Fekete István Ernő – kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam
Mérföldkövek és átlagos munkanapok
Ujvári Máté neve a Forma 1-es közvetítések kapcsán vált ismertté, de mivel tíz évig focizott, először a futball állt hozzá a legközelebb. Az M4Sport profi futballistából lett kommentátora a szakmájáról, annak szépségeiről és nehézségeiről beszélt a KV-nak. Először a kezdetekről kérdeztem.
Mikor döntöttél úgy, hogy ezt a szakmát választod és mi vonzott benne?
Kicsit messzebbről kell indítanom. Tíz évig fociztam, másodikos koromban kezdtem el focizni egyesületi szinten, és de amikor bejött az érettségi, továbbtanulás kérdése, vége felé közeledett mindez. Sajnos úgy alakult a focista pályafutásom, hogy a főiskola első félévében még fociztam a REAC csapatában, de az NB3-ban játszottam, néha az NB1-es csapattal edzettem. Onnan elvittek tizenöt embert bundaváddal, én akkor voltam ott. Én nem voltam benne, viszont ezért nem is kerültem be a csapatba. Akkor nem értettem, és csak utólag derült ki számomra, hogy miért nem fértem be. Akkoriban történt, hogy négy hónapon belül kétszer részleges bokaszalag-szakadásom lett. Egyszer edzésen lerúgott az egyik csapattársam, egyszer pedig Csepelen egy edzőmeccsen tömegverekedésbe torkollott a mérkőzés, az volt a második sérülésem, és igazából így az egész szezonom elment. Akkor már főiskolára jártam kommunikáció - és médiatudomány szakra, s mivel a másod-, harmadosztály nem vonzott, akkor döntöttem el azt, hogy ha nem csinálhatom, akkor szeretnék róla beszélni. Megnéztem, hogy a sportriporterek többsége hol végzett, és úgy találtam rá a KOS-ra. Amikor bekerültem, ott tanított a Magyar Televízió egyik főszerkesztője – Suba Kata –, akinek nagyon-nagyon sokat köszönhetek, hiszen ő vitt az akkor még MTV-hez gyakornoknak. Az életkort tekintve tizenkilenc éves voltam akkor. Nyilván, mint a kommentátorok többsége, gyerekként gombfocibajnokságot csináltam magamnak, azt közvetítettem, góllövőlistát csináltam, amikor BL volt, s hogy, hogy nem mindig a Fradi nyert, nem pedig a külföldi csapatok. Szóval ez rajongás folyamatosan alakult ki.
Az egyik közösségi oldalon is leírtad, milyen hosszú út vezetett addig, ahol most tartasz. Hogyan élted meg a legelső élő közvetítésedet?
Borzasztó volt, a mai napig emlékszem rá. Úgy volt, hogy előtte többcsoportos volt az NB2, és aztán összevonták egycsoportossá. Egy Dunaújváros – Vasas mérkőzés volt, és azért volt vicces, mert Tóth Bálint, akivel együtt kerültem be a Magyar TV-hez, szintén akkor debütált pályaszéli riporterként, én pedig kommentátorként. Körülbelül – nem hazudok – ötvenoldalnyi anyaggal készültem, mindent el tudtam volna mondani a Dunaújvárosról is, meg a Vasasról is. Én nem vagyok az az izgulós típus, inkább feldob a tét és, ha valami újdonság van, viszont arra emlékszem, hogy annyit beszéltem az első félidőben, mint később négy meccs alatt sem. Mindent el akartam mondani, és iszonyatosan zavart a csend; ez tipikus kezdő hiba, nekem is kellett néhány meccs, amíg ezt levetkőztem. Én alapvetően megkaptam a lehetőséget viszonylag korán, ezt jól éltem meg, de ha utólag értékelni kellene magam, 10-es skálán szerintem 2-es az a mérkőzés. Tanulópénznek nagyon jó volt, utólag visszahallgattam magam, és rájöttem, hogy minden hibát elkövettem, ami más kommentátorokban zavar. Jó volt, hogy ezt nem egy BL-mérkőzésen, nem egy válogatott mérkőzésen csináltam, hanem „csak” egy NB2-es meccsen.
Mennyi időt szánsz egy-egy meccs előtt a felkészülésre?
Ha a focimeccseket kérdezed, akkor kis túlzással azt tudom mondani, hogy 0-24-es a készülés, mert, mivel fociztam, hozzám nyilván a Forma 1 mellett a foci áll a legközelebb. Az is készülés, hogy elolvasod az NS Online-t, nso.hu-t, hiszen folyamatosan olvasod a híreket. Minél többet dolgozol az adott területen, minél többet olvasod a híreket, annál részletesebben tudsz rámenni az úgymond finomságokra, az érdekességekre. A főbb dolgokat tudod, mert mondjuk láttad az előző heti gólt az M4Sporton, megnézted a csapat összefoglalóját, képben vagy, hogy azon a meccsen mi történt. Ami fix, hogy nyilván a meccseket megelőzően a két csapat oldalait is nézed. Ha azt mondanák, hogy közvetítsek le egy tekemeccset,– fogalmam nincs a tekéről –,a szabályokat is meg kellene ismernem, és minden mást is, és ez nyilván sokkal hosszadalmasabb.
Könnyebb úgy rákészülni egy meccsre, hogy a szezonban már huszadjára közvetítesz Kisvárda meccset, vagy ez nem számít?
De, ez abszolút számít. Pont az előbb elmondottak miatt, mert van egy képed, van tapasztalatod. Plusz - legalábbis nekem - olyan a memóriám, ha egyszer felkészülök egy csapatból normálisan, azt jó ideig elraktározza az agyam. Mindemellett hitelesebb is vagy, amikor azt mondod a meccs közben, hogy az adott játékos most rosszul játszik, de egy hónappal ezelőtt a saját szemeddel láttad, hogy jól mozgott, azon a meccsen mit csinált, kit cselezett le, stb. Sokkal könnyebb, ha bizonyos sportágakat sűrűn tudsz „csinálni”, megvan az a két-három terület, amelyekkel foglalkozol.
Eddig sok szó esett a felkészülés fontosságáról. Ugyanakkor szinte nulla felkészüléssel kellett beugranod az első F1-es közvetítésre a spanyol nagydíjról, mégis helyt álltál. Szerinted mitől lesz valaki jó kommentátor?
Ez egy nagyon összetett kérdés. Egyrészt nincs olyan kommentátor, akit mindenki szeret. Azt tartom, ha mindenki szeret, akkor valójában senki nem kedvel, mert nincs stílusod. A mi tévénknél, anélkül, hogy neveket mondanék, nekem sem tetszik mindenki, aki közvetít. Mert vagy az van, amit én az első közvetítésemkor csináltam, hogy ötven oldalt kinyomtatsz, és nagyjából nem érdekel, hogy mi történik a pályán. Szerintem a jó kommentátor ismérve az, hogy ismeri a csendet. Televíziósként beszélek, ha rádiós vagy, akkor beszélned kell folyamatosan. De tévésként nagyon fontos, hogy ne beszéld túl, nem kell mindent a néző szájba rágni, mert a néző nem hülye és nem vak. Az is örök kérdés, hogy kell-e véleményt mondania a kommentátornak vagy sem. Szerintem egy kommentátornak igenis át kell élnie a történteket, véleményt is kell mondania. Szerintem mondhatsz tízből kétszer olyat, hogy „hát ezt én most nem tudom, ilyet még nem láttam, nem tudok mit mondani”, vagy a foci esetében, hogy „a bíró így ítélte meg”, de neked más a véleményed.
Előfordul-e veled, hogy azt érzed egy közvetítés után, hogy „na, ez inkább rossz volt, mint jó, mielőbb szeretném elfelejteni”?
Persze, nem is egyszer. 2016-ban, a rioi olimpián a dzsúdó közvetítésemnél, Lackfi János nemtetszését fejezte ki a dzsúdó közvetítésem miatt. Az ismert költő dzsúdózott, és az édesapja is, aki az olimpiát megelőzően hunyt el néhány nappal. Részben igaza volt, viszont azt nem tudta, hogy én hogyan kerültem oda. Teljes káosz volt a csatornánál, mindössze két hetem volt felkészülni a dzsúdó-közvetítésekre, úgy, hogy előtte egyszer közvetítettem három napot egy Európa-bajnok dzsúdóssal.
Mi a legnagyobb kihívás számodra ebben a szakmában?
Talán az, hogy amikor ott vagyok a helyszínen, visszaadjam az élményt. Hogy a hangulatot és sok esetben azt az ünnepet, amit a sportesemény jelent, vissza tudjuk adni. Mondjuk, ha a focimeccseket nézzük, akkor egy Mezőkövesd – Kisvárda, adott esetben annak az 1500 szurkolónak óriási élmény, egy örömünnep az a mérkőzés. Ugyanúgy az élmény visszaadása a fontos akkor is, amikor egy nagy eseményen vagyok, vagy egy BL-mérkőzésen. Például amikor egy Liverpool – Róma meccsen voltam, és rákezdett a Liverpool közönsége a You’ll Never Walk Alone-ra, akkor tényleg libabőrös voltam percekig, és igyekeztem ezt az érzést megfelelően visszaadni a nézőnek. Azon kell igyekeznem, hogy velem együtt élvezzék a közvetítést. Ha végén azt mondja, hogy én, hozzátettem valamit a számára, és neki a sportesemény azért volt kerek egész, mert én beszéltem, nekem ez a legnagyobb elégedettség.
Vannak kommentátorok, akik beleviszik sajátos humorukat is a közvetítésekbe, míg mások ezt inkább mellőzik. Nálad hol van a határ?
Én is bele szoktam vinni, nálam picit eseményfüggő. Mondjuk a Forma 1-es közvetítésekben jóval lazább vagyok, mint egy focimeccsen. Ha azt kérdezed, kit tartok vicces kommentátornak, Hajdú B.-t mondanám, vagy egy ellenpólust, egy régebbit, Horti Gábort. Nekem Horti már kicsit sok volt, viszont valahol megértem, hogy éjjel kettőkor argentin bajnokságot ő abban a stílusban közvetített. Hajdú B. szerintem egy külön kategória, szokták azt mondani, hogy viccesek a közvetítései. Nekem egykori tanárom, Egri Viktor mondta, a jó kommentátor onnan ismerszik meg, hogy ugyanúgy beszél, ugyanolyan a stílusa közvetítésben, mint amilyen ő maga az életben. Egri Viktor egy mufurc ember, ez a közvetítéseiből is kijön, miközben nagyon intelligens és szellemes, csak fura stílusa van. Kevés olyan ember van, mint ő, ezt nem negatívumként mondom. A Pisti [Hajdú B.] meg tényleg olyan, mint egy ilyen viccdoboz, ha bedobsz neki egy húszast, akkor meséli a sztorikat. Szerintem a humor hozzátartozik a közvetítéshez, csak meg kell húzni a határokat.
A munkád során rengeteg olyan emberrel találkozhatsz, akivel mások nem. Csocsózhattál Pierre Gaslyval, átélhettél testközelből olyan sporttörténelmi pillanatokat, mint Zsóri Dániel gólja vagy Charles Leclerc monzai futamgyőzelme. Ezek mérföldkövek a pályádon vagy átlagos munkanapok?
Nem, ezek nem átlagos napok. Az a furcsa a mi munkánkban, hogy összekapcsolódik a nagy pillanatokkal, kiemelkedő személyiségekkel, erre egyébként az F1-es munka világított rá. Amikor belekerültem, eleinte én is tartottam attól, ha jön velem szemben Bernie Ecclestone, mit fogok csinálni, hogyan fogok reagálni. Az operatőr kollégánk, Szabó-Biczók Szilárd az elején elmondta, hogy „Figyelj ide, itt nincs az, hogy megszeppensz, itt egy esélyed van. Ha jön egy világsztár veled szemben, akkor az egyetlen lehetőséged az, hogy odamész hozzá. Lehet, hogy elhajt melegebb éghajlatra, de megpróbáltad legalább.” Vannak dolgok, amikre már most büszke vagyok, és ha valamiért holnap kirúgnának és soha többet nem dolgozhatok sportriporterként, akkor össze tudnék állítani egy top 10-es listát, amire azt mondanám, hogy ezek voltak a csúcsok. De azért sem szeretnék úgy válaszolni ez vagy az mérföldkő, mert akkor elkényelmesednék, miközben még egy csomó célom van. Egyáltalán nem érzem még teljesnek a pályámat, és hát nem is vagyok még elég öreg ehhez.
Melyek a legemlékezetesebb emlékeid eddig a pályafutásod során?
Amiket mondtál. Zsóri gólja mindenféleképpen szerencsés eset is volt, de mindenféleképpen a toppok között van. Volt egy másik hasonló gól is. A ’16-os nyári rioi olimpiának a döntőjét én közvetítettem, brazil-német meccs volt. A brazil Neymar először rúgott egy nagy szabadrúgás gólt, aztán, mint a hollywoodi filmekben, 1-1 volt a meccs, hosszabbítás, büntetők, és az utolsó büntetőt is Neymar rúgta. Előtte a brazilok sosem nyertek olimpiát fociban, most igen, Neymar góljával. 80.000 ember énekelte a Maracanaban a brazil himnuszt. Ha csak az az egy dolog lett volna az életemben, már akkor azt mondanám, hogy ezért megérte. Ez a foci. A Forma 1-nél nehéz kiemelni ezeket a pillanatokat, mert ott szerencsére sok van. Egyébként a szervezett interjúkat szeretem leginkább.
Visszatérve Leclercre, neked mi okozná azt az euforikus érzést, amit a monacóinak a monzai futamgyőzelem a Ferrarival?
Azt szokták mondani, hogy egy kommentátornak a legnagyobb dolog, ha egy olimpiai érmet, adott esetben aranyérmet közvetít. Ha ez összejönne, akkor utána bárhogy is alakul a pályafutásom, megjegyeznék az én nevemet is. Nagy álom, hogy ez összejöjjön. Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy Tokióba is megyek közvetíteni jövőre az olimpiára.
Hogyan tanulsz a hibáidból, hogy mindig egyre jobb és jobb legyél?
Érzem általában, hogy hol hibázom. Azt is tudom, ha egy jó közvetítés vagy jó interjú volt, , de azt is, hogyvalami nem sikerült. Szerintem az a jó, ha az embernek folyamatosan vannak motivációi, kihívásokat keres. Ha szereted, amit csinálsz, folyamatosan keresed, hogy miben lehetnél még jobb, és hogyan fejlődhetsz. Engem ezek visznek előre.
Szilveszterkor osztottad meg, hogy tavaly a VB és az F1 miatt 84.000 km-t repültél, egy egész hetet a levegőben töltve ezzel. Mennyi idő jut így a családodra?
Hát nyilván nem annyi, amennyit szeretnék. Amikor külföldön vagyok, facetime-olunk, videó, telefonálás stb., próbáljuk tartani a kapcsolatot. Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy a szüleim közel laknak hozzánk, így ők is be tudnak segíteni. A feleségem családja balatonfüredi ők is sokat segítenek. Óriási segítség a feleségemtől, hogy neveli a gyereket, amikor én nem vagyok jelen, és türelemmel van a munkám iránt. Támogat, mert tudja, hogy én így vagyok boldog, hogy ez az, amitől teljes az életem.