Rakovács Regina – kommunikáció és médiatudomány szak, I. évfolyam
„…ami a létezésemmel együtt jár, azt megírom…”
Babérkoszorú-díj, József Attila-díj, Kodolányi, szépírói kurzus. Ezekkel a szavakkal lehet bemutatni Dr. Petőcz Andrást, aki közel negyven éve van jelen az irodalmi életben.Többmint negyven önálló kötet írója, költője. A Kodolányi János Főiskola tanára és a szépírói kurzus vezetője. Mozgalmas évnek ígérkezik számára az idei év is. Áprilisban mutatta be legújabb kötetét, Óbudai mágusképző címmel, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretein belül. Húsz évvel a József Attila-díj után 2017-ben Magyarország Babérkoszorúja-díjjal is kitüntették.
Milyen út vezetett az elismerés megszerzéséhez?
A Babérkoszorú-díj, bármilyen furcsán is hangzik, egy életmű díj. A Babérkoszorú-díj az irodalmi díj hierarchiában a József Attila-díj után és a Kossuth-díj alatt helyezkedik el. Általában azokat az írókat, költőket jutalmazzák Babérkoszorú-díjjal, akik mögött már igen komoly pálya áll. Ezzel a díjjal tulajdonképpen az életművüket ismerik el.
Milyen érzés volt átvenni a Babérkoszorú-díjat?
Nagyon jó érzés volt, fantasztikusan örültem neki. Az ember ilyenkor azt érzi, hogy mégis valaki odafigyel valaki arra, hogy mit is csinál a szakmában. Ez egy szakmai díj, nem politikai díj, habár minden díjra azt mondják, hogy az politikai díj is egyben, de én azt gondolom, ez tisztán szakmai díj, mert szakmai kuratórium dönt a díjazottakról. Ez az elismerés segít a további munkában is. A művészeti életben nem a díjakért dolgozunk,csak az ösztöndíjakra lehet pályázni. Az ilyen típusú díjakra, mint a József Attila-díj, a Babérkoszorú-díj mindig jelölik a szerzőket. Persze létezhetnek olyan szerzők, akik "finoman jelzik", hogy József Attila-díjat szeretnének, de pályázni nem lehet.
Mik azok a legfontosabb tulajdonságok, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki elismert íróvá váljon?
Nehéz kérdés. Az irodalom is egy szakma, ahogy a művészet általában egy szakma. Hogyha az ember kap egy szakmai díjat, akkor nyilvánvaló, hogy a szakmán belül ismerik el a munkásságát. Ez azt jelenti, hogy a szakmán belül a kollégák, akik szintén írók, irodalmárok, művészek elismerik azt a tevékenységet, amit én csinálok. Negyven éve vagyok a szakmában, - így szoktam mondani – negyven éve vagyok jelen az irodalom világában, az irodalmi életben. Dolgozni kell és ha olyan minőségű munkákat tesz le az ember az asztalra, amit a szakma elismer, akkor jöhetnek a kitüntetések.
A műveihez honnan nyeri az inspirációkat?
Az inspirációkat az életből, a mindennapokból nyerem. Azt szoktam mondani, hogy az életben dolgozom. Volt egy híres író, Ottlik Géza, aki egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy „A létezés szakmában dolgozom”, létezem és élek és ami a létezésemmel együtt jár azt megírom. Inspirációt rendkívül sok helyről lehet szerezni. Azt szokták mondani, hogy a versek hetven százaléka szerelmes vers. Nem tudok pontos statisztikát, de valóban nagyon sok szerelmes vers vagy szerelmi ihletésű vers születik az irodalomban. Nyilván, ha az ember ezt az érzést újból és újból megismeri, akkor születnek új művek, ami nem csak azért jó, mert az illető "múzsa" kap egy kéziratot, hanem a mű beépül az irodalom egészébe és így az életmű is gyarapodik. Inspirációt például a mindennapokból vagy akár a szerelemből is lehet nyerni.
A hallgatók hogyan reagáltak, amikor megtudták, hogy megkapta a Babérkoszorú-díjat?
A diákok nem reagáltak különösebben. A szépírói kurzusomra járók közül többen is gratuláltak, de sokan talán nem is tudják, hogy megkaptam ezt a jelentős kitüntetést. Egy keddi napon vettem át a díjat, és csak a következő héten hétfőn volt órám. Bejöttem, és ugyanúgy ment tovább minden, mint korábban.
A tanításban mi motiválja?
Ez egy alkati tulajdonság, hogy szeretem látni azt hogyha valaki fejlődik. Borzasztó jó érzés azt látni, hogy én elmondok bizonyos dolgokat, és ő annak mentén elkezd haladni, és egyszer csak jó dolgokat produkál. A szépírói kurzusomnál, ahogy Kodály Zoltán mondta: „Nincs rossz hallású gyerek”, én azt mondom, nincs olyan fiatal, akit ne lehetne olyan szinten megtanítani „verset írni”, hogy eljusson akár a publikációig. Én erre képes vagyok, már számtalanszor be is bizonyítottam diákoknál. Addig mutattam neki irányt, ameddig ő magától írt egy olyan verset, ami olyan szintű volt, hogy akár meg is jelenhetett egy folyóiratban.
Milyen visszajelzéseket kap a hallgatóktól?
Rendkívül pozitív dolog a hallgatókkal beszélgetni, találkozni. Fantasztikus látni a tiszta tekinteteket, látni, hogy vannak fiatal emberek, akik jönnek a világba, és elmondom nekik, hogy mit gondolok a világról, és érzem a visszajelzést. De ugyanakkor a hallgató tud nagyon érzékenyis lenni. Van, amikor jóindulattal mond neki valamit az ember, de ő esetleg ezt félreértelmezi. Tehát nagyon fontos egyfajta pedagógiai érzék. A hallgatóktól azt kapom, hogy egy kicsit megfiatalodom, a gondolkodásom is fiatalabbá válik, és a munkáimban is tudom hasznosítani, hogy fiatalok között vagyok, beszélgetek velük, látom, hogy hogyan reagálnak egy-egy dologra, és óhatatlanul is átveszek tőlük dolgokat. Nagyon sokat kapok a hallgatóktól. Azt szokták mondani, hogy akkor tanul a legjobban az ember, ha tanít. Fantasztikus, hogy tényleg így van, mert miközben beszélek, újból és újból, nem ugyanazokról, de még is hasonló dolgokról minden félévben vagy a szépírói kurzuson, aközben én újra fölfedezek dolgokat, és azokban a dolgokban új részleteket fedezek fel saját magamnak. Ez, azt hiszem, szellemileg mindenképpen karbantart.
