Hallgatói Karrier és Vállalkozási Iroda
Tel.: 30/938-6554
E-mail: karrieriroda@kodolanyi.hu
   

Bejelentkezés munkavállalóknak

Origo Napok

Kedves Hallgató! 

Ez úton tájékoztatunk az első évfolyamos nappali tagozatos hallgatók „Origó” programjáról”, amelyet részben bentlakásos formában a Velencei tó-nál szervezünk 2019. szeptember 2-5. között.

A rendezvény 2019. szeptember 2-án kezdődő nyitóprogramját a Kodolányi János Egyetem budapesti épületében (1139 Budapest, Frangepán utca 50-56.) tartjuk, majd innen közösen, tömegközlekedéssel utazunk Velencére.

 

 

Egyetemünk képzési modellje és hagyományaink nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy az egyetemi lét a magas színvonalú oktatás mellett jó hangulatú, szorongásmentes legyen. E folyamatba illeszkedik ez a rendezvényünk, amely ötvözi a fontos elvégzendő teendőket a hagyományos gólyatáboros bulizással.

Ezen a héten megismerkedhetsz csoporttársaiddal, és az egyetemi lét alapvető fogalmaival, hallgatóvá válsz.

Az Origó Napokon kötelező és fakultatív módon választható események egyaránt lesznek.

Az Origó Napok a képzési program része, ezért azon a részvétel kötelező!

A 4 napos program összköltsége 22.000 Ft, amely tartalmazza a szállást 3 éjszakára és napi háromszori étkezést (első nap vacsorától – utolsó nap reggeliig), valamint az utazási költséget Budapest - Velence útvonalra (kérjük Bp-i közlekedésre válts hétfőre jegyet) és az egyetemi pólót.

Az origó napok költségét az Erste Bank 11600006-00000000-33437190 sz. számlaszámra kell befizetned, és a megjegyzés rovatba feltétlenül tüntesd fel a neved és azt, hogy "Origó".

Az Origó Napok programját, az utazási információkat, és a résztvevők adatlapjának elektronikus változatát a KJE honlapján, a Karrier Iroda oldalán http://karrier.kodolanyi.hu/ találod meg, a Gólya-hírek pontban.

Kérjük, hogy az alábbi résztvevői adatlap kitöltésével és visszaküldésével segíts az Origó Napok hatékony lebonyolításában, ennek érdekében elérhetőségedet, eddigi eredményeidet, esetleges kérdéseidet oszd meg velünk.

Az adatlapot elektronikusan kérjük visszaküldeni a karrieriroda@kodolanyi.hu címre.

Határidő: 2019. augusztus 15.

A pótfelvételi eljáráson bekerült hallgatók Origó napokra való válasz határideje: augusztus 30. péntek.

 

Sikerekben gazdag éveket kívánunk!

KJE Jól – léti Kabinet

KJE Hallgatói Önkormányzat 

Résztvevők adatlapja

Név:……………………………………………………………………………………….. email cím………………………………………………………………………………….. telefonszám:………………………………………………………………………………..

Választott szak……………………………………………………………………………… Kétszakos képzésben jelentkezettek első szakja…………………………………………… Érdeklődési kör, hobby ehhez kapcsolódóan elért eredmény ….…………………………………………………………………………………............... Eddigi sport versenyen elért eredmény…………………………………………………….

Eddigi tanulmányi versenyen elért eredmény…….……………………………………….

Eddigi önkéntes munkáim (Dök, stb.)……………...………………………………………

Szívesen vállalok önkéntes munkát egyetemi éveim alatt is………………………………

Nyelvvizsgával rendelkezem a …………………….……………nyelvből ……….szinten Nyelvvizsgával nem rendelkezem, de …………………………………..nyelvet tanultam

Ételallergia/speciális étrend; ……………………………………………………………..

Egyéb közlendőim, kérdéseim……………………………………………………………..