott állok, mindig szárnyalok. Nekem nem számít, hogy az a színpad hol van, mert lehet ez egy kicsi étterem vagy a világ legnagyobb koncerthelyszíne, én ugyanolyan szeretetettel lépek a közönség elé. Egy dolog nagyon érdekes, hogy ezalatt a csekély ötvennégy év alatt, amit a szakmában töltöttem, minden fellépés előtt úgy izgulok, mint aki most először lép színpadra. A közönség szeretete és tisztelete éltet, és ad erőt a családom mellett.

Említetted a családodat, mesélnél pár szót róluk?

Hatalmas család a miénk. Mivel tizenhat éves voltam mikor a lányom megszületett, hamar megélhettem az unokáim születését. Akkoriban én voltam az ország legfiatalabb nagymamája harminckét évesen. Amiért még hálásabb vagyok az Istennek, hogy nevelhetem, szeretgethetem, a hat dédunokámat. Egy igazi tyúkanyó vagyok, aki imádja, ha gyermekei körülötte vannak. Az unokáimmal rendszeresen sütünk- főzünk, és minden héten összegyűlik a család a vacsoraasztalnál.

Nemcsak énekesnőként, hanem mint szakácsnő is bámulatosan tehetséges vagy. Kitől tanultad el a főzés fortélyait?

Édesanyámtól lestem el, hiszen gyermekkoromban ott sertepertéltem a konyhában mellette. A főzés az egyik szenvedélyem, ezért nagy büszkeséggel tölt el, hogy 2009-ben az év sztárszakácsa lettem. Írtam négy szakácskönyvet, amelyek a nemzetközi Gourmand World Cookbok Awards versenyen első helyen végeztek. Volt lehetőségem forgatni Amerika egyik leghíresebb csatornájával a CNN-nel, ahol Anthony Bourdain-nek, a híres amerikai séfnek főzhettem, aki azt mondta rólam :“legalább úgy főz ,mint ahogyan énekel”.

Mit üzennél és adnál át a mostani fiataloknak?

Fontos küldetésemnek érzem, hogy a mai fiatal generáció és remélem még jó néhány elkövetkezendő generáció ismerje és szeresse azokat a dalokat, örökzöldeket, magyar nótákat, amik értékek és hatalmas üzenetük van. Ne hagyják kihalni ezt a csodálatos kultúrát, zenét, értéket. Mert ez egyedülálló a világban, amire nagyon büszkének kell lennünk és tovább vinnünk.

Milyen a terveid vannak a közeljövőben?

Gőzerővel készülök a közelgő, a 70 éves nagykoncertemre, ami a Budapesti Papp László Sportarénában kerül megrendezésre 2022. február 12-én. Nagy munkám van és lesz is még benne, hiszen a régi örökzöld dalaimon kívül új, még soha nem hallott dalokat készítünk. Emellett pedig rengeteget próbálunk. A Jóisten visszaadta az egészségemet, és most utoljára egy ilyen gigakoncerttel szeretném meghálálni a közönségemnek azt a  mérhetetlen szeretetet, amelyet kaptam a pályám során. Hiszen ez az, ami éltet. A későbbiekben már csak kisebb fellépéseket szeretnék vállalni.

 

 

 

 

 

.

 

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat