A fiatalokhoz közel áll az abszurd humor

Cikk dátuma 2021. február. 25. | Mozaik

Lenti Barnabás - kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam


Besenyő az internetben parádézik


Laár András megélhetését is egyre jobban megnehezíti a pandémia; míg a nyár folyamán még felléphetett a L’art pour l’art Társulattal, a második hullám indulásával ez a lehetőség is megszűnt. „Ez nagyon komolyan, érzékenyen érintett. Láttam, hogy nem fogok tudni megélni.” – mondta el közelmúltban egy televízióban.

 

Mivel Laár a művészet mellett buddhista pap is, így ebben a témában tartotta első internetes előadásait, majd többalkalmas asztrológia és tarot kártya kurzust is indított, emellett szabadidejében egyre többet foglalkozik a festészettel is.

„Kulturális házibuli Besenyővel az internetben!” című előadására a most hatvanöt éves művész vadonatúj, eddig sehol nem látott monológokkal és versekkel készül. Tévés nyilatkozatában azt is elmondta, hogy most nőtt hozzá igazán Besenyő karakteréhez, most lett egyidős vele.

Arra a kérdésemre, hogy hogyan tudja ennyi év után is megszólítani a fiatalabb korosztályt is, azt válaszolta, hogy a fiatalok szeretik, ha eredeti és szellemes műsorokat nézhetnek. Az abszurd humor közel áll a lelkükhöz, hiszen nagyon hasonlít az iskolai marháskodáshoz, amit egymás között amúgy is művelnek.

„A mostani helyzetben az lehet a nehéz a fiatalok számára, hogy nincs szellemi kapaszkodó. Az eszmék devalválódtak, az ideológiák ködösek, az egész világ zavaros, nem lehet semmit követni. Hogy találják meg a maguk helyét?” – veti fel a kérdést a művész.

A válság mellett Laár természetesen igyekszik a vírushelyzet pozitív oldalát nézni. „Nagyon sok jó származik abból, hogy az ember sokat lehet önmagával.” –nyilatkozta.

Az új est február 26-án este debütál az online térben és március 2-ig érhető el. További információ a www.besenyopista.hu oldalon érhető el.

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.
Telefon: (1) 238 9327

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
Telefon: (22) 543-400
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat