Tarbay Gabriella
Breuer és a 15 év, amely megváltoztatta a lakókörnyezet esztétikáját
„A gépipar megöli a szépséget”- vallotta Ruskin, a viktoriánus Anglia vezető művészeti kritikusa még a 19. század közepén. A most éppen egy évszázada, 1919-ben megalakult Bauhaus azonban fennállásának mindössze tizenöt éve alatt rácáfolt erre a lakonikus tömörséggel kifejezett elvi álláspontra: a sorozatgyártásra alkalmas, új anyagokra tervezett bútoraival megteremtette a lakókörnyezet új, mindennapi tárgyaink sokaságára máig ható modern esztétikáját. Breuer Marcell a csőbútor „feltalálásával” kiemelkedő szerepet töltött be ebben a folyamatban: Vaszilij széke a Bauhaus és egy korszak jelképévé vált. Az évforduló kapcsán Breuer munkásságának kevéssé ismert, vagy nem hangsúlyozott, olyan momentumait gyűjtöttük össze, amelyek tervezői sokoldalúságát és kreativitását hangsúlyozzák.
Breuer mindmáig legismertebb, egyben első csőbútora az 1925-ben készült Vaszilij szék, amely Kandinszkijról kapta a nevét. A festőművészt lenyűgözte a szék modernsége, és saját dessaui irodájában is elhelyezte egy példányát. Breuer mindössze huszonhárom éves volt, amikor Adler kerékpárjának kormányából merítve ötletet, felfedezte a hajlított, krómozott acélcsőben a bútorok sorozatgyártásra alkalmas, könnyű, stabil és sok formaalakítási lehetőséget hordozó új anyagát, ezzel forradalmasítva a bútortervezést. Az alkalmazáshoz azonban egy ekkoriban, a német csővázak készítésére szakosodott Mannesmann cégnél kifejlesztett technológiai újítás is hozzájárult: lehetővé vált acélcsövek többszörös hajlítása és krómozása hegesztés nélkül. A Vaszilij szék krómozott csőváza, bár különböző elemekből áll, mégis egységes, dinamikus benyomást kelt: légiesen könnyű (mindössze 5 kg) és könnyed. A mester később azt nyilatkozta, hogy tudatosan választotta az acélcsövet bútorainak alapanyagául, mert így látta elérhetőnek a modern térképzés azon jellegzetességét, amelyben a bútorok stílussemleges, szinte fényfoltként megjelenő részei a szobának, nem fejeznek ki mást, mint funkciójukat és az elkészítéshez szükséges konstrukciót. Ezt a személytelenséget fejezi ki az az archív fotó is amelyen az álarc mögött a Bauhaus alapítójának felesége, Ilse Gropius rejtőzik
A Vaszilij székhez Breuer az oktatók lakásaiba és az intézmény köztereire nagy variációs lehetőségeket nyújtó, rugalmasan, zsámolyként és asztalkaként is használható bútorokat tervezett Ezek az asztalkák az illusztráción szereplő lábösszekötős és lábösszekötő nélküli változatban is megjelentek.
Az asztalka további variációs lehetőségeket is rejtett magában: oldalára fordítva, háttámlával ellátva vált belőle az 1926-27-es B5-ös szék. Breuer bútorai nem masszív „fény-nyelők”. Ezért a dús kárpitanyagok helyett ülőbútoraihoz, a B5-ös székhez hasonlóan – a Bauhausban székeire kifejlesztett un. Eisengarn-t, azaz fémszállal átszőtt, vékony, de erős vászonanyagot használt. Kárpitanyagai mindig egyszínűek, és a Bauhaus gyakorlatnak megfelelően a kezdeti mondriani alapszíneket, a vöröset, sárgát és mélykéket felváltotta a narancssárga, zöld, égszínkék és terrakotta kolorit. A B5-ös székeketegy indiai maharadzsa (Indore) is megvásárolta luxus vadászsátrába.
Breuerben már a Vaszilij szék megalkotásakor felmerült, hogy olyan ülőbútorokat tervezzen, amelynek egyetlen, hegesztés nélküli acélcső képezi a vázát. A konzolos megoldású székre Mart Stam előbb nyújtotta be a szabadalmi kérelmet, de Stam-tól eltérően Breuer ezen székek hosszú sorát alkotta meg. Közülük is kiemelkedik az 1928-as B32-es szék, amelynek közkeletű elnevezése Breuer lányának, Francescának Cesca becenevéhez kötődik. A Cesca székek mindmáig a legnagyobb kereskedelmi sikert elért csőbútorok közé tartoznak. A Thonet a terv elkészülte után közvetlenül, a csőbútorok történetében elsőként, 1928-ban megkezdte a sorozatgyártását, és csak a Thonet-jogokat megvásárló egyik cég, a Knoll 1968-tól 250 ezer darabot forgalmazott.
A B32-es székeket kezdetben Breuer vállalkozása forgalmazta. Ugyanis 1927-ben Lengyel Kálmán építész-bútortervezővel közösen bútoraik gyártására közös céget alapítottak, a Standard Möbel-t. A két tervező útjai azonban hamarosan szétváltak, és a vállalatot 1929-ben a Thonet vette meg. Az 1930/31-es Thonet katalógus alapvető összefoglaló Breuer bútorairól.
Breuer Gropiust követve 1928-ban kivált a Bauhausból, és önálló építészeti, belsőépítészeti és bútortervezői munkákat vállalt. 1932-34 között például alumínium kertibútorokat tervezett a svájci Wohnbedarf cégnek. Ezeket az elgondolásokat, hamarosan új anyagra, a hajlított, rétegelt nyírfa lemezre adaptálta angliai működése során.
A Bauhaus évforduló kapcsán kevés szó esett Breuer 1935-37 közötti, a londoni ISOKON tervező és bútorgyártó vállalkozásnak végzett bútortervezői munkáiról. Pedig a Bauhaus szempontjából is fontos állomást jelenteneka mester angliai évei: nem csak azért, a Bauhaus szellemében, de új anyaggal, a hajlított rétegelt lemezzel dolgozva az angliai modernizmus új fejezetét nyitotta meg, hanem azért is mert lényegében a Bauhaus európai tevékenységét hosszabbította meg. Az ISOKON céget Jack Pritchard, felesége és Wells Coates építész azzal a céllal alapította meg 1929-ben, hogy modernista szellemű házakat, lakásokat és bútorokat alkossanak a tervezéstől a kivitelezésig. Breuer az Amerikába távozó Gropiust váltva,főtervezőként dolgozott a cégnél. Első megvalósult,1935-ös terve, az alumínium bútorainak hajlított rétegelt lemezre adaptálásával tervezett pihenőszéke nyomban siker lett. Agatha Christie úgy nyilatkozott, hogy kellemes volt az „N vagy M” c. regénye írása közben megpihenni benne, de az idős Jack Pritchardot ábrázoló archív fotó tanúsága szerint az ISOKON alapítójának is egyik kedvenc bútordarabja volt. Ma a design klasszikussá vált, Breuer bútorokat, köztük a pihenőszéket és az eredetileg 1936-ban a Ventris lakásba tervezett fotelt az 1963-ban újra alakult cég, az Isokon + gyártja és forgalmazza.
Európában és az USA-ban végzett építészi tevékenységéről két, Breuer számára is meghatározó, társtervezőkkel megvalósított középülettel emlékezünk meg. Az első az 1953-58 között épült párizsi UNESCO székház: Lucien Hervé készített róla fotósorozatot. A második a New York-i Madison sugárúton emelt épület, amely Metropolitan Museum része. Ma Met Breuernek nevezik.
