Nemzeti Tehetség Program

A Miniszterelnökség támogatásával a NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM keretében  „A hazai és a határon túli felsőoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása" címmel kiírt nyílt pályázat keretében a Kodolányi János Egyetem 3.000.000 Ft támogatást nyert a „Digitális technológiák használata a közösség szolgálatában” című „NTP-FKT-20-0002” azonosító számú pályázatban.

A megvalósítás időszaka: 2020.07.01-2021.06.30.

Szakmai program célja:
Pályázati programunk célja a digitális technológiák tudatos felhasználása. Olyan területeket választottunk ki, melyeket a hallgatók érintőlegesen a képzéseink során használnak, de tehetséggondozó programjaink, foglalkozásaink segítségével mélyebb ismeretet kaphatnak. Minden programelem kapcsolódik a műszaki tudományokhoz és támogatja az IPAR 4.0 elképzeléseit, melynek segítségével a technológia távérzékelési, távfelügyeleti eljárásokkal segíti a felhasználókat munkájukban. Hallgatóink a diploma megszerzése után e világban olyan tudáselemeket fognak használni, melyekhez eszközként a képzési területeket és azok eszközeit felhasználva piaci előnyre tehetnek szert

 Megvalósítandó szakmai célok:

  1. Tematikus interaktív előadássorozat és workshop a digitális technológiáról 
  2. 24-32 órás kiscsoportos műhelymunka elméleti tudás átadása mellett gyakorlati foglalkozással

Várható eredmények, innovatív elemek:
A bevont hallgatóink a gyakorlatban képesek lesznek az eszközök tudatos használatára, azok gyakorlati felhasználására munkahelyeiken. A hallgatók képesek lesznek a tudományos adatbázisok gyakorlati felhasználására, az adatok keresésére és önálló kutatásra a digitális technológiák területén. Potenciális hallgatói lehetnek az új üzemmérnök-informatikus alap/Média- és kommunikáció designer /videovágó montírozó szakirányú képzéseinknek, ahol figyelembe vesszük a hallgatók korábbi tanulmányait, tapasztalatait, személyre szabott feladatokat, tanmenetet kapnak. A második tanév után az 5. és 6. félévet már céges partnereinknél, valós vállalati környezetben töltik, a választott szakirányuknak megfelelő speciális ismereteket ott sajátítják el. A teljes tananyagot informatikai vállalatokkal közösen dolgoztuk.


Frissítve: 2024. 06. 26. 14:12

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1117 Budapest,
Prielle Kornélia u. 47-49.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Rákóczi u. 25.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 20 521 4870
Frissítve: 2024. 10. 11. 09:49
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv