Zsarnovszki Zsanett írása – andragógia szak, III. évfolyam
Öt év alatt huszonhat országból száznyolcvanhat vendégoktató
Ünnepélyes nyitórendezvénnyel kezdődött el az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Hét a Kodolányi János Főiskola Budapest Oktatási Központjában hétfő este. A külföldi vendégelőadók és a főiskola vezető oktatói fogadással egybekötött kulturális programon vettek részt, amelynek keretében ismerkedhettek, beszélgethettek egymással.
A korábbi rendezvények során a világ huszonhat országából érkezett száznyolcvanhat vendégoktató kétszázötvenöt előadást tartott mintegy másfélezer hallgatónak – tudtuk meg az ünnepséget levezénylő Horváti Éva nemzetközi képzési igazgatótól. Hozzátette, a külföldi tanárok jelentős része visszatérő vendégként vesz részt a kodolányis nemzetközi programon.
A megnyitón Dr. Szabó Péter rektor és Balla Mihály országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság alelnöke köszöntötte a résztvevőket. A külügyi alelnök kiemelte a nemzetközi kapcsolatokat támogató események jelentőségét. Dr. Szabó Péter rektor a rendezvény méltatása mellett röviden bemutatta a többszörös díjnyertes PIQ&Lead felsőoktatási képzési modellt is.
Ez alkalommal nyílt meg a Kodolányi Art Gallery (KAG) ötödik kiállítása is, amelyen külföldi hallgatók Budapestről készített fotóit láthatja a közönség. A vendégek a KAG szervezőitől hallhattak a kiállítás apropójáról. Győrffy Orsolya a „PhotoBlog” elnevezésű, Erasmusos diákoknak szánt szeminárium vezetője elmondta, hogy az órára készült fotókból válogatták ki a legjobbakat az intézmény földszinti társalgójában rendezett tárlatra. A kiállítás kifejezetten a Nemzetközi Hét inter- és multikulturális törekvéseit támogatja, reprezentálva az iskola misszióját a gyakorlatias oktatás terén.
A résztvevők összeismerkedését játékos feladatok, majd borkóstolóval egybekötött fogadás követte. A hétfő esti programot a főiskola visszatérő vendégei, a Folkmanushowk fergeteges táncprodukciója zárta.