Erdős Áron – kommunikáció és médiatudomány szak, II. évf.
„Szeretek elutazni két-három hétre, de szeretek hazaérkezni is utána”
A Kodolányi János Főiskola Turizmus Tanszékének és a Magyar Földrajzi Társaság Turizmusföldrajzi Szakosztályának egyik őszi előadásán Halász Levente utaztatta el gondolatban a hallgatóságot egy különleges világba „Az üzbég kereskedővárosoktól az Aral-tó katasztrófájáig” című előadása keretében. Ennek kapcsán beszélgettem vele.
A Kodolányi János Főiskola tudományos munkatársa és nemzetközi projektmenedzsere vagy. Mit is takarnak ezek a pozíciók?
Tudományos munkatársként egyrészt oktatok – főleg Erasmusos hallgatókat angol nyelven –, másrészt számos hazai és nemzetközi kutatásban vettem és veszek részt. Nemzetközi projektmenedzserként pedig a KJF Nemzetközi Képzési és Szolgáltató Központjában Erasmus + nemzetközi projekteket menedzselem, főként operatív feladatokkal foglalkozom. Ezeken kívül a nemzetközi hét szervezése, vagy a novemberi nemzetközi napok lebonyolítása is feladataim közé tartozik.
Hogyan kerültél a Kodolányira? Korábbi tanulmányaidról, munkáidról mit lehet tudni?
2012-ben kezdtem el dolgozni a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetében tudományos segédmunkatársként Szirmai Viktória professzor asszony mellett. Mivel ő a Kodolányi főiskola egyetemi tanára, az ő általa vezetett és a KJF-en megvalósított „Társadalmi konfliktusok – társadalmi jól-lét és biztonság – versenyképesség és társadalmi fejlődés” című két és fél éves TÁMOP által támogatott kutatási projekt miatt jöttem ide, először félállásban, majd 2015-től teljes állásban dolgozom itt. Egyébként 2007-ben az ELTE földrajz szakja mellett elvégeztem az intézmény által szervezett idegenvezetői OKJ-s képzést.
A közelmúltban Üzbegisztánról tartottál előadást a Kodolányin. Kérlek, beszélj erről is.
A Magyar Földrajzi Társaság Turizmusföldrajzi Szakosztálya a főiskolán rendezni félévente négy-öt előadásból álló ismeretterjesztő programsorozatát. Ide olyan előadókat hívnak meg, akik különleges, turisták által kevésbé/ritkán látogatott helyekre utaznak, és az ott szerzett tapasztalataikat, ismereteiket osztják meg a hallgatósággal. Idén nyáron két hetet töltöttem Üzbegisztánban, tavasszal pedig másfél hetet Kazahsztánban, erről meséltem „Az üzbég kereskedővárosoktól az Aral-tó katasztrófájáig” című előadásomban. Célnak tűztem ki, hogy ne csak a sokak által ismert történelmi városokról, mint Szamarkand, Buhara, Híva beszéljek, hanem érdekes, új információkat is szolgáltassak, például az Aral-tó katasztrófájáról, amely a jelenlegi turizmusipar egyik feltörekvő ága, a Doom Tourism (Halálra ítélt helyek turizmusa, végső esély turizmus) iskolapéldája. A hallgatóság betekintést nyerhetett többek között abba, hogy milyen környezetkárosítás történt ott pontosan, mi lesz a jövőben az Aral-tóval és térségével, hogyan alakul az ottani társadalmi élet, milyen válságjelenségek tapasztalhatóak, miként próbálkoznak rehabilitálni a tavat.
Az ismeretterjesztés mellett bizonyára szó esett az ottani élményeidről is.
Valójában kultúrsokkból, kultúrsokkba estem; egyébként ez az „érzés” utazásaim egyik fő motiválója. A – sajnálatosan – negatív sztereotípiák ellenére semmilyen kedvezőtlen tapasztalatról nem tudok beszámolni, érdekes, barátságos embereket ismertem meg, emlékezetes – olykor vad – helyzetekbe kerültem, járatlan és kietlen tájakat barangoltam be, különleges ételeket kóstoltam meg – persze kellő óvatossággal. Ezen kívül az építészeti örökség az, ami kifejezetten lenyűgözött, az iszlám-perzsa kultúra óriási mecsetei, minaretjei, karavánszerájok, medreszék, különböző ivókutak, ezek mind gyönyörűek, és hatalmas élményt, feltöltődést nyújtottak. Ezen értékek ellenére mégis a térség abszolút kiesik a turizmus homlokteréből…
Szerinted ennek mi lehet az oka?
A távolság, illetve a sztereotípiák. A térség politikailag zűrzavaros, illetve más tekintetben is negatív hírek élnek velük kapcsolatban. Türkmenisztánban például kifejezetten nehéz bejutni, hiszen az ország Földünk egyik legszigorúbb diktatúrája. Üzbegisztánba a vízum megszerzése szintén nem gyalog galopp, előre kell érte jelentkezni, meghívót szerezni, vízumért elmenni a Bécsi Konzulátusra. Tehát meglehetősen bonyolult ezekbe az országokba ellátogatni.
Milyen országokban jártál még? Mi az, amit kiemelnél?
Negyvenkilenc országba volt szerencsém eljutni. Első számú kedvencem Albánia, oda minden évben visszatérek. Ezután következik a Balkán-félsziget többi állama. Emellett kedvelt úti célok közé tartoznak a kaukázusi országok, Egyiptom, Izland, Skandinávia, Finnország, ez utóbbiban éltem is fél évet 2010-ben.
Az Erasmussal jártál Finnországban. Milyen tapasztalataid vannak ezzel az ösztöndíjjal kapcsolatban?
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanultam földrajz szakon és ennek a keretében mentem Finnországba. Óriási benyomást tett rám többek között az oktatási rendszer tökéletessége és szervezettsége. Hihetetlen gyakorlatorientált kurzusokon volt szerencsém részt venni, segítőkész tanárokkal találkoztam, az összes diák és tanár angoltudása magasan fölülmúlta a többi európai országét, briliáns idegen nyelvű és interkulturális kompetenciáról tettek tanúbizonyságot. Az egyetemi élet, az külföldi diákok számára szervezett plusz programok is prímák, rengeteg tematikus estet szerveztek, utazási beszámolókat hallgathattunk, ezen kívül utazhattunk Finnország és a térségbeli országok különböző nagyvárosaiba (Tampere, Turku, Jyvaskyla, Stockholm, Tallinn, Szentpétervár). Túrázás éjszaka, nappal, szaunaestek; gyakorlatilag nem volt hét külföldieknek szervezett programok nélkül. Egyébiránt elsősorban spanyolok, lengyelek, németek, hollandok és belgák tanultak túlsúlyban. A klíma egyrészt a legfőbb negatívum, másrészt óriási „élmény”. Finnországban gyönyörűek a telek, hosszúak, kifejezetten hidegek, a hó hónapokig nem olvad el, kristálytiszta a levegő, tehát pontosan olyan, ahogyan a telet definíció szerint elképzeljük.
Milyen jövőbeli utazási terveid vannak?
Jövőre tervezem Mongóliát, de elképzelhető más úti cél, például azerbajdzsáni, iraki, iráni, kuvaiti út, vagy Afrika, Madagaszkár, Zanzibár.
Ezekről is szívesen tartanál előadást, akár a Kodolányi János Főiskolán?
Persze, szoktam is, ha felkérést kapok, nagyon szívesen teszek ezeknek eleget. A közelmúltban egyébként részt vettem egy „Járatlan Utakon” elnevezésű fesztiválon, itt olyan utazókat hallgathatott a közönség, akik különleges helyekre jutnak el. Olyan utazókról van szó, akik hátizsákkal nekivágnak a nagyvilágnak, van közülük, aki például kiöltözött Indonéziába, feladta az itteni életét, eladta a házát, kocsiját. Én – még – nem ebbe a csapatba tartozom, szeretek elutazni két-három hétre, de szeretek hazaérkezni is utána. Számomra egyelőre elképzelhetetlen, hogy két-három éven keresztül „csak” utazgassak a világban.
