Miért érdemes TDK-zni?
- Megtanulsz kutatni, tudományos dolgozatot írni és előadni.
- Az erkölcsi és anyagi siker, amit a házi vagy az országos konferencián elért helyezés és az ezzel járó pénz- vagy tárgyjutalom jelent.
- A helyezés plusz pontot érhet a posztgraduális, mester vagy doktori képzésre való jelentkezésnél és sok esetben az elhelyezkedésnél is.
- Az OTDK-helyezettek közül választják ki a Pro Scientia Aranyéremre érdemes hallgatókat is, amely jelenleg a felsőoktatásban elérhető legmagasabb szintű elismerés.
- Mivel a TDK-munka sok esetben diplomatervben és diplomamunkában folytatódik, a TDK-munka tapasztalatait, a konzulens ill. a bíráló véleményét hasznosítani lehet a tényleges diplomamunkában.
- Sok TDK-dolgozat kisebb módosításokkal vagy akár módosítások nélkül is beadható diplomamunkaként.
- Ugyancsak nem elhanyagolható az a tapasztalat, amit az előadásra való felkészülés és maga az előadás jelent.

"Sosem voltam „kék szoknyás” kimagaslóan jól tanuló növendék, de a kihívásokat mindig is kerestem, ez volt a legfőbb indok amiért eldöntöttem, hogy indulok a TDK-n. A legizgalmasabb, hogy dolgozatod témájának szinte bármit választhatsz és az összes kreativitásod előveheted az írásnál, kutatásnál. A verseny által valódi visszacsatolást kapsz a munkádra, és ha kiül az arcodra, hogy szenvedélyed az, amit csinálsz, garantáltan dobogós helyezést érsz el!
Kívánom, hogy jusson eszedbe, ha előadóként állsz a közönség előtt szakmád szeretete! Tudd, EZ az a pillanat, ahonnan határ csillagos ég… Sok sikert kívánok a TDK dolgozatodhoz és a versenyhez!"
Gábor Diána, turizmus-vendéglátás szakunkon végzett hallgató, OTDK I. helyezés

"Miért jó TDKzni és az OTDKzni? Azért, mert rengeteg hasznos tapasztalatot szerzel. Megtanulod már a szakdolgozatírás előtt, hogy hogyan kell jól felépített tudományos munkát készíteni és minőségi kutatást végezni.
Továbbá fejleszted a prezentációs készségeidet és gyakorlod, hogyan kell a nyilvánosság előtt tudományos stílusban beszélni. OTDK-n részt venni nagy megtiszteltetés, főleg ha sikerül valamilyen helyezést elérni, ami egyébként plusz pontot is ér a továbbtanulásnál. Ezeken kívül nem utolsó szempont, hogy rengeteg fiatal van egy helyen, nagyon sok érdekes emberrel találkoztam és jónéhány érdekes előadást hallottam ezalatt a 2 nap alatt. Mindent egybevéve nagyszerű élmény volt!"
Hrisztoforidisz Zsuzsanna, andragógia szakunkon végzett hallgató, OTDK II. helyezés
.jpg)
"Mikor elkezdtem járni az intézménybe, megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy szeretnék részt venni TDK-n. 5 hónapnyi kemény munka után sikerült megírni a dolgozatomat, amelynek címe Az oroszok már a gyógyszállodákban vannak! – Az orosz turisták Magyarországra irányuló utazásainak vizsgálata.
A leendő Kodolányis TDK-s diákoknak csak azt tudom tanácsolni, hogy olyan témát válasszanak, amihez valamilyen saját élmény, tapasztalat vagy érdek fűződik, hisz csak így lesz kedve és affinitása napokat könyvtárban ülni, egy hétig e-mailezni, hogy meg tudjon szervezni egy interjút, megkeresni azokat az embereket, akik ki is töltik a kérdőívet. Azonban a befektetett munka meghozza a gyümölcsét, amikor előadás után vadidegen emberek jönnek oda hozzám gratulálni és azt mondják, hogy látszik, imádom a témámat és remekül éreztem magam előadás közben. Ami így is van.
Az OTDK viszont egy teljesen más közeg. Itt tényleg a legjobb dolgozatok kerülnek bemutatásra. Itt már senki sem veszít semmit, mindenki csak nyer. Lehet, hogy nem ér el helyezést valaki, de olyan professzorokkal beszélget, aki tud tanácsot adni, vagy segíteni a további munkájában, olyan más egyetemekről, főiskoláról érkező diákokkal ismerkedik meg, akik tényleg érdeklődnek a témája iránt és barátság alakul ki közöttük. Szóval az OTDK remek lehetőséget teremt a kapcsolatépítésre is.
Az eredményhirdetéskor nagyszerű érzés volt hallani a nevem, kimenni, átvenni az oklevelet. Ez a konferencia felejthetetlen volt a számomra és nagyban növelte az önbizalmamat, rámutatva arra, hogy nem szabad kételkedni a munkám sikerességében. Mert amiért teszünk, az előbb utóbb sikerülni is fog.
Megragadva az alkalmat szeretnék köszönetet mondani konzulensemnek a folyamatos biztatásért, a lelki fröccsökért és hogy már másfél éve segíti a munkámat."
Juhász Nóra, turizmus-vendéglátás szakunkon végzett hallgató, OTDK I. helyezés

"Tapasztalataim alapján az OTDK mindamellett, hogy többletpontokat, valamint előnyt jelent az MSc felvételin és a munkahelykeresésnél, rendkívül jó megmérettetés, hiszen az eseményen az ország valamennyi főiskolája és egyeteme képviselteti magát.
A tudományos pályára készülők számára a rendezvény egyben kiváló kapcsolatépítési lehetőséget is jelent egymás tapasztalatainak megosztásával, valamint az előadásokat követő szakmai vitasorozattal, melyek nagymértékben hozzájárulhatnak egyéni szakmai fejlődésünkhöz."
Schaffer Gábor, turizmus-vendéglátás szakunkon végzett hallgató, OTDK II. helyezés

"A TDK konferencián először másodévesként indultam, az OTDK-n való részvételre jogosító első helyezést azonban csak fél évvel később sikerült elérnem. Ezen idő alatt nemcsak a dolgozatom készült el jelenlegi formájában, hanem megismertem és megszerettem a kutatói munkát és ez talán az elismerésnél is többet jelent. Ez nem sikerülhetett volna konzulensem, Varga János nélkül, témavezetői munkásságát ezúton is köszönöm!
Mindenkinek javaslom a TDK-n való részvételt, akik szeretnének új tapasztalatokat szerezni, mindezt úgy, hogy közben megtanulják az ismeretszerzés leghatékonyabb módjait; hogy a későbbiekben, pl. a szakdolgozat elkészítésénél, ez ne jelentsen problémát."
Zsiros Gina Barbara, gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató, OTDK-különdíj
Frissítve: 2020. 03. 26. 10:52