21. századi népvándorlásról a szabadegyetemen

2016. március. 08. KáVé
21. századi népvándorlásról a szabadegyetemen

Nemzetközi vándorlás, migráció

„A nemzetközi vándorlás társadalmi beágyazottsága” című előadással vette kezdetét a 2015/2016 II. félévének szabadegyetemi programsorozata. Dr. Koudela Pál szociológus, a Kodolányi János Főiskola Nemzetközi Tanulmányok és Történelem Intézeti Tanszékének főiskolai tanára egy napjainkban megkerülhetetlen témát járt körbe, amelyet az elmúlt évben Magyarországon is volt lehetőségünk testközelből megtapasztalni. Ez a témakör kicsit olyan, mint a foci vagy a politika: mindenki bennfentesnek, hozzáértőnek érzi magát, mondta bevezetésként az előadó, hozzátéve, 2001. szeptember 11-ei események óta a világ jelentős részén biztonságpolitikai kérdésnek számít a kérdéskör. 

A nemzetközi migránsok becsült száma (az Egyesült Nemzetek Szervezetének adatai alapján) 1980-ban 103 millió főt jelentett, míg ez az érték három évtized elteltével, 2010-ben 220 millió főre növekedett. Egy adott országból való kivándorlásnak ezernyi oka lehet: jobb életkörülményekbe vetett remény, jobb megélhetési lehetőség vagy éppen a háború elől való menekülés. Utóbbi kategória a nemzetközi migránsok számának töredékrészét jelenti. A kivándorlás értelemszerűen az esetek túlnyomó részében a fejletlen országokból a fejlett országok felé irányul. Ennek igen komoly koncentrálódási vonzata is van, hiszen a migráció hozzávetőlegesen 60%-a mindössze harminc fejlett országban összpontosul, ahol viszont az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) nagyjából 39000 dollár szemben a körülbelül 170 kevésbé fejlett vagy fejletlen ország 3300 dolláros értékével.

A nemzetközi vándorlás során gyakran családegyesítésre kerül sor. Először a család némely tagja vándorol ki egy másik országba, majd, amikor feltérképezte a lehetőségeket, munkát, lakóhelyet szerzett magának, hozzátartozói is csatlakoznak hozzá. Bizonyos értelemben, amikor valaki „szerencsét próbál” és letelepszik egy külföldi országban, annak van egy referencia-jellege is, hiszen az otthon maradt ismerős, honfitárs joggal gondolhatja magában, ha neki sikerült, nekem miért ne.

Természetesen nem lehet megkerülni a kérdéskör itthoni vonatkozásait sem. A magyarországi helyzetről tükörstatisztikák, illetve hazai statisztikai adatok alapján el lehet mondani, hogy hazánk 2004-es Európai Unióhoz való csatlakozását követően a Magyarországról kivándorló magyar állampolgárok száma (akik jelentős része európai országokba érkezik) robusztus mértéket öltött, pár év alatt a többszörösére nőtt. Ez kétségkívül komoly problémákat von maga után. Az Európai Unión belül sem csak Magyarországon jelent komoly problémát a kivándorlás kérdésköre, amely egyébként jelentős mértékben elmélyíti a lakosság drasztikus fogyásának önmagában is égető problémáját.

A fejlett országok, köztük Európa államai is a termékenységi ráta alapján igen komoly problémákkal küzdenek. Míg Európa országainak jelentős részében a teljes termékenységi arányszám a középtávú fennmaradáshoz szükséges 2,1-es szintet sem éri el (rengeteg helyen ettől jóval el is marad az érték), addig a fejletlen országokban ez több helyen hét körüli értéket is elér. Az ENSZ számításai szerint 2200-ra Európa lakosságának a világ népességéhez viszonyított aránya a jelenlegi 12%-ról 6,5%-ra csökkenhet.

A 2015/2016 II. félévben a szabadegyetemi programsorozat Székesfehérváron és Budapesten öt-öt alkalmat foglal magába összesen. Aki Koudela Páléhoz hasonló, színvonalas előadásokon szeretne részt venni, mindenképpen megéri ellátogatnia a szabadegyetem következő programjaira. Legközelebb március 23-án Székesfehérváron Ö. Kovács József, egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, tudományos tanácsadója tart előadást A paraszti társadalom felszámolása a kommunista diktatúrában 1945-1956 között címmel, majd Budapesten április 13-án Dr. N. Kovács Tímea, a KJF főiskolai tanárának Black or White? A kulturális idegenség (média)reprezentációja című előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

Komjáthy András

 

Kodolányi János Egyetem

Kodolányi János Egyetem
Cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.
Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat