Díszvendég a KJF

2013. szeptember. 21. Kitekintő
 Díszvendég a KJF

 

A munka világa - állásbörze a Hiemer-házban 

 

Álláskeresőknek, aktív, de változtatásra készülő munkavállalóknak és diákoknak szolgálnak hasznos információkkal „ A Munka Világa” című kiállításon, amelyet első ízben, úttörő jelleggel szerveztek meg szeptember 20-21-én a székesfehérvári Hiemer Rendezvényközpontban.

 

A kiállítás a Lénia 2 Kft. és a Hiemer Rendezvényközpont közreműködésével valósult meg. A Hiemer-házban megrendezett állásbörzén bemutatkoznak a munkaerő-kölcsönzéssel, diákmunka-közvetítéssel, felnőttképzéssel, kompetenciafejlesztéssel foglalkozó cégek. A kínálatban helyet kapott a felsőoktatás, rehabilitáció, rekreáció és tréningszervezés is.

Díszvendégeként szerepel a kiállításon a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft., a Kodolányi János Főiskola, valamint a Türr István Képző és Kutató Központ, rajtuk kívül további székesfehérvári vállalkozások és szolgáltatók mutatják be aktuális ajánlataikat. 

A kétnapos, ingyenesen látogatható kiállítás megnyitóján Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Dr. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a XXI. században a legfontosabb feladat a munkahelyteremtés, ennek érdekében össze kell fognia az államnak, önkormányzatoknak, vállalkozásoknak és az oktatási intézményeknek is. Székesfehérvár munkaerő-piacáról szólva elmondta, hogy további új fejlesztések és beruházások várhatóak, például a Grundfos új gyárat épített és kutatás-fejlesztési részleget is létrehozott Fehérváron, ami több száz új munkahelyet jelent.

 

Legfontosabb a munkahelyteremtés, mondta dr. Cser-Palkovics András

 

Forrás: szekesfehervar.hu, fotó: Simon Erika 

Kodolányi János Egyetem

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 47-49.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Kodolányi János Egyetem
Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi út 3/f.

Impresszum | Szerzői jogok | Etikai kódex | Médiaajánlat