"Az egészséges felsőoktatásért"

Közel öt év alatt 427 hallgató kért tanácsot, vagy segítséget a szolgálattól, mely 1153 konzultációt jelentett. Az átlag 2,7 konzultáció egy hallgatóra, ami egybeesik más felsőoktatási intézmény mellett működő mentálhigiénés szolgálat statisztikájával.  Természetesen vannak olyan hallgatók, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel 2-4 éve felkeresik a szolgáltatást, mivel a terápiás kapcsolat biztonságot jelent számukra, és addig, amíg a főiskola hallgatói, ezt a biztonságot helytelen lenne számukra nem biztosítani.

A problémák melyekkel a hallgatók felkeresik a Mentálhigiénés Szolgálatot három területre csoportosítható:

1. Élethelyzetből adódó problémák pl. közeli hozzátartozó elvesztése, betegség, nem várt terhesség, gazdasági problémák hirtelen megjelenése a családban stb. A hallgatókkal folytatott konzultációkból kiderült, hogy nagyon nehezen kezelik a veszteségek következtében kialakult érzelmi állapotokat. A gyász feldolgozása, a gyászmunka lezajlása különösen komoly nehézségnek bizonyult több olyan esetben, amikor a nagyszülő elvesztésére került sor. Az 1989-es változások után, a megnőtt elvárások nagyobb terheket róttak a családokra, így nagyon sok családban a szülői szerepeket a nagyszülők vették át, melynek következménye a nagyszülők iránti mélyebb kötődés lett, és elvesztésük a szülő elvesztésének traumájával ért fel. Ilyen esetekben a terápiás cél a gyászmunka hatékonyságának növelése és a helyzet elfogadásának megtanulása.

A hallgatók 20-25%-ára volt jellemző az élethelyzetből adódó problémák, bár mereven nem lehet elválasztani, mivel átfedésekkel találkozunk, hiszen volt olyan eset, ahol szinte mindhárom ok megtalálható volt.

2. A második nagy terület az életkorból felszínre törő problémák pl. párkapcsolati gondok, szexuális jellegű zavarok, generációs problémák, stb. A problémák hatékonyabb kezelése végett felvettük a kapcsolatot más szakemberekkel is, pl. nőgyógyásszal, urológussal, pszichiáterrel. A párkapcsolati problémák kezelése két esetben szinte családterápiás jelleget öltött, mert a terápiás folyamatokban, egyes területek feltárása végett a szülők jelenléte is indokolt volt. Ebből a problémakörből került ki a hallgatók zöme, 50-60%-a.

3. Harmadik terület a különböző tünetek megjelenésével felszínre törő állapotok pl. depresszió, szorongás, dekoncentráció, szenvedélybetegségek, kapunyitási pánik stb., mely a hallgatók 10-20%-ára volt jellemző. A felsoroltak közül talán a kapunyitási pánikkal érdemes kicsit bővebben foglalkozni, hiszen felsorolt problémakörök és kezelési technikáik számtalan pszichológiai, pszichiátriai könyvben, folyóiratban megtalálhatók, de kevésbé a kapunyitási pánik problémaköre, melynek szintén számtalan összetevője van, melyek nagyon reálisak lehetnek és társadalmi, intézményi vetületei sem elhanyagolhatóak. Mit is értünk kapunyitási pánikon? Az egyetemeken, főiskolákon tanulmányaik befejezése előtt álló hallgatók közérzetét, és ugyanakkor az egyetemek sikerességét is az határozza meg, hogy milyen esélyekkel indulnak majd a végzett hallgatók a munkaerőpiacon. Egy nagy port felkavart amerikai kutatás mutatott rá a huszonéves fiatalok „kapuzárási pánik” tüneteire: A fiatalok kétségbeesnek közvetlenül az előtt, vagy nem sokkal az után, hogy befejezik egyetemi tanulmányaikat. Sajátos módon látják életperspektíváikat: reménytelen és hosszú folyamatnak élik meg, amíg viszonylagos sikereket, egzisztenciális biztonságot nyújtó eredményeket el nem érnek pályájukon. A magyar kifejezés, a „kapunyitási pánik” (Horváth, 2004) a kapuzárási pánikkal hasonlítja össze a jelenséget – az eredeti amerikai kifejezés a „quarterlife crisis” (Robbins és Wilner, 2001) inkább az „életközépi válság” (amely a harmincas évek közepe felé éri el a pályájukon az embereket) mintájára alakította a „negyedélet-válság” terminust. Ez utóbbi inkább arra utal, hogy a negyedélet válsága egy társadalmi jelenség is: a fiatalok nem ugyanazokkal az esélyekkel indulnak el az életben, mint pályájukat egy generációval előbb kezdő társaik, és ezen esélyek észlelése vezet krízisállapothoz.

A fiatalok életében még két jelenség okozhat krízist az egyetemi évek alatt:

1. Az adaptációs krízis (mennyire könnyen képesek a fiatalok beilleszkedni az adott felsőoktatási környezetbe?).

2. Afelsőoktatás moratórium-fázis jellege, mely szerint a fiatalok tanulmányai elkezdésével mintegy „haladékot kapnak” a pályaválasztás konkrét döntései alól (Tóth, 1996). Ez a „krízis előtti és krízis utáni” állapot éppen azzal jellemezhető, hogy a felsőoktatásban eltöltött évek csökkentik a fiatalok depresszió szintjét: azaz nem az egyetem kezdete és vége jelent krízist, hanem az egyetemi évek egy viszonylag konfliktusmentes időszakot. Kutatásaink alapján szinte minden ilyen összefüggést megtaláltunk (Bordás – Lisznyai, 2007).

A kapunyitási pánik kialakulásának igen komoly társadalmi vetületei is vannak. Torgyik Judit (2007), egy nemrég végzett kutatásában így fogalmaz: „A hazai gazdaság - és oktatásirányítás vezetői, és a témával foglalkozó kutatók évek óta hangoztatják, hogy a szakképzés és az ország gazdasági igényei egyáltalán nem fedik egymást. A szakképzés során problémaként mutatkozik, hogy miközben a felsőoktatásba egyre több hallgató kerül be az 1990-es évek óta, addig számos szakmunkát igénylő feladat megoldására nem találni megfelelően képzett, jó szakembert. Ez azonban csak az egyik probléma, baj az is, hogy a felsőoktatásba bekerülő létszám sem képezi le a piacgazdaság igényeit, bizonyos szektorokban jelentősnek mondható túlképzés, másokban pedig komoly hiány alakult ki”. Polónyi-Tímár (2001) Tudásgyár vagy papírgyár? címmel publikált munkáját hívja segítségül a fentiek igazolására, mely nagy vitát váltott ki, a felsőoktatás és a hazai gazdasági kapcsoltok elemzése kapcsán. A szerzők arra világítottak rá – folytatja Torgyik - hogy a mind nagyobb tömegek beáramlásával a felsőoktatásba, a megszerzett diploma egyre csak elértéktelenedik, miközben az érettségi bizonyítvánnyal is ellátható feladatokra bőségesen válogathatnak a különböző diplomások között. A munkáltatónak megéri képzettebb munkaerőt alkalmazni alacsonyabb szintű munkára, olcsó bérrel (hiszen ily módon sokkal többféle feladatot tud olcsón, magasabb színvonalon elláttatni vele). Míg azok a fiatalok, akik egy-egy túltelített szakon végeztek (ilyen, pl. a mezőgazdasági, a pedagógiai, a bölcsész szakok jelentős része), ha munkát szeretnének vállalni, kénytelenek alkalmazkodni, kompromisszumot kötni és szakképzettségüknél jóval alacsonyabb szintű és egyszerűbb munkát elvállalni, akár távol lakhelyüktől is. A kompromisszum, a megalkuvás sokszor végleges is lehet, évekre determinálhatja a fiatal életútját, míg mások új, piacképesebb diploma megszerzésébe kezdenek, nem ritkán az egyetem befejezése után azonnal. Az idegen nyelvet beszélő fiatalok körében lehetőség van külföldi munkavállalásra, amelyre az EU-s csatlakozás fokozott lehetőséget ad és ösztönöz, azonban ennek hiányában pályakezdőknek a hazai piacon kell boldogulniuk. Bár a külföldön munkát vállalók közt is jó néhányan alacsonyabb szintű (pl. konyhai kisegítő, mosogató, takarító, gyermekfelügyelő, autómosó stb.) betanított munkát találnak diplomás létükre az első években, mivel nyelvtudásuk csupán ennyit tesz lehetővé számukra.

Polónyiék arra is utalnak, hogy a felsőoktatásban hiányzik a korábban megszokott, és pl. a fejlett piacgazdaság vezető nagyhatalmában, az USA-ban ma is kitűnően működő (két éves prognózist adó) a közeljövőben várható munkaerő-piaci folyamatok szisztematikus tervezése. Azaz nyugdíjazások, természetes fluktuáció, a gazdaság változásaira való tervszerű, szisztematikus reagálás stb. Valamint ráirányították a figyelmet, hogy a felsőoktatás fejlesztése során nem szabadna figyelmen kívül hagyni a gazdaság és a piac munkaerő-keresletének leendő szerkezetét. Szükség lenne az iskolarendszerből kilépő fiatalok életpályájának követéses vizsgálatára, az oktatás valamennyi szintjére. Ezek a vizsgálatok remek visszajelzést jelentenének az oktatási intézményeknek a várható keresletekről, a szükséges módosításokról, szerkezetváltásról.

"A fiatalok alkalmazkodási nehézségeiért, a kényszerhelyzetükből eredő kompromisszumokért és ennek jelentős társadalmi költségtöbbletéért az oktatáspolitika a felelős azokban az esetekben, amikor a szakképzés olyan szinten, illetve szakirányban folyik, amelyben előrelátható volt a túlképzés. Ennek megelőzését nehezíti, hogy az összes szereplők közül az iskolarendszer a legmerevebb, legnagyobb a tehetetlenségi ereje, legnehezebb az alkalmazkodó képessége, és a legkisebb az alkalmazkodási készsége. Ez abból ered, hogy a hazai szakképzés működésének, fejlesztésének költségeit teljesen, vagy túlnyomórészt a költségvetés fedezi. Az állami irányítást és ellenőrzést gyakorló szakigazgatás szakmailag nincs felkészülve e funkciók gyakorlására, az intézmények pedig, különösen a felsőoktatás, nem kellően érdekelt az alkalmazkodásban." (Polónyi – Tímár, 2001).

Azaz az állami felsőoktatás eddig nem volt rákényszerítve a munkaerőpiachoz való dinamikus alkalmazkodásra. Bár valószínű ezen a területen is történik némi elmozdulás, hiszen Dr. Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára, a JVSZ 2007 évi közgyűlésén előadásában úgy fogalmazott, hogy az elfogadás alatt álló új felsőoktatási törvény szerint, minden felsőoktatási intézménynek vállalati partnert kell találnia, mivel kevés lesz az a fejkvóta, amit az állam fizetni fog, és nagyon sok felsőoktatási intézmény, ennek hiányában nem lesz képes talpon maradni. Teljesen más a helyzet a nem állami, magán és alapítványi kézben lévő felsőoktatási szektorban, ahol eddig is, csak úgy tudott az adott oktatás fennmaradni és működni, ha a piaci kereslethez komolyan alkalmazkodott. Ez a folyamat megtanította kezdettől fogva a magán felsőoktatást a rugalmasságra és a dinamikus fejlődésre, a szükség esetén gyors szerkezetváltásra, az oktatóktól magasabb szintű minőségi munka megkövetelésére.

A kapunyitási pánik a végzős hallgatók körében csak fokozódhat, ha figyelembe vesszük, hogy az EU oktatásfejlesztési célkitűzései között különböző kulcskompetenciákat fogalmaznak meg. De mit is neveznek kulcskompetenciának, lássunk egy definíciót:

 "Kulcskompetenciáknak nevezik azokat az ismereteket, készségeket és attitűdök transzferábilis, többfunkciós egységét, amellyel mindenkinek rendelkeznie kell ahhoz, hogy személyiségét kiteljesíthesse és fejleszthesse, be tudjon illeszkedni a társadalomba, és foglalkoztatható legyen." (In: Torgyik, 2007). Ha a fenti definícióhoz hozzáadjuk a pályakezdőkkel kapcsolatos munkaadói elvárásokat, melyek több kutatási eredmény szerint a következők: cselekvőkészség, innováció készség, élethosszig tartó tanulás, idő-és energiaráfordítások hatékony menedzselése, felelősségteljes viselkedés, követelményorientáltság, célorientált viselkedés, szervezései-vezetési készség, problémamegoldó, helyzetfelismerő képesség, kooperációra való képesség, konfliktusmegoldásra való képesség, elmélet gyakorlati alkalmazása, vitaszempontok objektív értékelés, saját álláspont vitaképes bizonyítása, az idegen nyelvtudás, az információs-kommunikációs technikák alkalmazása, a megfelelő kommunikáció, a kooperációra való készség és hajlandóság, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a végzős hallgató depressziója, szorongása mögött mennyire találunk reális, a társadalom rosszul szervezett mivoltából fakadó okokat. Itt látunk nagy esélyt azoknak a felsőoktatási intézményeknek a fennmaradására és fejlődésére, melyek a hallgatóik számára megteremtik azokat a feltételeket, melyekben a felsorolt kompetenciákra felkészülhetnek, csökkentve azokat a szorongásos állapotokat, melyek bizonyos helyzetekben belülről is fakadhatnak, az óriásinak tűnő elvárások láttán.

A Mentálhigiénés Szolgálat szervezésében csoportos foglalkozásokra, un. tréningekre is sor került. Ezek a tréningek korábban főleg a gólyatáborokban szerveződtek, ismerkedési, önismereti, kommunikációs jelleggel, többszöri alkalommal 60-70 hallgató részvételével, önkéntes alapon. Később, amikor a Kodolányi János Főiskola EU-s pályázatot nyert egy karrieriroda létrehozására, a hallgatók széleskörű szolgálatait ellátó intézmény neve Diáktanácsadó és Karrier Iroda lett, melynek köszönhetően sikerült berendeznünk egy tréningszobát is, ahol mind a végzős, mind pedig az arra igényt tartó hallgatóknak tréningeket szervezünk gondjaik, szorongásaik enyhítésére, kezelésére, valamint szakmai önismeretük elmélyítésére.

Mivel a hallgatók zöme Székesfehérvárról és a régióból kerül ki, így a Kodolányi János Főiskola Diáktanácsadó és Karrier Irodájának segítése és terápiás szolgáltatása a hallgatók felé, a város és a régió mentálhigiénés állapotát is javítja.

Irodalom:

Bordás, S – Lisznyai, S. (2007): Az egészséges felsőoktatásért határon innen és túl, Kodolányi János Főiskola

Esbroeck, R. – Watts, J. (1998): New Skills for New Futures. Brussels: AIOSP

Horváth, T. (2004): Kapunyitási pánik egyetemisták körében, ELTE PPK, Kézirat

Polónyi, I. – Tímár, J. (2001): Tudásgyár vagy papírgyár? Új Mandátum Kiadó, Budapest

Robbins, A. – Wilner, A. (2001): Quarterlife crisis – a unique challange of life in your twenties. New York: Tarcher/Putman.

Torgyik J. (2007): A ROP pályázat keretében készült Célzott munkaerő-piaci kutatás a Közép Dunántúli Régióban c. vizsgálat során felvett strukturált interjúk eredményei, Kézirat.

Tóth, V. (1996): Egyetemista Pályapreferenciák és Pályaválasztás, ELTE Kézirat