Bakonyi István:
Igehirdetések, tanulmányok, cikkek, vallomások, blogok
(Köntös László: Részletek)
Hadd kezdjem fehérvári és Fejér megyei kötődésekkel! Mint közismert, Köntös László református püspök-helyettes, valamint egyházkerületi főjegyező és a Dunántúli Református Tudományos Gyűjtemény igazgatója magyaralmási és fehérvárcsurgói kötődésű ember, akinek édesapja ezekben a falvakban volt lelkipásztor. Ám a részletek c. könyvnek van egy fehérvári aktualitása is: az egyik írás, egy nyílt levél ahhoz a Cserhalmi Györgyhöz szól, aki immáron a Vörösmarty Színház művésze.
Ez a vitairat szeretettel és határozottan szól ahhoz a kiválósághoz, aki kemény kritikával illette egyházát. Köntös László elismeri a bírálat elemeinek jogosságát, ám vitába száll annak elhamarkodott állításaival.
Igen, ez a szeretetre épülő, de az anyaszentágyházat hibáival együtt is elfogadó, s azért határozottan kiálló attitűd jellemzi a szerző magatartását. Az egész, sokműfajú könyvben. Hiszen olvashatunk itt igehirdetéseket, tanulmányokat, cikkeket, vallomásokat, blogokat. A személyes és a tudományos hang megannyi bizonyítékát. Egy hívő, „liberális és konzervatív” egyházfi erkölcsileg egyértelmű portréja kerekedik ki a kötet segítségével. Aki az Ige üzenetét tartja a legfontosabbnak, ám tevékeny részese a mindennapi életnek a világ, egyházi oldalról oly gyakran bírált valóságának. Nem hiszi, hogy csupán az egyháznak van lelki valósága, s közben szembenéz az un. kényes kérdésekkel is, mint pl. a pénz vagy a homoszexualitás. (Ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a bűn elítélendő, de nem a bűnös ember. Ugyanakkor éles határvonalat húz maga a jelenség, illetve a sokak által követelt melegházasságok között. S mint tudjuk, van, aki éppen a választási kampányban „melegíti föl” ezt a problémát…)
Az ajánlást író püspök, Steinbach József szerint: „Köntös László rendkívüliségében ott van minden korábbi rend, hagyomány, azaz örökségünk tisztelete, és mégis az azokon való túllépés, a valódi megújulás szándékával.” Tegyük hozzá: ez minden megújulás és reformáció lényege. Őszinte és tiszta szívű írástudó, akinek stílusa, nyelvezete irodalmi értékű. Közben minden mondata arról tanúskodik, hogy a hit és a tudomány, másfelől az érzelmek és a gondolkodás édes testvérek lehetnek, s ostobaság egymás ellen kijátszani őket. Leghitelesebb forrása a Biblia, és hirdeti Jézus mindenek fölöttiségét. Az is természetes, hogy Kálvin példája is fontos számára. „…emelt fejjel továbbra is fölvállaljuk hitvallásos kálvinizmusunkat, azt ma is érvényesnek tartjuk. S ez nem melldöngetésből áll, hanem az Ige előtti megállásból, önigazolási kényszertől mentesen, bűnvallásból és emberi létünk esendőségének töredelmes megvallásával.” (28.)
A „műemlék egyház” és „műemlék keresztyénség” helyett az élő hit hirdetője ő. Ugyanakkor tudományos jellegű és értékű tanulmányokban és esszékben szól a legfontosabb dolgokról. Például akkor, amikor a felvilágosodás és a keresztyénség viszonyát vizsgálja igen alaposan, logikailag kiválóan fölépített eszmefuttatással. Az egysíkú gondolkodás helyett az árnyaltság szép példájával. És sokat ír az egyház mai szerepéről, helyzetéről, feladatáról. Többek között az 1990 óta megváltozott viszonyok közötti szerepről. Egy elgondolkoztató mondata: „A rendszerváltás után közel két évtizeddel ki kell mondanunk, hogy a
régi keresztyén társadalom visszaállítása nem járt sikerrel.” (133.) Aztán jön kemény kritikai hangja a nemzet romlásáról. És szól az önsajnálat káros voltáról, hiszen az „a hitetlenség egyik formája.” (134.) Persze fölvethető a kérdés: az említett keresztyén társadalom annak idején keresztyén volt-e egyáltalán? Hiszen oly korán megkezdődött a romlás, persze szerte a világban a tiszta forrás után. Oly korán elfordult az ember, és gyakran az egyház is a jézusi úttól. Persze abban teljesen igaza van Köntös Lászlónak, hogy: „A régi keresztyén társadalom … azért tudott mintegy önmagától működni, mert templom, lakóhely és munkahely összetartozott, mert volt egy egyházias közösség, amelynek a szellemi fundamentuma a keresztyénség volt.” (135.)
S közben a történeti örökség mellett az egyházi élet új formáinak kialakítását is szorgalmazza. Ugyanígy az elmélet mellett a mindennapi élet elemzése is nagy teret nyer írásaiban. Legyen szó a lelkipásztori életpályáról, Dunántúl sajátosságairól vagy éppen a lelkészek fizetéséről. Bemutatja fő munkahelyét, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményét is. Ide kívánkozik az az észrevétele, hogy a templom és az intézmény akkor létjogosult, ha érvényes az üzenete. Érinti a református identitás kérdéseit is, vallomása ezeken a helyeken is frappáns és tiszta. „Számomra reformátusnak lenni … azt jelenti, hogy egy hagyomány- és emlékezetközösség tagja vagyok, amely közösségnek a története a 16. századra nyúlik vissza. … A református hagyományban azzá lettem, aki mindig is voltam, még mielőtt „racionálisan” döntöttem volna. Általa lettem emberré.” (201.)
Rövidebb cikkel is azt mutatják, hogy az egység minden írását meghatározza. Az ilyen gondolkodó higgadtan szól A hit racionalitásáról is. (Miként Prohászka Ottokár is annak idején a hit és a tudomány egymás mellettiségéről.) Hiszen: „A hit adománya nem arra való, hogy egy másik adományt, az „észt” hatályon kívül helyezze.” (233.) S közben szépen, veretes szavakkal vall Magyarországról, hazáról, nemzetről. Ebben is folytatója a kálvinista hagyománynak. Egy olyan hagyománynak, amelyben a hit és a hazafias érzés édestestvérek. És nincs ebben semmi túlzás, nincs melldöngetés.
Internetes blogjaiban pedig nem zárkózik el a politikától sem, pl. akkor, amikor hazánk és a globális világ viszonyáról értekezik. Vagy éppen a nyugati világ válságáról, amellyel kapcsolatos több, Magyarországot érintő bírálat, nem egyszer jogtalan vádaskodás. Ízig-vérig világi, a közügyekben érdekelt ember írja ezeket a szövegeket. Egy hazájáért aggódó, felelős magyar értelmiségi. Kirajzolódik előttünk egy markáns, XXI. századi egyházpolitikus arcéle, karaktere. Nem rejti véka alá véleményét, s ezzel egyben ki is szolgáltatja magát a közvélekedésnek. Így hát nagyon izgalmas szellemi kalandot ad ez a könyv. Olyan kalandot, amely távol áll a kalandorságtól. A legmélyebb hitvilágtól életünk napi aktualitásáig terjednek határai, egészen a már jelzett homoszexualitásig.
Tanulságos az is, ahogy önmagáról elmélkedik. „Liberális konzervatív keresztyén”, aki élénken figyeli a hétköznapok minden változását. Egyik visszatérő fogalma a szabadság, akár egyházi értelemben, akár úgy, ahogy egy botrányos orosz punk-együttes akciójáról szól. Hiszen az nem szabadság, ami mások szabadságát gátolja – vallja. Közben kritikával illeti az un. nyugati értékrendet is. És elképed, amikor az előítéleteket tapasztalja. Nem érti, miért a zsidózás, a kommunistázás, a fasisztázás. A „hiszteroid lélektani háború” ellen szól. Számára az a fontos, amit Isten tervez velünk a történelemben.
Remek önportré ez a könyv. Szerzője a mai magyar egyházi élet egyik legmarkánsabb képviselője. Érdemes figyelnünk a hangjára.
(Dunántúli Református Egyházkerület, Pápa, 2013.)