A Lear király Székesfehérváron

Cikk dátuma 2014. április. 04. | Szépírók
A Lear király Székesfehérváron

Szele Bálint

Isten veled király!

Szürke emberek keresik helyüket a szürke színpadon. Ijedten szaladgálnak, láthatóan nem érdekli őket a külvilág. Nyomasztó a csend, érezhető a feszültség: itt valami fontos dolog fog történni. Így kezdődik a Lear király legújabb székesfehérvári előadása, láthatóvá téve azt, amire a drámaszöveg csak verbális eszközökkel utalhat: Lear országa, az az erőskezű politikai rendszer, melyet egy egykoron hatalmas király épített fel, a végéhez közeledik. 

Shakespeare – a tőle megszokott komikus betoldással oldva a feszültséget – erre utal a nyitójelenetben akkor is, amikor az amúgy feddhetetlen Gloster bevallja: Edmund bizony balkézről való zabigyerek. A katonás fegyelem és rend épp felbomlani készül; az önnön gőgjétől és hatalmától megrészegült király a dráma legelején elköveti a végzetes mesebeli hibát, amely a darab végén a tragédiához vezet. A Lear király Shakespeare talán legkomorabb, legkönyörtelenebb tragédiája: kérlelhetetlenül halad a tragikus vég felé, és a mű végén a büntetés az ártatlanokat is elsodorja. „Shakespeare-nek nincs még egy tragédiája, amely végig ezen a hőfokon izzana, ahol ennyi szélsőséges tett és indulat zűrzavarából olvadna egységgé a tragikus légkör és cselekmény” – írta Kéry László Shakespeare tragédiái című könyvében.

A Bagó Bertalan rendezte új Lear nyitójelenete több értelmezési lehetőséget is azonnal megnyit. Hagyományosan az az értelmezés elfogadott, hogy Lear az őt ért megaláztatások következtében őrül meg; Cserhalmi György alakításában az egocentrikus hatalmi őrjöngés tünetei már a legelső jelenetben utalnak arra, hogy az öreg király nem képes többé az értelmes, józan gondolkodásra. Hiszen két hazug lányának és vejeinek egész birodalmat ad át, miközben Cordeliát, aki tényleg szereti őt, száműzi és megalázza. Cserhalmi Learje már a nyitójelenetben őrjöng, személyisége is meghasonlik, amikor lányával együtt önjelölt felettes énjét, a lelkiismerete nevében szóló bizalmasát, Kentet is száműzi (itt mondja Kent: Isten veled király!, s ezzel nem búcsúzik, hanem Lear királyi mivoltának elvesztését szögezi le). Lear hibát hibára halmoz, láthatóan képtelen már az uralkodásra, mégis ő a jog szerinti király, s ha egy uralkodó önként lemond a hatalmáról és az országáról, az Shakespeare szemében végzetes hiba: buknia kell.

A hatalom fokozatos elvesztését a rendező erőteljes szimbólumokkal jeleníti meg. A Gonerilt játszó Radnay Csilla a király távozása után azonnal undorodva vágja a földhöz szürke kosztümjét, s Regan (Varga Gabriella) is láthatóan jobban szeret bordóban pompázni. A Vereckei Rita tervezte oldalsó, szalagfüggönyszerű textilfalak egy-egy darabjának mélybe hullása szintén a Lear által felépített hatalom fokozatos leomlását jelképezi. A Lear király az érzelmi-lélektani dráma mellett örök érvényű társadalmi látlelet is. A darabban a régi, lovagias, középkori világot az öregek – Lear, Kent, Gloster – képviselik, akiknek szembe kell nézniük a kíméletlenül hatalomra törő machiavellisták gyülekezetével. Nagyszerű dramaturgiai megoldás, ahogy az idősebbek Vörösmarty Mihály Szabó Lőrinc által javított patinás sorait, míg a fiatalok Nádasdy Ádám XXI. századi modern Lear-szövegét szavalják. A megosztottság a Learben már össztársadalmi szintű; a magányos törtetőket felvonultató Macbeth vagy III. Richárd után a Lear király az első olyan Shakespeare-dráma, amelyben a machiavellisták nem magányos egyénként jelennek meg, hanem egész tábort alkotnak, és amúgy is félelmetes erejüket ezáltal megnövelik. Mindezt a székesfehérvári rendezés a nyelvi különbségek mellett a Lear-i szürke-katonai fegyelem, a szürke bábu-szobrok és a lányok csillogó, harsány, zenés-bulizós világa közötti különbség érzékletes bemutatásával hangsúlyozza. Eleinte nem erkölcstelen ez az új világ, de lényegét tekintve más, s ahogy Lear egyre tisztábban lát, úgy teríti be a fiatalokat az erkölcstelenség mocska.

A két nagyobb lány Lear nagy döntése után azonnal szövetségre lép, és – az igazat megvallva – pontosan ismerik fel a helyzetet, apjuk bizonytalanságát, meggondolatlanságát. Eleinte félszegen, majd egyre határozottabban utasítják el apjukat. A lányok és Lear első dialógusainál éreztem némi bizonytalanságot a két színésznő szerepalakításában; nehezen tudtam eldönteni, hogy kezdeti ijedtségük valódi, vagy színészi teljesítmény, az összhatás szempontjából ez azonban nem lényeges. A lányok jelenetét azonnal folytatja Edmund (jó, ha tudjuk, hogy Shakespeare nem osztotta szét jelenetekre a drámáit, ez az utókor műve, Shakespeare-nél folyamatos volt a darabok bemutatása), aki szintén aljas terveket dédelget bátyja ellen. A Makranczi Zalán alakította Edmund olyan, mint egy kaméleon: ha kell, harsány, ha kell, manipulatív, tud lenni könnyű playboy és kemény katona is, mégis minden helyzetben a sunyiságot, az erkölcsi normák teljes semmibe vételének lehetőségeit helyezi az előtérbe.

A dráma során a gőgös, zsarnoki Lear eljut a dolgok valódi természetének felismeréséhez, amitől tébolya előtt és despotikus vakságában mindig reménytelenül távol volt. Az őrületté fokozódott szenvedés fölkelti benne a részvétet nyomorúságának társa, a szegény bolond iránt, s fölnyitja szemét a társadalmi igazságtalanság általános tényére – írta Kéry László. Összeomlása előtt Lear különb és bölcsebb ember lesz, mint azelőtt volt; az emberi egyéniségnek ez a felemelkedése páratlan a Shakespeare-hősök között, s a színdarabnak is fontos eleme kell legyen, hogy a kiindulópontként szolgáló végzetes hiba és a végső tragédia között ne csak Edmund mesterkedése, de Lear emberi fejlődése is kellő hangsúlyt kapjon. A fehérvári előadásban nagyszerű csapatot alkot az Edmundhoz hasonlóan folyton szerepeket játszani kényszerülő Edgar (Krisztik Csaba), aki gond nélkül válik részeges és hiszékeny ifjúból ruhátlan koldussá, parasztlegénnyé és bajvívó hőssé; a száműzött, álruhát viselő Kent (Derzsi János); maga Lear, aki beülve az élet iskolájába, folyamatosan tanul; és a Bohóc (a Cordeliát is játszó Földes Eszter), aki a halkszavú, csendes Cordelia-szerep mellé, melyben nehéz maradandót alakítani, kiválóan eljátszotta az Ahogy tetszikben és a Hamlet sírásójában már megjelenő, de itt már tökéletes, kifejlett alakjában elénk álló bölcs shakespeare-i bolondot. Az őrület poklát megjáró Lear velük együtt maga is átéli a szegények, elnyomottak nyomorúságát, s ironikus fordulat, hogy a drámában az elűzöttek, a megalázottak segítik megváltáshoz kivetetté vált kivetőiket.

A végig teljes odaadással játszó Cserhalmi György Learje lányaival szemben eleinte tartja tekintélyét és kompromisszumokat nem ismerő uralkodóként próbál viselkedni, lányai összeesküvése azonban fokozatosan felőrli, s a hatalmi őrjöngést előbb a viharjelenetben az Athéni Timon-i dühkitörések, majd az erkölcsi példázatok váltják fel, ezek olvadnak szét a darab végére inkoherens, őrült beszéddé. A viharban álló, őrjöngő Lear végez magában az emberiséggel, leveti emberi ruháit, majd el is ismeri: „szétbomlik az agyam.” A darab egyik csúcspontja, amikor a már őrült Lear Gloster „bírájaként” megfogalmazza a képmutató, erkölcsösnek látszani kívánó, ám romlott és szervilis emberiség kritikáját: „a kutyát is tiszteljük, ha hivatalból jár el”, vagy „vond be a bűnt arannyal – és a jog lándzsája e páncélon széttörik”.

Tragikus mellékszereplője a darabnak a mindenkinek szolgálni kívánó, hűséges Gloster, akit talán legjobban sújt a sorsa: egyik fia lázad ellene, majd saját vendége, Cornwall (Sághy Tamás) vakítja meg, a darab modernizált miliőjének megfelelően egy biliárddákóval. (A shakespeare-i darab örökérvényű mondanivalója ebben a modernizált környezetben is érvényesül, ám e modernizáló rendezői koncepciók mindig szembe találják magukat azzal a problémával, hogy Shakespeare-nél szinte minden darabban kardvívással döntenek valamiről, és nagyon anakronisztikusnak hat a zöld biliárdasztal mellett vagy a modern hadsereggel megvívott csata után kardozni. Sokkal izgalmasabb volt viszont a viharjelenet után a fenyéren kunyhó helyett egy autóroncsot találni.) Nem csak e végletekig kegyetlen jelenetben, de a darab egészében félelmetesen jól játszik Gáspár Sándor, aki a hű és hiszékeny régimódi alattvalóból válik a király sorsán osztozó nyomorékká. Ilyen az új világ: aki a régi király mellé áll, mindent elveszít.

 

Az új rend képviselői is haladnak a maguk útján. A nagyobb lányok kezdetben félszeg és manipulatív apaellenessége egyre magabiztosabb nőiséggé válik (Lady Macbeth juthat az eszünkbe): Goneril és Regan tűsarkús–szoknyás nővé, majd Goneril, a megfontolt Albany herceget „puhának” nevezve, szexi szoknyáját szűk, zöld nadrágra cseréli és átveszi a férfiszerepet. Talán az új hatalom útkereséseit példázva előadásban a „rossz” oldal képviselői a csatajelenet előtt egy bizarr és hátborzongató integetéses jelenet szereplőivé válnak: a háttérben, egyszerre, ritmusosan integetnek hosszú perceken keresztül. Őszintén bevallom, nem tudtam megfejteni ezt az integetést: talán a robottá váló, automatikusan cselevő embert, a néppel kapcsolatot tartani kívánó, integető diktátort, vagy a hadműveleteket irányító hadvezért pillanthattuk meg.

A csatajelenetben részt vesz a mindvégig kiváló alakítást nyújtó Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar. A zenekar tagjai szürke katonai ruhában folyamatosan a színpadon vannak, zenei motívumaik átívelnek a darabon, mozgásukkal hozzájárulnak a színpadi cselekvéshez, miközben hangeffektekkel, dinamikai váltásokkal biztosítják a hangulati elemeket. A zenekar színpadra helyezése korántsem új ötlet, de ebben a rendezői koncepcióban feltétlenül újszerű és tökéletes része a drámai cselekménynek: eleinte Lear kísérőit játsszák, majd a színpadkép részévé oldódnak. Hasonló szerepet játszanak a mindenütt ott lévő, hol igazi, hol kivetített szürke, bábuszerű szobrok, melyek régi mozgalmi szobrok mozdulatait idézik fel az M.C. Escher holland festőt idéző arctalan és egyforma emberi alakokban. A szürke szobrok Lear korábbi hatalmát idézik, nem véletlen, hogy a végső csatajelenetben a szobrok is ott vannak, s a vesztesekkel együtt ők is buknak: a halott emberek között a halott szobrok is ott fekszenek a csatamezőn.

A darab vége maga a káosz, ahol jó és rossz sorsa egyaránt a halál; csak a félszeg, fallabdázó, golfozó arisztokrata, Albany (Egyed Attila) marad életben, aki a nehéz helyzetben mégiscsak képes az állhatatos vezetésre, és Edgar Gloster, aki hirtelen felnőve a darab végső sorait szavalja. Shakespeare kegyetlen: itt már nincs megmentő herceg, Fortinbras vagy VII. Henrik: a megmaradt élők az ürességben kezdik el új életüket. Az előadásban ekkor minden maradék fal és lepel lehull: a nézők egy vakító reflektor fényében szembesülnek a jövővel.

Nagyon örülök annak, hogy a Lear király most méltó előadást kapott Fehérváron. A Pécsi Nemzeti Színház 1965-ös és a Nemzeti Színház 1975-ös vendégjátékára talán már az idősebbek sem emlékeznek; a veszprémi Petőfi Színház 1994-es fellépése pedig az akkori kritikák szerint inkább egy gyenge társulat félresikerült próbálkozása volt. Saját társulattal, saját előadásban ez a Vörösmarty Színház első Learje, s erre csak annyit mondhatunk: soha rosszabbat.

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat