Dr. Simándi Irén
Nevezetes adás volt 1942. március 15-én
1848. március 15-ike a magyar ifjúság, a magyar nép ünnepe. Emlékét az évtizedek sem homályosították el. A hozzáfűzött tartalom, az ünneplés módja azonban változott. Új lehetőséget adott a Magyar Rádió, ami kilencven évvel ezelőtt 1925. december 1-jén kezdte meg adását. A történetével immár hat éve foglalkozó történész számára kézenfekvő, hogy e rendhagyó ünnepi köszöntő alkalmával a gondolatokat e gazdag forrásból merítse.
A korabeli média már a kezdetektől megemlékezett 1848. március 15-éről. Sajnos a rádióadásoknak csak a töredéke maradt meg 1925 és 1944 között.
Nevezetes adás volt 1942. március 15-én. A február közepén megalakult Magyar Történelmi Emlékbizottság nagy tüntetést szervezett e jeles napra. Tagjai: Bajcsy-Zsilinszy Endre, Bernáth Aurél, Darvas József, Illyés Gyula, Veres Péter és még sok más tudós, művész, író, politikus, akik azért alakították meg a bizottságot, hogy e nehéz időkben „hazafiasságra és nemzeti öntudatra neveljék a népet”. A műsorban a nap folyamán a - rádió szerint- a Petőfi szobornál az ipari munkásság és a parasztság nevében koszorúkat helyeztek el. Hangoztatták: „Ígérjük neked, Petőfi Sándor, hogy hűek leszünk hozzád és kitartunk eszméid mellett.” A rádió a függetlenségről, az igaz hazafiságról beszélt. Ez hangzott el abban a „Dokumentumjátékban” amelynek írója Zolnay Vilmos nyelvész volt.
A nap eseményeire emlékezve Táncsics Mihály kiszabadítását is megemlítette a rádió. „Táncsics Mihály a munkások és parasztok írója volt. Meggyőződéséért sokat szenvedett […] hosszan raboskodott: először 1848 forradalmi népe szabadította ki börtönéből, az a forradalom verte le láncait, amely szabadságot és függetlenséget követelt az országnak, a magyar népnek…” Az elhangzott adás idején 1942-ben a rádió vezérigazgatója Náray Antal vezérkari tiszt, a már elhunyt Teleki Pál közvetlen munkatársa volt.
A második világháború után 1945. május 1-jén újrainduló Magyar Rádió irattárában már több iratanyagot találunk az 1848-as megemlékezésekről. Ezekből válogattunk egy rövid ízelítőt.
A rádió már az 1947. február 20-án este 19 órakor elhangzott „Az Ifjúság hangja” című adásában készült a közelgő ünnepre. A műsor készítője kiemelte, hogy „nekünk, fiataloknak, március 15-e már kisgyermek korunktól kezdve különös napnak számított. Nagyapáink sokat meséltek Kossuthról, Petőfiről, a jobbágyok nehéz sorsáról és felszabadításukról. Gyakran hallottunk tőlük a nagy csatákról, Bem apóról, a népfölkelőkről. Csillogó szemekkel néztük a szoba falán Kossuth apánk képét és a többi elsárgult lapot 1848 hőseiről.”
„1848-ban a ’magyar’ szó a világ népei előtt a ’szabadságharcos’ szóval volt egyenlő. A nagy forradalomnak és szabadságharcnak nemcsak nemzeti, de nagy európai jelentősége is volt. Népünk akkor együtt haladt a szabadságukért küzdő európai népekkel.”
Majd folytatta: „Az európai forradalmak hatására azonban március 15-én az ifjúság vezetésével megmozdult a pesti nép. Csak a dicsőséges pesti forradalomtól megijedve fogadja el a pesti ifjúság 12 pontját a pozsonyi országgyűlés és szentesíti azokat a forradalomtól szorongatott császár” – emelte ki a műsor készítője, Várhegyi György.
1948-ban a rádió egyik kiemelt feladatának tekintette az 1848–49-es forradalom és szabadságharc centenáriumának megünneplését, amelyre valamennyi párt és szervezet készült. Schöpflin Gyula a rádió egykori műsorigazgatója iratai között megtalálható az irányelveket tartalmazó brosúra, amelyekben az ünnep ideológiai, politikai tartalmát határozták meg.
Az Irányelvek élén szerepelt, hogy a „történeti megemlékezést szervesen össze kell kapcsolni a nemzet mai feladataival”. […] A „dicső hagyományok életre keltésével mozgósítsuk a népet a mai, nem kevésbé nagy feladatok megoldására. 48-nak úgy kell szerepelnie, mint a magyar népi demokrácia előfutárának…” Az 1848-as forradalom és szabadságharc, fő törekvése a jobbágy-felszabadítás és a nemzeti függetlenség megteremtése volt. A haladó európai demokratikus mozgalom szerves részeként jelentkezett. Az értékeléshez hozzátették: „Kossuth politikája volt a helyes, Széchenyi, Deák, Batthyány, a 48-as békepárt és Görgey politikájával szemben.” Az irányelvekben ugyanakkor hangsúlyozták a radikális Petőfi, a márciusi ifjak és a parasztság vezetőjének, Táncsicsnak a szerepét is. A bukás egyik fő oka a korabeli retorika szerint „a magyar nagybirokos arisztokrácia nemzetárulása volt”. A szabadságharc tragédiáját a nemzetiségek szembefordulása is okozta. A nemzeti jogokért harcoló horvátok, szerbek, szlovákok, románok vezetőiktől megtévesztve a bécsi udvarral fogtak össze. A magyarok viszont „a jobbágy-felszabadítás szűkkeblű végrehajtásával nem tudták megnyerni a magyar szabadságharc szövetségeseiként a nemzetiségi jobbágytömegeket”.
A centenáriumi irányelvek nagy hangsúlyt helyeztek 1848 más időszerű tanulságaira is. Az ünnepre emlékezve kiemelték, hogy a nemzeti szabadság és a szociális felemelkedés csak együtt lehet sikeres. Az 1945 utáni földreform, a nagytőke visszaszorítása, a gyárak, a bankok államosítása ezt szolgálta. 1848 tanulsága - az irányelvek szerint-, hogy le kell számolni a belső ellenséggel. Szövetséget kell kötni a szomszéd demokratikus népekkel. „Az orosz cárizmus helyébe, mely 48-ban a feudális reakció főereje volt, a Szovjetunió lépett, mely a haladó emberiség élcsapata, a demokratikus fejlődés és a nemzeti függetlenség legbiztosabb támasza.” A rádió ebben a stílusban emlékezett meg az ünnepről a Rákosi-korszakban. Annál is inkább, mert 1948 végétől már a Magyar Dolgozók Pártja Agitációs és Propaganda Bizottsága irányította.
1954-ben a Nagy Imre kormány március 15-i megemlékezésében a történelmi események és helyszínek bemutatására helyeződött a hangsúlyt. Fekete Sándor író „1848. március 15-i forradalom Pesten” című, 1954. március 12-én este elhangzott írásának bevezető soraiban hangsúlyozta: „Csak olyan történelmi események, olyan eszmék válthatják ki évtizedek, századok múlva is egy egész nép tiszteletét, hálás megemlékezését, amelyek ma is példát tudnak adni millióknak. Március 15-e ilyen esemény, ilyen eszme, eleven történelmi erő, amelyet nem halványíthat el az idők múlása.”
1956-ban a forradalom kezdetén a magyar ifjúság 1848 eszméihez híven követelte a függetlenséget és a szabadságot.
A Kádár-korszakban a rádió archívumából többször is elővették az 1942. március 15-én elhangzott, már ismertetett „Dokumentumjátékot”, így 1965. március 15-én este, 1972. március 14-én délután.
Az 1970-es évektől a március 15-i ünnepségeken az 1942-es „Dokumentumjáték” mondanivalóján túl a fiatalok önálló gondolatokat fogalmazhattak meg, amelyekben egyre gyakrabban bírálták a rendszer – igaz, nem a rádióban. E szónoklatok a Petőfi- és Bem szobornál, a Batthyány-örökmécsesnél szervezett „ellenünnepségeken” hangoztak el, nem ritkán kiváltva a rendőri atrocitásokat is.
Ma már tudjuk, hogy ezek a megmozdulások a rendszerváltás előszelei voltak. Egy rendszerváltásé, amely magában hordozta az új, demokratikus, független és európai Magyarország ígéretét. Történelmünk azonban nem teszi könnyűvé számunkra sem mindezek megvalósítását.
/Az ünnepi beszéd a Kodolányi János Főiskola március 15-i megemlékezésén, Székesfehérváron hangzott el./
