„Semmi sincs véletlenül a színházban sem”

Először hangmérnökként kezdett dolgozni a Madách Színházban. Mi motiválta, hogy ezzel, majd később a rendezéssel kezdjen el foglalkozni?

Egy fiatal fiú gyereknek a hangtechnika, a diszkózás izgalmas. Ezek után beülni a keverőpult mögé Macskák című musicalre nagyon nagy kihívás volt huszonegy évesen. Még cikkek is születtek, hogy én voltam a legfiatalabb hangmérnök. Akkor egy hanglemezt megcsinálni nagy feladat volt, ma már ott tart a technika, hogy ez egyáltalán nem nagy dolog. Három-négy év után viszont elfogyott ebből az izgalom; jött egyik darab a másik után, nagyjából ugyanazzal a feladattal, és úgy gondoltam, hogy ennél többet is tudok. Elkezdtem más irányba keresgélni. Közben a vendéglátóiparban kezdtem tevékenykedni, ami elég jó anyagi alapot teremtett az élet további részére, de közben azt gondoltam, hogy meg tudok csinálni egy játékfilmet, és huszonvalahány évesen a madáchos kapcsolataimat használva csináltam egy játékfilmet, az a címe, hogy Céltalan célok. Ez a Szív Tv-n futott.

                                                                      *******

A Céltalan célok után Galambos Zoltán megrendezte a Próba, szerelem című tizenkét részes sorozatot, amely ugyancsak a Szív tv-n futott. Közben Meskó Zsolttal elkezdett rendezvényszervezéssel foglalkozni. Ott megismerkedett Pálfi Györggyel, akinek később a producere lett, és olyan produkciókon dolgoztak együtt, mint a Hukkle és Taxidermia. Ezután a Színművészeti egyetemen végzős egyetemistákkal forgatott vizsgafilmeket és egyéb játékfilmeket.

                                                                        ******

Honnan jött a saját színház alapításának ötlete?

Mielőtt a színházat megalapítottam, volt egy pillanat egy filmforgatáson, ahol egy vizsgafilmet forgattunk, és én nagyon rosszul éreztem magamat, mindenki nyűgös volt, hisztizett, és ott eldöntöttem, hogy soha többet nem csinálok meg olyat, amihez nincs kedvem és nem dolgozom olyanokkal, akikkel nem szeretnék. A színházamban meg tudom válogatni a kollégáimat.

Miért pont vándorszínház?

A harmincas éveimben jött egy lyuk az életemben, amikor nem tudtam, hogy mit tegyek. Aztán eszembe jutott, hogy a Madách Színházzal néha elmentünk tájelőadásokra, amiket én nagyon szerettem. Rendkívül izgalmas volt elutazni egész napra, és egy semmilyen művelődési házban csodát tenni este hétre. Úgy gondoltam, mi lenne, ha csinálnék egy darabot, amit elkezdünk az országban vinni. Először más színház levett darabjait akartam befogadni, de végül csináltam egy saját darabot. Ez a Mezítláb a parkban volt 2004-ben, és szintén a madáchos kapcsolataim miatt elég könnyen meg tudtam nyerni Pécsi Ildikót, Koncz Gábort, Pikali Gerdát és Kautzky Armandot akik nagyon sokat segítettek a darab színvonalas elindításában. A Mezítláb a parkban tizenkilenc évig a színház zászlóshajója volt, majdnem háromszázszor játszottuk.

Ennek sikerére megcsináltuk a Teaház az augusztusi holdhoz című előadást, ami nekem szerelmes darabom volt.

Voltak olyan darabok, amik nem hozták el azt a várt sikert, amit remélt?

Vannak olyan darabok, amik elkészülnek, de valahogy nem úgy fogadja a közönség, ahogy azt az ember elgondolja. Ingmar Bergman, svéd filmrendező, azt mondja, hogy egy adott darabnál az ember saját rendezői tehetsége csupán tíz százalék, a maradék kilencven a darabválasztás, a szereposztás és a kollégák kiválasztása. A Teaház az augusztusi holdhoz-t újraosztottam, mert nem műdödött úgy azzal a szereposztással, ahogy szerettem volna. Ekkor ismerkedtem meg Tahi-Tóth Lászlóval, akivel az évek folyamán nagyon jó barátságom alakult ki. A másik főszereplő Kautzky Armand lett, így a darab elkezdett működni, és nagyon sokáig játszottuk, sőt még a mai napig játsszuk.

Honnan ered a Körúti Színház név?

Mindig, mindenhol el kell magyaráznom, mert senki sem érti. Azt hiszik azért, mert körbe utazzuk a világot. Már négy darabunk volt, amikor valahol kérdezték, hogy mi a nevünk. Mondtam, hogy nincs nevünk, mire azt kérdezték, hogy akkor ez hakni-e? Gondoltam, ha ezen múlik, akkor legyen nevünk. A Körúti Színház nem úgy indult, hogy ezzel mi körbe utazunk mindent, hanem amikor fiatal voltam, akkor két legismertebb színház Magyarországon a Víg, és a Madách volt, melyeket a budapesti köznyelv a két körúti színháznak hívott. Így lett a Körúti Színház. Innentől már nem volt megállás, eltelt húsz év, van húsz plusz futó darabunk, túlvagyunk majdnem háromezer előadáson és egy sikertörténet az egész.

Milyen tényezőket kell figyelembe venni egy darab megrendezése közben?

Semmi sem egyszerű, mert ez nem csak a szövegkönyvön meg a színészeken áll, akik felolvassák és megtanulják a szöveget. Abból csak egy helyes amatőr színpad lesz. Egy darabot először nekem kell megfejteni: miért akarom bemutatni, miről szól, melyik karakternek, mi dolga van ebben a darabban. Ha a karakterek legalább felének nincs jellemfejlődése, akkor csak egy kabarétréfát tudunk a közönség elé állítani. Ezeket mind nekem kell átgondolnom. Utána, a próba folyamán mindezt a színészekkel is meg kell fejteni. Ott nagyon sok dolog változik közben; mondatok, hangsúlyok. Például, ha valamit ülve mondasz, nem olyan, mintha állva mondanád. Nem véletlenül laktak a királyok is várban, ami mindig magasan volt, így azt érezte a nép, hogy ott lakik fönt a vezető, akire felnézünk, és itt lakunk lent, mi a nép. Semmi sincs véletlenül a színházban sem, mindent ki kell találni és nagyon sokszor ezt a színészek fején át kell tolni. Van, amikor belátom, hogy nekik van igazuk, és van, amikor nem láthatom be, de az ideális helyzet az, amikor úgy tudom ezt irányítani, hogy ők a végén azt érezzék, hogy minden olyan lett, ahogy ők akarták, pedig a valóságban olyan lett, ahogy én akartam. Nem mindegy a díszlet, a zene és a világítás sem. Így lehet belőle egy olyan előadás, amivel mindenki elégedett.

A színház az ország számos településén tart előadásokat. Ez sok munkával és utazással jár, főleg akkor, amikor több nap egymás után lépnek a közönség elé. Ez mennyire leterhelő a színészeinek és Önnek is, hiszen Ön is dolgozik, még akkor is, ha az adott darabban nem játszik?

Ez megterhelő, igen. A kistelepüléseken, és Budapesten is, hiszen nincs kimondva, hogy csak falvakban játszhatunk, ott játszunk, ahova hívnak, és bizony vannak olyan helyek, ahova hiába hívnak, nem játszunk, mert nem éreztük ott jól magunkat. Azt éreztem, hogy méltatlanok voltak a körülmények. Igen, ez fárasztó. Cserébe viszont ezeken a helyeken olyan szeretetet kapunk, amit nagyvárosokban talán nem kapnánk meg. Ez olyan szinten visszatölti az embert, hogy a rengeteg utazás megéri. Biztos vannak olyan állások, mint marcipánkóstoló, meg hallottam egy emberről, akinek nagy bőrt kellett keresnie egy luxusautó hátsó ülésére egyben. Ezek biztos kényelmesebbek, de általában a munka az munka. Mindenben van jó és rossz.

                                                                           ******

A színházon belül már tizenöt éve működik a Kiskörúti Színiiskola, ahol tehetséges gyerekeket nevelnek. A direktor rendezett több gyerekdarabot is, amelyekben főként a tanulók adnak elő, így fejlődve. Lásd: https://www.korutiszinhaz.hu/gyerekdarabok.html

                                                                           ******

Mi motiválta a színiiskola megalapítására?

Egy idő után azt gondoltam, hogy jó lenne fiatalokkal is foglalkozni, de akkor még nem volt meg az a gondolat, ami pár év után alakult ki, még csak kipróbáltuk egy nyári tábor hirdetését, hogy a fiataloknak átadjuk, amit tudunk. Később rájöttem arra, hogy a miénk egy olyan speciális életforma, egy olyan speciális társulat, hogy talán az a legegyszerűbb, ha kinevelünk magunknak tagokat. Persze, Koncz Gábort vagy Kautzky Armandot nem én neveltem ki, és kellenek nagyon profi színészek is közénk, akiktől el lehet lesni a szakmának a fortélyait, hiszen attól leszünk egy jó társulat, hogy Straub Dezsőtől Vándor Éváig hatalmas színészek játszanak velünk, de működik, hogy beleneveljük a gyerekeket ebbe az utazós-építős életformába. A tanítványaink nagy részét tizennégy-tizenhat éves koruktól már el-elvisszük előadásokra, amiktől ők borzasztó boldogok és belenőnek a szakmába.

Egy színiiskolának van olyan előnye is, hogy az ember - nem túl szép kifejezéssel - energiát tud lopni a gyerekektől, feltöltődik attól a rengeteg boldogságtól és romlatlanságtól, ami a fiatalokban lakozik. Ez az iskola már tizenöt vagy tizenhat éve működik, méghozzá nagyon jól.

Mennyire kihívásokkal teli a színészi gárdáját vezetni?

A színészek sokkal érzékenyebbek, mint az átlagember, viszont már rég megtanultam, hogy ők szeretettel működnek. Kedvességgel sokkal több mindent el lehet érni. Ezek mellett nyilván voltak olyanok, akiket el kellett eresztenem, de sikerült egy olyan közeget teremtenem, ahol azt gondolom, hogy a nálam dolgozó emberek jól érzik magukat. Valamiért az a mániám, hogy felelős vagyok a nálam dolgozók emberi és művészi fejlődéséért. Valószínűleg azt sem veszik rossz néven a színészek, hogy emberszámba vannak véve. Együtt dolgozunk, és nem nekem dolgoznak.

Minek köszönhető, hogy más magánszínházakkal szemben a Körúti Színház már húsz éve működni tud?

Egyrészt, valószínűleg annak, hogy nagyon jól csináljuk. Ez látszik a közönség visszaigazolásából is, de alapvetőleg én mindig magamnak akarok megfelelni. Nem attól érzek egy előadást sikeresnek, hogy állva tapsol a közönség. Én vagyok a legszigorúbb. Kitaláltam egy olyan struktúrát, ami máshol nincs nagyon. Nekünk nincsen műszakunk, hanem a fiatal színészek építik a díszletet, kellékeznek és jelmezeznek. Emiatt tudunk egy olyan árszintet tartani, ami megfizethető. Az is nagy titok még, hogy a daraboknak mennie kell. Semmilyen darabot nem lehet évi egyszer játszani. A bemutató után le kell mennie öt-nyolcszor, hogy beálljon, utána  pedig viszonylag gyakran játszani kell, különben kiesünk a ritmusból, nem lesz olyan sikeres, egy döcögős, rettegős semmi lesz.

Foglalkozik színházon belül filmek rendezésével is. Miért?

Azért kezdtem el filmeket forgatni a darabjainkból, amik nem két kamerás színpadi felvételek, hanem ezeket kiviszem külső helyszínre és újraírom, mert a folyamatos országjárásban ki lehet égni. Azt gondoltam, ha nyaranta filmet forgatunk, az kizökkenti a csapatot a monotóniából. Arról nem is beszélve, hogy a színház mulandó, a film pedig maradandó, ami így nem teljesen igaz, hiszen rengeteg filmet tudok mondani, amire senki sem emlékszik, de legalább az esély megvan, hogy az unokáinknak meg tudjuk mutatni, hogy a nagymama vagy nagypapa milyen ügyesen játszott. Így lett a színházon belüli filmezés.

Mi elengedhetetlen egy film készítéséhez?

Filmet nem lehet amatőr módon csinálni. Először is kell hozzá egy baromi jó operatőr. A jó operatőröket pedig a Színművészeti Egyetemen képzik, ők tudják, hogyan kell filmet csinálni. Megúszhatatlan dolog. Aztán a focus puller, ő állítja az élességet. A filmhang is nagyon fontos, ahhoz is értő ember kell, aki ismeri a speciális módokat, mert különben nem lehet moziba vagy tévébe vinni.

Melyik filmjére a legbüszkébb?

Nincs ilyen. Az ember azt érzi, hogy mindig a legkisebb gyerek a kedvenc, a saját filmjeim közül biztos mindig a legutolsó.

Mi a véleménye a fiatal újságírókról?

Azt gondolom, hogy a világgal együtt az újságírás terén is nagyon sok minden felgyorsult, ezzel együtt elromlott. Amikor én még a Színművészeti Egyetem környékén mozogtam és az első riporter osztály elindult, amit Vitray Tamás és Horváth Ádám vezetett, nagyon komoly munka folyt. Utána ez az osztály kétévente indult más vezetőkkel és más struktúrával, a világ már egy rendkívül felületes, közösségi média által vezérelt irányba kezdett húzni. Ebben lehet, hogy vannak nagyon tehetséges fiatal újságírók, szerintem viszont nincs nagyon olyan felület, ahol egy igazi mélyinterjút el tudnának készíteni. Velem talán három ilyet csináltak életem folyamán. Már talán nincs is igény arra, hogy nagy újságírók szülessenek.

Jelentős véleménnyel nem rendelkezem a fiatal újságírókról. Biztos vannak jók, de lehet, hogy az ambíciót kiölik belőlük az első évben… De az egész világ kezd nekem durva lenni, ami nyilván azt jelenti, hogy menthetetlenül megöregedtem, de még próbálok tenni azért, hogy egy kicsit mélyebb, és ne csak a rendkívül felszínes dolgok érdekeljék az embereket.

Az elmondottak ellenére sok interjút ad…

Kell, hogy a színház beépüljön a köztudatba, hogy közszájon forogjon a nevünk. A covid alatt csináltuk az Így nem játszunk mi című tévéműsort, amit ingyen és bérmentve adtam oda az összes városi tévének. Ebből kialakult egy viszonyrendszer. Kell, hogy az emberek tudjanak arról, hogy van Körúti Színház. Persze, például gombócevő versenyre nem fogok elmenni, igyekszem művészi vonalon maradni.