Közösségszervezés
Közösséget építünk, kultúrát közvetítünk
Képzési helyszínek
- Budapest: nappali,levelező, távoktatás
- Székesfehérvár: nappali, levelező, távoktatás
- Orosháza: távoktatás
A fesztiválokat, koncerteket, kulturális rendezvényeket mind rendezvényszervezők, kultúraközvetítéssel, közösségi és kulturális menedzsmenttel foglalkozó szakemberek tervezik meg és irányítják. Az ehhez szükséges végzettséget a közösségszervezés szakon (az andragógia szak utódszakján) szerezheted meg.
Mindezek mellett a közösségszervező szakember a közösségi művelődés, az ifjúságsegítés és a humánfejlesztés területén, cégeknél, településeken, intézményekben, szervezetekben, közösségekben és a közösségi művelődés, az ifjúsági szolgáltatás, valamint a felnőttképzés különböző színterein közvetlen tervező, szervező, értékelő, irányító, illetve animátori, koordinátori munkaköröket, feladatokat lát el, illetve saját vállalkozást is létre tud hozni.
Hallgatóinkat a különböző intézményekben, szervezetekben, közösségekben és a közösségi művelődés, az ifjúsági szolgáltatás, valamint a felnőttképzés különböző területein tervező, szervező, értékelő, irányító, illetve animátori, koordinátori munkakörök ellátására készítjük fel.
Partnerünk a képzésben a Nemzeti Művelődési Intézet.
Hallgatóink közművelődési és művészetközvetítő intézményekben, zenei és művészeti fesztiválokon, vállalati, intézményi partnereinknél töltik gyakorlatukat, így az elméleti ismeretek magas szintű elsajátítása mellett szert tehetsz olyan gyakorlati tapasztalatokra, melyek segítenek a tanulmányaid utáni munkavállalásban és az eredményes szakmai karrier megalapozásában.
A szakot gondozó Kulturális Tanszék vezetője Dr. Mócz Dóra andragógus kulturális szakember.
Érettségi követelmény
Két tárgy választása kötelező a következők közül középszinten: angol nyelv, francia nyelv, latin nyelv, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, arab nyelv, héber nyelv, kínai nyelv, japán nyelv holland nyelv, finn nyelv, portugál nyelv, történelem, állampolgári ismeretek, német nemzetiségi nyelv, német nemzetiségi nyelv és irodalom, újgörög nyelv, dráma, filozófia, mozgóképkultúra és médiaismeret, biológia, társadalomismeret, természettudomány, matematika, bolgár nyelv, horvát nyelv, horvát nemzetiségi nyelv, horvát (nemzetiségi) nyelv és irodalom, lengyel nyelv, szerb nyelv, szerb (nemzetiségi) nyelv és irodalom, szlovák nyelv, szlovák (nemzetiségi) nyelv és irodalom, szlovén nyelv, szlovén nemzetiségi nyelv, román nyelv, román (nemzetiségi) nyelv és irodalom, ukrán nyelv, földrajz, digitális kultúra, beás nyelv, lovári nyelv, filozófia, pszichológia, ének-zene, művészettörténet, rajz és vizuális kultúra, vizuális kultúra, informatika.
Választható szakmai előkészítő vizsgatárgyak: oktatási alapismeretek.
Választható ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyak: pedagógia ismeretek, pedagógiai ismeretek.
Emelt szintű érettségi nem szükséges.
Szakmai gyakorlat
A szakmai gyakorlat kultúraközvetítő, felnőttképző intézményekben és cégeknél, sportegyesületeknél, rendezvényszervező és kreatív cégeknél, művelődési központokban egyaránt eltölthető. A 4. félévben csoportos gyakorlatot szervezünk, ezt követően egyéni gyakorlatot teljesítenek a hallgatók.
Gyakorlati oktatásban kiemelt partnereink:
- Nemzeti Művelődési Intézet
- Budapesti Történeti Múzeum – Budapest
- Művészetek Palotája – Budapest
- Művészetek Völgye Fesztivál – Kapolcs
- Városi Képtár Deák Gyűjtemény – Székesfehérvár
- Vörösmarty Színház – Székesfehérvár
- József Attila Művelődési Ház – Budapest
Diplomában szereplő szakképzettség neve
Kulturális közösségszervező vagy Ifjúsági közösségszervező vagy Humánfejlesztő
Továbbtanulási lehetőségek a KJE-en az alapszakon megszerzett diploma után
Mesterszakunkon:
- Emberi erőforrás tanácsadó és Nemzetközi tanulmányok mesterképzése
Korszerű ismereteket nyújtó Szakirányú továbbképzési szakjainkon.
Szakmai karrierépítési lehetőségek a diploma megszerzését követően
Rendezvényszervezés oktatási és kulturális intézményekben, a médiában, oktatási vállalkozásoknál, önkormányzatoknál és egyéb kulturális vállalkozásoknál.
Kulturális és közösségszervező feladatok művelődési házaknál, múzeumokban, kiállítóhelyeken, kulturális szervezeteknél, kulturális egyesületeknél, rendezvényszervező cégeknél. Felnőttképzés a HR világában vagy a felnőttképzésben, oktatásszervezőtől a legmagasabb beosztásig.
Ifjúsági közösségszervezés iskolai és szabadidős keretek között, valós és virtuális térben egyaránt.