Jövőre veletek ugyanitt
Különleges péntek délután volt a mostani a Kodolányi János Főiskola Frangepán utcai oktatási központjában: a régebbi esztendők iránti nosztalgia és a jövőbetekintős jelen összeölelkezve teremtett önfeledt ünnepet. A többtízezres létszámú kodolányis öregdiákok kaptak meghívást és közülük sokan el is jöttek erre az április végi találkozóra. Ezzel meg is alakult a Kodolányi János Főiskola Alumni Szervezete, amelynek konkrétan megfogalmazott célja, hogy az intézmény egykori hallgatói az alma materhez való kötődés jegyében kapcsolatban maradjanak egymással, egykori iskolájukkal, részt vegyenek a főiskola tudományos, művészeti, üzleti és közösségi programjaiban.
Ezen a délutánon tehát megalakult a Kodolányi János Főiskola Alumni Szervezete, s ennek aktualitását mi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy a főiskola megalakulása óta immár huszonkétezer végzett hallgató számára biztos alap a kodolányis diploma. Másrészt az sem elhanyagolható tényező, hogy a Kodolányi János Főiskola előtt megnyílt az egyetemmé válás lehetősége. A főiskola 2016 szeptemberében benyújtja alkalmazott egyetemi pályázatát, amelynek alapját az akadémiai minőségi munka, a képzési programok sikeres akkreditációja, valamint a 2014-ben elfogadott hazai és nemzetközi minőségdíjjal kitüntetett felsőoktatás-pedagógia modell, az ún. „PIQ & Lead” képzési keretrendszer képezi.
Az alakuló ülés egyik fontos napirendi pontjaként megválasztották az alumni szervezet elnökségét, amely mandátum egy évre szól. Németh Maja a szervezet elnökeként vázolta a jövőbeli terveket, a szervezet érdemi tevékenységének legfontosabb alapköveit. Minden évben megrendezi az intézmény az alumni találkozót, de év közben is számos tudományos és egyéb programra hívják majd a régi kodolányisokat, gyerekeik számára pedig tandíjkedvezményt adnak, hangzott el többek között.
Dr. Szabó Péter rektor részletesen beszámolt a főiskolán történt előrelépésekről, nem rejtette véka alá a felsőoktatási törvény 2011-es módosítását követő útkeresés nehézségeit sem. Elmondta, a Kodolányi főiskola életében változást jelent, hogy Orosházán, az ottani oktatási központban az eddiginél jóval erőteljesebb nappali tagozatos létszámmal kívánnak jelen lenni szeptembertől. Kétségkívüli tény, hogy a Budapesti Oktatási Központ jelentősége továbbra is meghatározó marad, mondta el Dr. Szabó Péter, hozzátette; a népszerűnek számító művészeti képzés pedig Székesfehérváron találta meg a helyét. Elmondta továbbá, hogy Székesfehérváron továbbra is lesznek más szakokon is nappali képzések.
Izgalmas színfoltja volt a programnak, amikor Virágh Ildikó, a főiskola kommunikációs vezetője, a Kodolányisok Világa főszerkesztője bemutatta beszélgetésre meghívott vendégeit. A Sikeres kodolányisok című interjúkötet sorozat szerzője ezúttal Azurák Csabát, a TV2 szerkesztő-műsorvezetőjét, Nemes Tamást, a Docler Holding kommunikációs vezetőjét és a Külgazdasági és Kügyminisztériumban dolgozó Hossó Nikolettát, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 koordinációs vezetőjét faggatta pályájuk alakulásáról, sikereikről, a Kodolányiról vitt muníció szerepéről. Ez a program negyedévenként ismétlődik a jövőben újabb és újabb kodolányis diplomások részvételével.
A baráti és egyben ünnepi program a United együttes nagysikerű koncertjével zárult. Az együttes tagjai: Pély Barna, Mits Gergő és Romhányi Áron a Kodolányi főiskola művészeti tanszékének tanárai. A koncert méltán nevezhető az alumni-program csúcspontjának, az igényes zene ezúttal házhoz jött a kodolányisok népes tábora részére.
Jó volt veletek Öregdiákok, várjuk továbbra is érdeklődéseteket, sikereitekről szóló beszámolóitokat, az elvárással összeölelkező kívánság pedig a mi részünkről: jövőre veletek ugyanitt.
Kép és szöveg: v.i.