Andragógus-délután, sikerrel

2015. november. 16. Hangoskodó
Andragógus-délután, sikerrel

Geszterédi Ágnes - andragógia szak, I. évfolyam

Scherer Péter is eljött

Először került megrendezésre a Kodolányi János Főiskolán az andragógus szakdélután november 10-én, voltaképpen behelyettesítve a korábban szakestként szervezett programokat. A délután két órakor kezdődő eseményre szép számban eljöttek a hallgatók, és különböző előadásokkal igyekeztek bemutatni a szakma szépségeit, valamint segíteni egymást ismereteikkel, tapasztalataikkal. A hallgatói előadásokat vendégelőadók követték, akik számos példával igazolták az adragógusok munkájának szépségeit. A megnyitót Dr. Mócz Dóra tanszékvezető tartotta. 

Az első előadók a szeptemberben kezdett diákok voltak, akik a kapcsolatukat mutatták be az andragógiával. Következő előadóként a második évfolyam képviseletében Varzsik Dóra lépett a közönség elé, aki az andragógiát általánosságban mutatta be olyan formában, hogy elénk tárta a szakterületről összegyűjtött véleményeket, valamint azt is, hogy milyen munkaterületeken állhatunk helyt a szakkal. A harmadik előadást a végzős évfolyam háromfős csapata tartotta. Buzás Csilla, Bors Brigitta és Hufnágel Réka prezentációjában már megjelent a szakukkal való személyes kapcsolat, mivel ők már számos alkalommal megtapasztalhatták, hogy milyen is munkát és gyakorlatot végezni választott szakterületükön.

Széleskörű információt kaphattak a szakról azok az érdeklődők is, akik szimplán csak „betévedtek” a földszinti Kodolányi Klubban tartott előadásokra. Vendégelőadót is köszönhettünk a kodolányis programon,  Bajusz Zsuzsanna, a Bvs Software Technologies tulajdonosa, marketing vezetője Illés Nikolett harmadéves tanuló meghívására jött el. Előadásában taglalta a szakmánkhoz kapcsolódó tapasztalatait, tanácsadással szolgált, bemutatta munkásságát és nagyobb projektjeit. "

Az ARGO2 című filmet emelte ki, amelynek a londoni bemutatójáért és a közönségtalálkozó szervezéséért ő volt a felelős. Az Imperial College London egyetemi moziban két vetítést is láthatott a közönség. A jó hangulatról Árpa Attila a film producere és rendezője, Bodri (Scherer Péter), Tyson (Kiss József) valamint a női főszereplő Yumiko (Young-Shin Kim) gondoskodtak. A színészek megosztottak pár kulisszatitkot a forgatásról, veszélyes jelenetekről, elszakadt fürdőgatyáról, robbantásokról és a szinte végig kaszkadőr nélkül forgatott akciójelenetekről.

Az egyedülálló rendezvényről  az ötletgazdaés főszervező Bajusz Zsuzsanna elmondta:
„Egy anyák napi budapesti közönségtalálkozón vetettem fel az ötletet Attilának, akinek rögtön megtetszett az ötlet. Innentől aztán felgyorsultak az események és már azon kaptam magam, hogy skype-on egyeztetetek londoni barátnőmmel, Vikivel, aki a kinti szervezkedésért volt felelős. Még mindig hihetetlen, hogy megcsináltuk ezt az egészen különleges és egyedülálló bulit” /cseppek.hu/

Scherer Péter a közönséget is bevonta

Zsuzsanna részletesen beszélt a kisebb nagyobb buktatókról, kiemelte a jó csapat és a csapatmunka fontosságát és végül a sikerről és a filmben szereplő színészek munkájáról. Végül meglepetésvendégként a film egyik főszereplője, Scherer Péter is megjelent a teremben, s élvezetes előadásban mutatta be a Zsuzsával való közös projektet a saját szemszögéből. Az ismert színész beszélt még jelenlegi feladatairól,  színházi és filmes szerepeiről, rendezéseiről, majd a diákok felmerülő kérdéseire is válaszolt. A program végén arra is lehetőséget adott, hogy a hallgatók személyes kérdéseire válaszoljon. 

Elismerés a program szervezőinek, előadóinak; sok hasonló értékes, közösségteremtő  rendezvényt várunk a jövőben is.

 

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat