Szépírói Műhely „bevetésen”
A Kodolányi János Főiskolán működő, a főiskola docense, Petőcz András által vezetett Szépírói Műhely tagjai, akik „Mandragóra Írói Kör” néven is ismertek, március 12-én este a budapesti „Kelet” kávéház pódiumán olvastak fel.
A résztvevők mindannyian a Kodolányi nappali, levelezős vagy felnőttképzéses hallgatói: Darázs Enikő, Horváth Gábor, Nagy Izabella, Őszi Róbert, Varga Kitti és Varga Lilla, illetve – színészként – Bendi Balázs is jelen volt. Az estet, amely a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szépírói Tagozatával közösen került megrendezésre, Petőcz András – aki egyben a MIT Szépírói Tagozatának elnöke is – moderálta.
Az alábbi beszámolók az egyes felolvasásokról szólnak, maguk a diákok, a résztvevők írták – egymásról. Az esten nagyon jó volt a hangulat, úgyhogy egy biztos: folytatás következik.
1.
(Nagy Izabella ír)
Nagy Izabella ír. Nagy Izabella nagyon ír. Nagy Izabella elkezd olvasni, és Nagy Izabella könnyeket csal a szemekbe.
Nem a meghatottságtól indulnak meg a patakok, és nem a meghatottságtól kezd sajogni a szívem, hanem valami mély fájdalom kerít hatalmába.
Egy nőről ír. És ez a nő beszél. Ez a nő, aki már rég volt úgy „igazán” nő. A nő, akit nem vesz észre a férfi. A férfi, akivel összekötötte az életét. Pedig próbálkozik. Aztán egy idő után már őt sem érdekli.
Ünnepségre hívják őt. Örül. Szereti az ilyen meghívásokat. És jön a kékszemű. A kékszemű, akit viszont érdekel. Akinek mosolyog a szája, és örül a nőnek. Aki puszit nyom az arcára és repetát kér. És akkor elkezd mosolyogni a Nő a nőben. Huncutul, kíváncsian, kacéran. És élvezi! És jó, nagyon jó! És mosolygok én is.
Aztán véget ér az ünnepség, ahogy véget ér minden, és haza kell menni. Mert kötelesség. Mert gyerekek, és mert házasság. És ezzel nem is lenne gond, ha...!
Fájt a szívem miközben hallgattam Izabella felolvasását, meg fájt a lelkem, és titkon még azóta is drukkolok a nőnknek. Drukkolok, hogy otthon is észrevegyék benne a Nőt.
(Varga Kitti, aki vargakittis)
Varga Kitti olyan vargakittis. Ő mesél, mi kacagunk. Mesél a szőnyegről, aki pszichológushoz megy, királynőkről, akik naphosszat hercegnő lányaikról panaszkodnak. Nekem a Csipkerózsika volt a kedvencem, akit már százszor figyelmeztetett édesanyja, vigyázzon a függőséget okozó anyagokkal, de mindhiába, most is eszméletlenül fekszik a lány, mert megszúrta magát egy mérgezett tűvel… És mesél tovább, például újra a királynőkről, akik most anyós szerepben lamentálnak lányaik udvarlóiról…
Varga Kittiből még sokat kérek, sokszor, intravénásan, reggelire, ebédre, vacsorára és akkor pont annyit fogok nevetni, hogy az nagyon jó legyen!
(Horváth Gábor „édes hármasa“, avagy kodolányis színpadi szerző)
Helló! Hadd mutatkozzam be. A nevem Jane Smith, egy szexi harmincas, helyettes szerkesztő New York legmenőbb magazinjánál, és ha mindez nem lenne elég ahhoz, hogy az én életem legyen a legmerészebb álmod csúcspontja – amit pesze erősen kétlek – elárulom, hogy tegnap volt életem legvadabb, legőrültebb éjszakája a város legdögösebb pasijával!
A valóságban persze nem Jane Smithnek hívnak és nem dolgozom New York legmenőbb magazinjánál, de most játszunk, színészkedünk, és csak ez számít. Képzeletben rajtam a testhez simuló miniszoknya, a fekete tűsarkú, orromon a sötétkeretes szemüveg, és miközben a fiatal hostesslány illedelmesen az asztalomhoz kísér a new yorki francia étteremben, a telefonom már jelzi: új üzenetem érkezett. „Mr. Lankadatlan!” Á, igen! „Máris hiányzol hercegnőm! A tegnap éjszaka felejthetetlen volt!” Annyira tökéletes ez a hapsi! És amit a szájával művel, ah...Inkább nem is gondolok rá! „Jennifer!”, kiáltok fel. Igen, megérkezett a húgom, aki a napokban tért vissza afrikai missziós útjából, és azt mondta, minél előbb találkozni akar velem, valami nagy bejelentése van. Haha, kacagok magamban, a tegnap esti akciómnál biztos nem lesz nagyobb durranás! Csacsogunk erről, csacsogunk arról, apuék jól vannak, én is jól vagyok, bár semmire sincs időm, kortyolgatom a boromat, ő a naracslevét szorongatja, egyszercsak: „Férjhez megyek!” Meg akar ölni ez a lány?!, majdnem belefulladok a boromba, de sikerül megmentenem az életemet, de... Várjunk csak!, Mit csinálsz te? Elment az eszed? Hogy mi? Egy hónapot voltatok együtt, és egy expresszlevélben kérte meg a kezed? Ez a hapsi egy igazi baromarc lehet! Intek a pincérnek, „Egy narancsvodkát kérek! A narancs kimaradhat.”. Ugyan, ne húzd fel magad!, kezdi Jennifer, Ilyen a szerelem, te is tudnád, ha... . Jaj, ne már, most komolyan ezzel jön?! Igenis tudom, milyen a szerelem, most is van kapcsolatom! Igaz nem olyan régóta, de van!... Hogy micsoda? Itt van David is? Dehát nem úgy volt, hogy csak ketten...?! Ő viszont már szalad is ki, közben visszakiált, hogy készüljek, itt van!, oké, lehúzom a vodkámat, készülök én, készülök!... a következő pillanatban pedig BAMM! Az ajtó kinyílik, és a hugicám kezét szorongatva belép az étterembe a női vágyak szakértője, a lepedők királya, életem legszexibb pasija: Mr. Lankadatlan!
A darab egyszerűen fergeteges, a párbeszédek zseniálisan formáltákták a történetet, a karakterek pedig – a pincértől kezdve (akit maga az író, Horváth Gábor alakított) Jenniferen (Varga Lilla) és Janen (Darázs Enikő) keresztül a szoknyapecér Davidig (Bendi Balázs) tökéletesen ki voltak találva.
Néha belebakiztunk, nevettünk egyet, poén volt az egész, a közönség is szerette, legközelebb jobb lesz!
...ja, és Gábor! Várjuk a folytatást!
Darázs Enikő
2.
(Őszi Róbert tehetséges)
Őszi Róbert egy tehetséges, feltörekvő író.
Az „Üzen a csend bolygó” című rövid, mégis nagyon elgondolkodtató írásával örvendeztette meg a közönséget, és örvendeztetett meg minket is. Az ősszel tartott szépírói kurzuson tűnt fel novelláival, amelyeket már több, igen színvonalas irodalmi folyóirat is leközölt azóta. Hamarosan első önálló regényét is olvashatja a nagyérdemű. A mostani felolvasáson nem volt könnyű dolga: vele kezdődött a műsor! De nagyon jól indított, köszönjük neki.
(Darázs Enikő és Varga Lilla performansza)
Korábban soha nem fogtak meg a kortárs versek, se a világuk. Ezen az esten viszont egy nem mindennapi produktum tanúja voltam. Két szabadszellemű (és valóban csinos) költőnő egyesült erővel olyan előadást produkált, hogy valóban követeltem a ráadást. Darázs Enikő és Varga Lilla, bár verseiket és személyiségüket tekintve teljesen különbözőek, mégis olyan egységet produkáltak, hogy teljes csöndbe hallgatta mindenki a műsorukat. Lilla versei inkább mélyek voltak, és valóban elgondolkodtatóak, remekül összhangban voltak az aláfestő zenével, amit Borsányi Máté közreműködésével komponáltak meg, míg Enikő a benne lévő szexualitást hívta segítségül és tette valóban feledhetetlenné az estét. Most már biztos, hogy „nem is olyan rosszak“ a kortárs versek.
Horváth Gábor
